MOMOT – EURÓPAI ELHÍZÁS ELLENI NAP – 2015. május 22.

Európai Elhízás Elleni NapELHÍZÁS ELLENI NAP – Az Európai Elhízás Elleni Nap (European Obesity Day, EOD) idén is május 22-én kerül megrendezésre. A Magyar Obezitólógiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT), csatlakozva az Európai Elhízás Elleni Naphoz, 2015. május 22-én, pénteken, 9:00 és 13:00 óra között „Fogjunk össze, MOMOT-tal az elhízás ellen” címmel, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban Prof. Dr. Bedros J. Róbert vezetésével

(tovább…)

XIV. MOMOT KONGRESSZUS – 2015. március 20-21.

2MOMOT – Mint arról az érdeklődők már értesülhettek, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) XIV. Kongresszusa 2015. március 20-21. között, a Magyar Telekom Székházban kerül megrendezésre. A Kongresszus jelentőségét nyomatékosítja az a tény hogy, „Az elhízás járványszerűen terjed a világban – így Magyarországon is – és már nem tekinthetjük egyszerűen kozmetikai állapotnak, ráadásul az elhízás önálló kockázati tényező számos más betegség esetében is.”

(tovább…)

A MOMOT XIII. KONGRESSZUSA – 2014. október 31.

appMOMOT – A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT), amelynek magam is tagja vagyok, 2014. október 31-én, pénteken tartotta tizenharmadik kongresszusát. Ugyanezen a napon, s ugyanott, a kongresszus programját követően volt a II. Országos Obezitológiai Fórum is. A nap harmadik, mindezzel összefüggő eseménye a Szent Imre Kórházban tartott obezitológiai licenc vizsga, amelynek során huszonhat orvos vizsgázott az elhízástudománnyal

(tovább…)

A MOMOT XII. KONGRESSZUSA (2014) – a MOMOT az élen

A MOMOT, teljes nevén a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság, 2014. március 21-22-én tartotta XII. kongresszusát. A kongresszus fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök, védnöke Balog Zoltán miniszter, a kongresszus elnöke Prof. Dr. Bedros J. Róbert, a MOMOT elnöke volt. A gazdag és érdekes programról a MOMOT

(tovább…)