Kuthi Csaba: Az ezerkettedik recept meséje

keep-calm-and-love-letso-2KUTHI CSABA (Tállya) lecsóról szóló írása már vagy két esztendeje vár a (posta)fiókomban arra, hogy történjen vele valami. Eddig derekasan ellenálltam. Nem Csaba miatt. Most viszont, hogy több a teendőm, mint a rendelkezésre álló időm, úgy döntöttem, mégiscsak közzéteszem az “Az ezerkettedik recept meséje” című írást, aztán majd mindenki eldönti, hogy tetszik-e, vagy sem, ahogy azt egyébként is tenné, függetlenül attól, hogy írom-e, vagy sem. (a szerk. – Csíki S.)

(tovább…)

A LEVES – Kuthi Csaba irodalmi fűszerezésű emlékezései

A LEVES – Irodalmi fűszerezésű emlékezések a boldog időkre, amikor még jó volt a gyomrunk, sőt minden egyéb is, kezdi az írását a levesről Kuthi Csaba, majd így folytatja: Az étkek eleje! Legalábbis a mifelénk megszokott és régóta élvezett kulináris kultúrában. Vannak persze másféle étkezési kultúrák (nem is akármilyenek), ahol ez a sorrend fordított. Az sem rossz, de a hazait már megszoktuk és jobban szeretjük.

(tovább…)

A FŐZELÉK – emlékek a főzelékről

vegetablesA FŐZELÉK amolyan magyar találmány, tartjuk róla, még ha ez nem is állja meg a helyét, hiszen, ami ehető volt, azt mindig, mindenhol, ették is. Az ízletes növényeket pedig sokféleképpen készítették és készítik ma is főzeléknek. Kuthi Csaba (Tállya) a főzelékről (és az emlékeiről) írt szép posztot a FOOD&WINE olvasóinak. Összeszedte a főzelékkel kapcsolatos emlékeit, megírta és elküldte. Élvezettel olvastam.

(tovább…)