A BUDAI VÁRBAN immár 20. alkalommal megrendezésre kerülő Borfesztiválhoz sokat nem kell hozzátenni. Aki ismeri, tudja jól, érdemes meglátogatni a borászokat. Aki nem ismeri, ám akad benne némi fogékonyság az asztali örömök, borok, pezsgők iránt, annak csak ajánlani tudom.Fesztivál követ fesztivált, nehéz a választás. A Zsidó Nyári Fesztivál a II. Nemzeti Gulyás Nap (2010. augusztus 27.) után nem sokkal már itt a Borfesztivál a Budai Várban 2011.

  • Az idén 20 éves Budavári Borfesztivál és a negyedszázados jubileumához érkező Mesterségek Ünnepe együtt ünnepli a születésnapját. A Budai Vár történelmi környezetében e két kulturális esemény rendhagyó módon, egymás fesztiváljain kölcsönösen bemutatkozik. A Budavári Borfesztivál a Mesterségek Ünnepén 2011. augusztus 18-21. Budavári Palota nyugati teraszán, Oroszlános udvar bejáratánál lesz jelen, míg a kölcsönösség jegyében a 2011. szeptember 7-11. között zajló Budavári Borfesztiválon a Mesterségek Ünnepe iparművészeti és népművészeti kirakodóvásárral mutatkozik be.


Borfesztivál a Budai Várban 2011

Szeptember 7-11. között a Budai Várban 15 ország, 220 borászat, 5000 féle bor várja a látogatókat. A vendég ország ezúttal Franciaország.

A Borfesztiválon Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait, és a hazai nedűk mellett neves borkereskedők jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül.

A borkínálatban ott lesznek a hazai és a rangos nemzetközi versenyeken érmeket, díjakat nyert borok, és készítőik, akik szívesen válaszolnak majd az érdeklődők kérdéseire, és akiknek szakszerű útmutatásait, tanácsait érdemes megfogadniuk mindazoknak, akik értő borfogyasztóvá kívánnak válni.

A Borfesztivál nyitóakkordjaként a kulturális programok kiemelkedő eseménye, a Gálakoncert műsora csendül fel, mely a Művészetek Palotájában, szeptember 2-án kerül megrendezésre az Óbudai Danubia Zenekar, Miklósa Erika, Gulyás Dénes, Szegedi Csaba, a Budapesti Stúdió Énekkara és a Magyar Rádió Gyermekkórusa közreműködésével. Az idei koncert egyben ősbemutató is lesz! A koncert második részének, Orff: Carmina Burana művének világhírű közreműködője Cakó Ferenc kiváló és érdemes művész.

Öt napon át gazdag kulturális és zenei program várja a látogatókat. A közel 50 produkció között fellép a Ghymes Együttes, Bognár Szilvia és Zenekara, a Söndörgő és Tompos Kátya, Benkó Dixieland Band, Hot Jazz Band, Orosz Zoltán és zenekara Bardóczi Attilával, Vivat Bacchus Énekegyüttes, Bartók Béla Férfikar, Borbély Műhely, a Lippentő és a Csillagszemű Táncegyüttes mellett számos más néptánccsoport. Az idei évben a figyelem középpontjába a népzene és a néptánc, valamint a francia vendégművészek műsora kerül.

  • A Budavári Borfesztivál 20. évfordulója apropójából szabadtéri poszter kiállítás kerül felállításra a fesztivál területén. Felvillannak az elmúlt évtizedek sikeres, emlékezetes kulturális produkciói, hangulatos pillanatai, a visszatekintés és egy kis időutazás élményét kínálva.

Aki már belekóstolt, és aki még nem, egyaránt szívesen látott hallgató szeptember 5-6-án a hosszú évek óta megrendezésre kerülő, népszerű Boregyetemen. A kétnapos kurzuson elismert szakemberek, színvonalas, érdekes, borkóstolóval egybekötött naprakész előadásain, hasznos információkkal gazdagodhatnak a borbarátok és a tudásukat frissíteni vágyó szakmabeliek is. Franciaország, szarvasgomba, és még sok más érdekes téma várja a hallgatókat.

Az érdeklődők 2011-ben is ellátogathatnak a VinAgora Tér sátorba, ahol szakemberek segítségével ötven perces turnusokban hat bort bírálhatnak professzionális módszerekkel és egy órára maguk is borbírává válhatnak. Az öt nap alatt megkóstolt borok közül a résztvevők bírálatai alapján eldől, melyik bor nyeri el a „Fesztivál Bora” címet.

A Borfesztivál idén is különleges gasztronómiai kínálattal készül a hazai minőségi alapanyagokra és a Vendégország ízeire, tájegységek gasztronómiájára épülő kínálatával. Régi receptúrák újragondolva, kézműves hagyományőrző termékek és eleven bisztró konyha egyszerre a Budai Várban. A Vendégország udvarban a Francia Kapcsolat séfjeinek interpretációjában kóstolhatjuk Franciaország ételeit. Hagyományos, kézzel húzott rétesek, kemencében sült kenyérlángosok, klasszikus kürtőskalács, szőlőcsősz pecsenyéje, finomságok mangalicából, magyar, francia és spanyol juh-, kecske-, és tehéntejből készült sajtok, sonkakülönlegességek, házias füstölt ínyencségek várják a látogatókat. Személyesen is találkozhatnak olyan neves séfekkel mint Takács Lajos – Olimpia, Bernát Dániel – U26, Dudás Fivérek – Anyukám mondta, Regős Péter – X.O. Merczi Gábor – Gundel, Pauli Zoltán – Mandula.

A Budavári Borfesztivál idén lesz 20 éves. Az ünnep alkalmából a Borfesztiválra érkező első 25 ezer látogatónak egy apró meglepetés ajándékkal kedveskedünk. Sőt, aki a Borfesztivál 5 napja alatt tölti be 20. életévét, az ingyenes belépésen kívül ajándékcsomagot kap a Borfesztiváltól!

A Jótékonysági Borárverés idén már 13. alkalommal mutat példát, hogy a társadalom sikeres tagjai, a szőlő- bor ágazat jól prosperáló vállalkozói számára fontosak az elesettebbek, a segítségre szoruló embertársaik. A felajánlások és az azok megvásárlása során keletkező közel 3 millió forint felhasználója hagyományosan a Máltai Szeretetszolgálat, akik hitelesen biztosítják, hogy a bevétel megfelelő helyekre jusson.

  • Nyitva tartás:
  • Szeptember 7–8, szerda-csütörtök: 14.00–23.00;
  • Szeptember 9, péntek: 12.00–23.00;
  • Szeptember, 10–11, szombat-vasárnap: 10.00–23.00
  • Napijegy: 2500 Ft
  • Bérlet 5 napra: 7000 Ft

(Csíki Sándor♣)