AMBRUS LAJOS: Batul

OTT VIRÍTOTT öregapánk gyulai kertjében minden gyümölcsök királya, az almák fejedelme, a nagyszerű Batul alma is. Ó, a Batul! Ennek a titokzatos-ingerlő nevű és karakteres almának amellett, hogy ma már szinte ismeretlen, még kevésbé méltányolt irodalma van – első komolyabb leírója és tudományos elterjesztője bizonyos Nagy Ferenc volt, egy XIX.

(tovább…)

AMBRUS LAJOS: Pomona Hungarica 6.

A POMONA HUNGARICA előző öt része az ősi hazai fajták eredetét, kalandos útját, múltját és jelenét mutatják be. Ambrus Lajos kimagaslóan értékes írása most a hatodik, egyben befejező résszel, így folytatódik: “Ne feledjük a jelszót: gyümölcsfát ajándékozni! – hová tűnt már ez a gesztus, ahogy maga ez a kocskóci kert is az időben, mint ama visegrádi vagy budai; el egy régi gyűjtemény, nyomtalanul, miként

(tovább…)

AMBRUS LAJOS: Pomona Hungarica 5.

ÉS ITT LÉP BE a talán leghíresebb körte-regénybe a modern, „rendszeresített pomológia” atyja, a német August Diel – aki a XIX. század legelején szinte szó szerint évtizedeken át hajszolta ezt a híres, ám mindenféle nyelvi alakváltozáson átment gyümölcsöt. Kapott is egy francia gyűjtőtől egy jó állású, de név nélküli gyümölcsfát. S mikor az termőre fordult, annyira megtetszett a tudós Dielnek is, hogy a névtelen gyümölcsöt elnevezte Ferdinand Kronprinz von Österreich-nek (Ferdinánd koronaörökösnek). Úgyanúgy, ahogyan ezt később, 1856-ban a magyar Entz Ferenc is tette a Kertészeti füzetek V. füzetében:

(tovább…)

AMBRUS LAJOS: Pomona Hungarica 4.

ÉS ÜDVÖZÖLHETNÉNK ott még legalább 139 almafajtát is, köztük számos magyar eredetűt is, a főnökök mellé szép sorban kiültetve – úgymint a Beregi sóvárit, aztán a Fehér-Körös felsőbb szakasza mellől elszármazott vérpiros Sikulai almát, a szabadkai Nemes szercsikát vagy épp a tápai Tombácz-almát. Vagy a Budai Domokos almát – amelyet Budai József pomológus nemesített a háromszéki

(tovább…)

AMBRUS LAJOS: Pomona Hungarica 3.

A NAGY FRANCIA GÉNBANKBAN sehol nem láttam, még utalásokban sem, a mi közép-európai büszkeségeinket – oh Mon dieu, ó, nem; például a valamikori Magyarország vezető gyümölcseit. Például a Batul és Pónyik nevezetű almákat. Amelyek a bő csapadékú és gyorsfolyású Maros völgyéből terjedtek szét minden irányban, vagy kétszáz éve. Persze magam is jól tudom a nyomorúságos és nagyon is kézenfekvő választ.

(tovább…)