NEMRÉGIBEN AZ A meglepetés ért, hogy felhívott egy „olvasó” és olyan kecsegtető ajánlatot tett, amelynek semmilyen módon nem tudtam ellenállni. Azt mondta többek közt Szentesi Jóska (akkor még Szentesi úr), hogy egyéb gyűjteményes „hungarikum” fajtái között van neki Csókaszőlőből készült bora (is). (A Csókaszőlő a régi magyar nyelvben a fekete szemű szőlőt jelentette.
Tétova kérdésemre annyit válaszolt: akár meg is lehetne kóstolni.
REJTÉLYES ÉPÍTŐ-MŰVÉSZ volt egy mára jobbára csak a periférián emlegetett különös férfiú – valahol a szecesszió és modern között, akinek még a neve is vitatott: Torockai Wigand Ede (1869-1945). Vagy Thorockay Wiegand Ede. Esetleg Vigand Ede. Nem tudni pontosan mikor született (az anyakönyv 1869. májust ír, ő maga viszont az 1870-es évet adta meg), s nem tisztázott az sem, mikor és hol és miként halt meg.
SOSE GONDOLTAM, hogy egyszer, majd, valaha, a homályos történeti jövőidőkben én még az úgynevezett régi magyar irodalom fenséges tárgykörében kényszerülök aprócska karcolást tenni. És remélem, hogy Keserű Bálint, hajdani szeretett tanárom a szegedi egyetemen mindezt még megkésett kedvteléssel is szemléli – már ha ez a Lugas-szösszenet eljut hozzá.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!