mszosz logo original1A MAGYAR SOMMELIER Szövetség 2011 tavaszán alakult meg. A Szövetséget a Fővárosi Bíróság 2011. június 1-jén a társadalmi szervezetek nyilvántartásába vette, most pedig megtartották első hivatalos sajtótájékoztatójukat is, amelyre szép számmal érkezek a meghívottak. „Hiszünk abban – olvasható a honlapon – hogy szakmánk a gasztronómia, a borászat, a vendéglátás és az idegenforgalom találkozási pontja. Párbeszédre, együttműködésre és egy nagyszerű közös utazásra hívjuk a szakma képviselőit. „

A sajtótájékoztatóra a Kárpátia Étteremben került sor., ahol Hungaria Grande Cuvée és Marika néni frissen sült egészen kiváló haséi, pogácsái fogadtak. (Hogy a hasékat Marika néni sütötte, persze honnan is tudhatnám, ha Niklai Ákos el nem árulja. Marika néniről egyébként alkalomadtán lesz még szó.)

vegyes 216

Mgyar Sommelier Szövetség első sajtótájékoztatója (Kárpátia Étterem, Budapest)

vegyes 223

A Magyar Sommelier Szövetség első sajtótájékoztatója (Kárpátia Étterem, Budapest)

A vendégeket a házigazda, Dr.Niklai Ákos (Kárpátia Étterem) köszöntötte, majd Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke beszélt szimpatikusan a Szövetségről, a Szövetség céljairól, ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott. Kovács Antal alelnök a sommelier hivatás lényegét, a sommelier feladatai közé tartozó területeket foglalta össze, jóval tágabb meghatározását adva a szakmának, mint amit csak a borral való foglalatosság közhelye kijelöl. Klemens Ádám főtikár a tőle már megszokott rutinnal vezette a sajtótájékoztatót és felelt a kérdésekre.

  • A sajtótájékoztató után Gere Attila Pincészetének és a Disznókőnek a borait kóstoltuk, amelyekhez remek sajtok társultak.
vegyes 222

Klemens Ádám főtitkár, Káli Ildikó elnök és Kovács Antal alelnök (Magyar Sommelier Szövetség)

  • A magyar Sommelier Szövetség már most is számos taggal bír. A jövőben az új tagok felvételéhez 2 ajánló szükséges, a jelölt felvételéről pedig 5 tagú zsűri dönt.

A látottak, hallottak, valamint csupán az egyszerű megérzés alapján is állítható, hogy a Magyar Sommelier Szövetség (a kapcsolódó szakmákkal karöltve) eredményes lesz. Ezek után mi mást is lehetne mondani a számos barátnak, ismerősnek, mint, hogy: Jó munkát, sok sikert!

Csíki Sándor♣

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.