DÚZSI TAMÁS – a Magyar Bor Akadémia gálaebédje (2015)

Dúzsi TamásDÚZSI TAMÁS – Az egykor a Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott, 64 éves szekszárdi borászt az őt gyerekkora óta körüllengő szőlő és bor illata ihlette arra, hogy saját maga is kitanulja ezt a mesterséget. Pályafutását a Szekszárdi Állami Gazdaságnál kezdte, majd borász és testnevelő tanárként dolgozott a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. A Pannónia Sörgyár és az Aliscavin után hazasodorta az élet, hiszen 1994-ben Tamás úgy döntött, hogy megpróbál a maga ura lenni, és elindította 3,6 hektáron saját borász vállalkozását. Jelenleg 26,5 hektár saját szőlőt művel, de bérelt és termeltetett területeivel együtt

(tovább…)

AZ ÉV BORTERMELŐJE 2011 – Gálaebéd Vida Péterrel

A MAGYAR BOR AKADÉMIA, “Év Bortermelője” Díjátadó Gálaebéd már hagyománynak számít. Az Év Bortermelője díj idén is ünnepélyes keretek között kerül átadásra. Minden évben pazar gálaebéddel és elegáns programmal válik emlékezetessé ez a nap a vendégek és a kitüntetett borász számára, aki munkájával érdemelte ki az elismerést jelentő címet. A rendezvény a Corinthia Hotel Budapest Báltermében állófogadással kezdődik, mely során a vendégek apró koktél-falatkák fogyasztása mellett élvezhetik az év kiemelkedő teljesítményt nyújtó termelőinek, az öt jelöltnek remek borait.

(tovább…)