TARATOR – egészséges, hideg joghurtleves

TARATOR – egészséges, hideg joghurtleves

tarator leves A TARATOR egy népszerű, hideg joghurtleves. Egyszerű is, ismert is, de meleg nyári napokon igazán érdemes emlékeztetnünk rá, mert nincs jobb déltájban mint egy hideg joghurtleves (vagy „folyékony uborkasaláta„). A taratorban lehet kapor (én szeretem), de el is maradhat, ahogy ebből a joghurtlevesből akár még a joghurt is eltűnhet, s víz léphet a helyébe. Az is előfordul, hogy az uborka is lecserélődik sárgarépára, vagy salátára, a dió (mogyoró) is elmarad, de ezekkel az elhajlásokkal most nem foglalkozom. Bulgáriában, ahol a saját házi készítésű joghurt amúgy is népszerű, a tarator az előételek, falatkák (mezze) része,

(tovább…)

ARAB UBORKASALÁTA – mint a görög tzatziki

AZ ARAB UBORKASALÁTA recept kényegében egy, az Arab-öböl országaiban (is) elterjedt mártpgató, „dip” receptje. Tzatziki mondanánk rá egyből, azonban ezt most „Laban bi khiyaar” névvel illetik arrafelé. Más átírás szerint „Khiyar bi-Laban”, ahogy Libanonban és Marokkóban is ismerik. A görög rokonságról sokat elárul, hogy sokfelé leginkább görög-stílusú joghurttal javasolják készíteni, mert úgy lesz a legfinomabb.

(tovább…)

UBORKA RELISH – indiai módra (recept)

A ZÖLDSÉGEK és gyümölcsök sós lében való tartósítása nagy valószínűséggel Indiában alakult ki, amit könnyen hihetővé tesz, hogy Indiában évről-évre a háztartások millióiban tartósítanak növényeket. Nyár közepén, amikor a nap kegyetlenül tűz, vidéken összegyűlnek az asszonyok és napokon keresztül zöldségeket, gyümölcsöket tisztítanak, darabolnak, készítenek elő és szárítanak a tartósításhoz. Ételek, zene, mesemondók jellemzik ezt a kalákában végzett eseményt, ami inkább hasonlít ünnepre, mint munkára. Még a nagyvárosokban is ünnepnek számít a zöldségek eltevésének időszaka, ahol éppúgy kalákában dolgoznak, akár a falvakban.

(tovább…)

KÖZÉP-EURÓPAI „UGORKASALÁTA” – uborkasaláták

UBORKA (UGORKA) SALÁTA – Végre megbizonyosodtam arról, hogy az esetek egy részében tényleg Közép-Európa része vagyunk. Persze ezt eddig is tudtam, így tanultam, ám abban a mai napig nem voltam biztos, hogy ezt rajtunk kívül mások, legfőképpen a tőlünk nyugatabbra élők is így gondolják. Aztán, amikor már-már azt hittem minden rendben van, kiderült, hogy meglehetősen sok Közép-

(tovább…)