A KEZES-LÁBOS jól szervezett fesztivál. Sok tekintetben példamutató. Média szempontból pedig remekül felépített, de ez a Rókusfalvy Pál nevével fémjelzett csapattól el is várható. Amíg a Budai Várban rendezett Borfesztivál nálam a rendezvénynaptáram része, addig Etyek amolyan fakultatív program, azzal, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy kihagyom, mint az, hogy elmegyek. Idén sem terveztem, hogy elmegyünk, mivel a közlekedés korábbi emlékeim szerinti kuszasága továbbra sem vonzott. S, ha őszinte is akarok lenni, akkor bevallhatom, hogy emlékeim és eddigi kóstolásaim tapasztalata alapján az etyeki bor bizony nem ér meg annyit, hogy érte kocsisorban araszolgassunk, majd hosszan gyalogoljunk.

• Persze Villányban is kóstoltattak már velem bűn rossz borokat, s Tokaj-Hegyalján is, amiből, ha addig nem tudtam volna, rá kellett jönnöm, hogy jóval több a gyenge minőségű, harmóniahiányos bor, mint azt akár csak feltételeznénk, s a neves borászok esetenként ugyancsak kritizált, tesztelt, okosan értékelt borai bizony leggyakrabban fényévekre vannak azoktól a gyenge lőréktől, amiket pénz, vagy mérce híján honfitársaink nap, mint nap magukba döntenek.

Ha az etyeki bor – egy-két kivétel erősítő példát leszámítva – nem is ér meg annyit, hogy érte különösebb áldozatot hozzunk, a Kezes-Lábos fesztivál még megérhet. S ez nagyjából így is igaz.

A rendezvény szlogenje: „Asztalodon az életed, avagy a jótevés napja.” Remek szlogen, játékos, s szó sincs benne borról, vagyis, amit eddig írtam annak a méregfoga már ki is lett húzva. Így már mindjárt más, s – le a kalappal – okos.

Etyeken

Visszatérve a kályhához: Zoli barátom telefonált, hogy mit csinálunk szombat délután, mert elmehetnénk Etyekre. Nem kaptam az ötleten, mert a Kezes-Lábos (ahogy az eddig már kiviláglott) nem különösebben érdekelt, ám amint kiderült, hogy el is vinnének, igen mondtam. Miért is ne? Jó a társaság,  s egy kis séta sem árt, ráadásul, ahogy Etyeken is mondhatnák, „Frische Luft ist gut für Körper, Geist und Seele”, vagyis, „A friss levegő jó a testnek a szellemnek és a léleknek”. Nos, mindhármat fontosnak tartom magam is, így ez az  „all in 3” program végül mégis jó színben tűnt fel.

Az Etyek felé vivő kanyargós keskeny úton kilométeres kocsisor jelezte, hogy közeledünk a faluhoz. A távolban már látszottak az ideiglenes parkolók is. Előttünk nem egy autós megfordult, feladta, megunta az araszolgatást. Bennünk is felvetődött, hogy megér-e ennyit, de kitartottunk, s várakozásainkkal szemben elég gyorsan elértünk a falu határában álló parkolóhoz. 800 Forintért kaptunk egy parkolójegyet és egy ingyenes jegyet a parkolóból a faluba közlekedő mikrobuszra. Aki egyedül érkezik annak ez még talán kifizetődő, de mi hatan voltunk, s egy főnek 700 Forintért kínáltak ülőhelyet a buszon. Nem buszozni érkeztünk, hanem friss levegőt szívni, ezért a mellettünk elhaladó benzin és diesel üzemű gépjárművekkel együtt az aszfaltúton közelítettük meg a falut.

Egy lendülettel el is sétáltunk a falu végéig, ahol körbenéztünk, nyugtáztuk, hogy a könyvtár éppen ellenkező irányban van mint a pincék, majd megfordultunk és amerről jöttünk mentünk is visszafelé. Kétoldalt többfelé is sátrak, nyüzsgő tömeg, s kezünkben üres és száraz poharunkkal azon meditáltunk, hogy 100 Ft/db kóstolójegyünket mire is vesztegessük el. Aztán a Kecskegödör pincesoron megtörtént az áttörés. Két itallal is próbálkoztunk. Az egyik valami nagyon borzasztó volt, ám a másik egy furmintféle, az igen… az sem volt jobb. Az elmúlt években ronda ősz járta arrafelé, ahol azt a szőlőt szüretelték , amiből ezek az italok (komolynak sejtett szándékkal) készültek.

No, de sebaj, ez a fesztivál nem borfesztivál, ezért messzemenő következtetéseket nem is vontam le mindebből, ráadásul a hazai pizza-ipar tisztességes képviselői kenyérlángost készítettek. Nem ettem belőle, de ránézésre teljesen rendben lévőnek láttam. A kecskegödör tájékán remekbe szabott Salgó márkájú (létezik még ez?!) takaréktűzhelyek, népszerűbb nevükön „Sparhelt”-ek díszelegtek katonás sorban. Úgy tűnik újfajta, immár polgári romantika teremthet új divatot ebből a tűzhelyből, legalábbis a gazdag fantáziájú, játékos kedvű nagyvárosi értelmiség körében.

Maradt még néhány száz forintnyi kóstolójegy, amit valahogy még megpróbáltunk volna elsütni. A nagyszínpad környékén aztán a jegyeket Etyeki chardonnay-ra váltottuk. Nem volt különösebben kimagasló bor ez sem, de az előzőekkel összevetve már végre jól iható volt.

Esteledett már, s mivel csöppnyi gyermek is akadt a társaságban, hazafelé vettük az irányt. Sétáltunk, nézelődtünk, összességében ezzel még jól is jártunk. Etyek újabb egy évre (vagy többre) letudva. A sötétség beálltával még egymást érték az érkező autók…

Appendix

Zoliéknál aztán egy kis felvidéki hurkával, kolbásszal csillapítottuk az etyeki levegőtől és sétától időközben felhorgadó éhségünket, s akadt jó pálinka, s bor is mellé.

• Az Etyeki Kezes-Lábos Fesztivált 2011-ben már kihagytam, mert nem hiányzott a kényelmetlenség. Az előző évhez hasonlóan, 2012-ben sem tudtak felcsigázni. Rókosfalvy Pál és csapata is érezhette, hogy a fesztivál messze túlnőtt a kezelhetőség határain, mert 2012 őszén az egész falura kiterjedő Kezes-Lábos Fesztivált már utolsó alkalommal rendezték meg. A jövőben évi négy, és kisebb területre koncentrálódó fesztivált tartanak Etyeken. Ez újra érdekelni kezdett.

Csíki Sándor♣