VÉGET ÉRT A BORFESZTIVÁL a Budai Várban 2012., és ismét csak jól sikerült, legalábbis azokon a napokon, amelyeket ott töltöttem, jó volt. A záró sajtóközlemény szerint is: „Lehetett volna kegyesebb is az időjárás, de így is elégedettek volt mindenki, borászok és borkedvelők egyaránt. Az öt napon át tartó borkiállítás és vásáron nagy volt az
érdeklődés a fiatal, a második generációs borászok és a vendég, Horvátország borai iránt. A korábbi évekhez képest sokkal több volt a külföldi látogató és ismételten szép számban képviseltették magukat a fiatalok. Spanyol sonka-szeletelő viadalt tartottunk, pezsgőlovaggá avattunk olimpikonokat, kihirdettük a palackszépségverseny győzteseit, a közönséggel együtt tapsoltunk a magyar jazz kiváló művelőinek és a Jótékonysági Borárverésen több mint 4 millió forintot gyűjtöttünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára.
Sonka
A spanyolsonka-szeletelés bajnoka Huszka Imre, a budapesti Mezzo Music Restaurant szakácsa lett, aki Anselmo Pereztől, a világ első számú cortadorától (sonkaszeletelő szakemberétől) vehette át nyereményét, a spanyolországi cortador képzésre szóló utalványt. A verseny nyitányaként Anselmo Perez a népszerű sonka-showjában a közönségnek is bemutatta világhíres szeletelési technikáját.
Pezsgő
Csernoviczki Éva és Szilágyi Áron olimpikonok is sikeresen kiállták a Törley Pezsgőrendi avatáson a próbákat, és Tompos Kátya színművésznő, Győri Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke és Jónás István, a Magyar Rádió nonprofit Zrt. vezérigazgatója társaságában tagjává váltak ennek a méltán népszerű rendnek.
Palack
A palackszépségverseny győzteseit a zárónapon ismerhették meg a látogatók. A legszebbpalack.hu weboldalon zajló versenyen azok a borok, palackok vehettek részt, amelyeket Magyarország egyetlen akkreditált nemzetközi borversenyére, a VinAgorára beneveztek. A versenyen részt vett 70 palackra közel tízezer szavazat érkezett. Az internetes szavazáson egytől ötig lehetett pontozni, figyelembe véve a palackok külsejét, szépségét, megjelenését, a címkét, a palack formáját, és az összhangot. A szavazáskor holtverseny alakult ki, így 11 győztese lett a nemes versengésnek. A legmagasabb pontszámot kapott palackok ABC sorrendben a következők:
- Badacsonyi Pincegazdaság Zrt. Dandelion Cabernet sauvignon Pink 2011
- Borbély Családi Pincészet Badacsonyi Olasz rizling Jégbor 2009
- Gajdos Pincészet Egri Bikavér 2009
- Hagymási Pincészet Kft. Életfa 2011
- Halmosi Pincészet Négykezes Merlot 2008
- Ikon Borászat Ikon Cabernet franc 2009
- Kertész Családi Pincészet Carla 2009
- Varga Pincészet Kft. Balatoni Olasz rizling Jégbor 2010
- Vinal – JSC Pazva 2009
- „Szent Benedek-Submontanum”, Tokaji Furmint 2008
- Szent Tamás Pincészet Mád Furmint Száraz 2011
Árverés
A Jótékonysági Borárverés idén már 14. alkalommal mutatott példát arra, hogy a társadalom sikeres tagjai, a szőlő- bor ágazat eredményes vállalkozói számára fontosak az elesettebbek, a segítségre szoruló embertársaik. Szeptember 20-án, a Magyar Tudományos Akadémia Budavári Szalonjában, a gálavacsorával egybekötött rendezvényen Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője szívhez szóló mondatokkal köszöntötte a vendégeket. Az eseményen Kozma Imre, a „Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogató tagja” címet adományozta Bálint gazdának, azaz a 93 éves Bálint Györgynek sok évtizedes önzetlen segítéséért, együttműködéséért. Az idei Borárverésen dr. Dula Bence, egri szőlő-bortermelő, nemzetközi szaktanácsadó közreműködésével mind a 47 tétel gazdára talált és összesen 4.340.000 Forint folyt be, melyből 434 gyermek kaphat szép, új, neki tetsző szemüveget.
A 21. Budavári Borfesztivál eseménysorozata méltóképpen fejeződött be.” (A fesztivál sajtóanyaga alapján: Csíki Sándor♣)
Fotók
A Borfesztiválon nem sikerült minden borászhoz eljutnom. Úgy látszik, a fesztiválon eltöltött három látogatás ehhez kevés volt. Néhány fotót azért megosztanék.

Kovács László (La Fiesta Party Service), Malatinszky Csaba (Villány), Berkes Géza (Harmatrázó Pálinkaház) és Littvay Imre (zenekarvezető, 100 Folk Celsius)

Takaró Rita (Magyar Borok Háza), Csíki Sándor (Food&Wine), Németh Richárd (Borászportál) és Baji Ferenc (Trattoria Toscana, Budapest)
A képek sorát még lehetne folytatni, de talán már ennyi is meggyőző volt. Ez a Borfesztivál is jól sikerült.
Jó kis borozás volt a várban.