2013 12 023MAGYAR BOROK BÁLJA 2014 – 2014-ben immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Borok Bálja. Az eseménynek 2014-ben is a budapesti Boscolo New York Palota ad otthont. A Magyar Borok Báljának első évada 2006-ban volt, azóta töretlen lelkesedéssel, egyre magasabb színvonalon rendezik meg ezt az exkluzív eseményt. A bál menüjét a Ház séfje, a Gault Millau Étteremkalauz által az Év Konyhafőnökének választott Wolf András

tervezi meg. A rendezvény ételeinek kóstolására ötünket hívtak meg. Németh Richárd (Borászportál) társaságában Gyimesi Zsuzsanna, Mautner Zsófia, Bőhm Kornél, Ted Aprajev és jómagam kóstoltuk össze az ételeket a borokkal és mondtuk el észrevételeinket, javaslatainkat.

Gyimesi Zsuzsanna, Wolf András és Mautner Zsófia

Bőhm Kornél, Németh Richárd és Wolf András

Mint a rendezők a borokról írják:

„A Magyar Borok Bálja 2014 borsorát úgy állítottuk össze, hogy felvonultassa azon hazai bortípusokat, amelyek mind a hazai piacon, mind nemzetközi értelemben megjeleníthetik a magyar minőségi borkínálatot. Ennek megfelelően a borsor a következő tételeket tartalmazza:

  • Garamvári Szőlőbirtok – Vincent Evolution Rosé és Tokaji Fumint Brut
  • Gál Tibor – Egri Csillag 2012
  • Szent Tamás – Mád Furmint 2012/2013
  • Szeremley Birtok – Badacsonyi Olaszrizling 2012
  • Egri Korona Borház – Selection Egri Bikavér 2008
  • Malatinszky Szőlőbirtok – Malatinszky Noblesse Cabernet Franc 2008
  • Liszkay Pincészet – Liszkay Cuvée 2008″
  • (A borsor tovább bővül.)

A Magyar Borok Bálja 2014 ételei (2013. decemberében kóstolva)

A Bál ételeinek sora négyféle fogadóétellel indul majd ezeket a borokhoz komponált ételek követik. Az előkóstoló jól sikerült ételei képekben a következők voltak:

Házi pástétom,  Garbusa lazac kaviár, paraj

Badacsonyi halderelye

Kacsamell, illatos gomba, kápia-paprikás polenta, paprikás pecsenyelé (jus)

Vaddisznó gerinc, sütőtökös burgonya pite, fahéjas jus

Bivalymozzarella, füge, pesto, fekete csokoládé.

Az előző fogásokon néhány apróbb változtatás a bálig még várható, éppen a kóstolásunk tapasztalatai alapján is, azonban lényegi változás valószínűleg már nem lesz. Az ételekről összefoglalóan elmondható, hogy méltóak Wolf Andráshoz és Fekete Antoniohoz és a Magyar Borok Bálja közönsége bátran megjósolhatóan elégedett lesz velük.

Fekete Antonio és Wolf András (New York Kávéház)

  • A Magyar Borok Bálja honlapja bővebb és folyamatosan frissülő információkkal innen is elérhető.

 Csíki Sándor♣