GASZTRONÓMIAI TRENDEK – magyar konyha 2011

ISMÉT EGY ÚJ ÉV küszöbén vagyunk (2011), s ismét tele a világ azzal, hogy miféle trendek is várhatók az új esztendőben, 2011-ben. Ezek egy része egyszerű manipuláció, kereskedelmi trükk, más része naiv próbálkozás, a közhelyek tombolása, harmadik része komolykodó tudományoskodás, negyedik része a szerkesztő megbízására “írni kell valamit, hogy megéljek” írás. Ezerféle ötlet, melyek dzsungelében persze mindig akad igazság is. Ötletek, ám arról többnyire egy árva szó sem esik, hogy miféle földrajzi régiók trendjeiről beszélünk, miféle történelmi, kulturális és gazdasági környezetre tartjuk érvényesnek.

(tovább…)

BOLDOG ÚJ ÉVET! – 2011

BOLDOG új évet kívánok minden kedves olvasómnak egy közel háromszáz esztendős szöveggel. A szöveg szerzője az 1729-ben elhunyt pálos rendi szerzetes, egyházi író, Csúzy Zsigmond. Csúzy Zsigmond az esztergomi érsek, a katonából pappá lett Keresztély Ágost költségén adja ki az 1723-ban Pozsonyban megjelent “Zengedező sípszó” című művét 77 prédikációval és “Tündérség, kinek palástja alatt ravaszon beférkezett apostoli hazánkba a mostoha atyafiság” című oktatását. Csúzy művéből idéznék egy rövidebb részt (a hosszabbal nem mernék untatni senkit).

(tovább…)