Rendes-Borfesztivál-logóBOR ÉS HAL – Hal és bor, ez nagyon bejött az idén, de akad mit tenni a halfogyasztás területén mindkét részről, a termelők és a fogyasztók részéről egyaránt. Termeljünk, együnk igyunk! Nos, itt van egy újabb fesztivál a Balaton mellől, ahol mi más is lehetne a középpontban, mint a

balatoni ízek, legalábbis ez áll az előzetes és szűkszavú sajtóanyagban, de minek is kellene több, amikor jól tudható, hogy miféle jóságok fordulhatnak elő egy balatoni bor és hal fesztiválon.  A sajtóanyag szerint: „Nagyszabású borfesztivált szerveznek Balatonrendesen augusztus 17-én és 18-án – ahol a balatoni ízek lesznek a középpontban.” Most lehet, hogy meg kellene lepődnöm de nem teszem, hanem olvasom a szöveget tovább, annál is inkább, mert a sajtóanyag összeállítója Orbán Gergelyt (a képen) idézi:

Orbán_Gergely

Orbán Gergely

„Egy igazi balatoni borfesztivált szervezünk Balatonrendesen, hamisítatlan balatoni ízekkel, amelyekhez a borok mellett a helyi ételek és élelmiszerek is hozzátartoznak” – hangsúlyozta Orbán Gergely főszervező, a Rendes Borfesztiválnak helyszínt adó Orbán pincészet borásza. „Színes programokkal készülünk – gondolva kicsikre és nagyokra – és bízunk benne, hogy az időjárás is kedvezően alakul majd augusztus 17-18-án.”

Többek között gyermek- és szórakoztató programok, koncertek és néptánc előadások várják majd az érdeklődőket. A résztvevők 11 balatoni borászat boraiból válogathatnak és megtapasztalhatják, hogy melyik balatoni bor melyik balatoni halhoz passzol leginkább. A frissen sült balatoni halkülönlegességekről a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. gondoskodik.

  • Az Orbán pincészet Szürkebarát és Chardonnay specialista. Szőlőterületeik a szentbékkállai Farkastetőn és balatonrendesi Kerekesdombon találhatóak.

Csíki Sándor♣