A pincefestő

8-1

KÜLÖNÖS TERRÉNUMA a dokumentációnak az akvarellfestés – archivál, de mégis némi esztétikai többletet nyújt. Pedig bevallottan nem akar „művészkedni”, inkább csak rögzíteni, helyzetbe hozni, nézőpontot adni. Esetleg emlékeztetni. Azzal a ráadással kecsegtet: elképzelheted a legnehezebbet, magát az időt; azt, amit megjelenítek – régmúltat, tegnapot, de leginkább a ma reggeli fényeket.

(tovább…)

Somló – „Isten ittfelejtett kalapja”

IGAZÁBÓL EZZEL a bevezetővel kellett volna indítanom Ambrus Lajos írásait. Nem így történt, ám mégsem volt haszontalan másként kezdeni. Az előző írások fényében ez a bevezető is új tartalommal gazdagodott. Ambrus Lajos írásai minden alkalommal megérdemlik a figyelmet és a figyelmes olvasást. Ez az írás újra csak az elmélyűlt látogatók tetszésére számíthat igazán – ahogy ez a blog is nekik, nektek, az olvasásra és gonolkodásra időt áldozó látógatókhoz szól.

2007_somlohegy1_800

(tovább…)

Örök szüret

TÉL DEREKÁN a szüretre, a simogató melegre, Krúdy, Márai, Berzsenyi, Kisfaludy, Jókai, Babits, Hamvas, Tatay, Ady, Mészöly szüretére gondolni több, és más, mint könnyedén emlékezni.  Senki nem írt a szüretről az elmúlt időkben mélyebben és megérintőbben, mint éppen Ambrus Lajos író, kedves barátom. Ajánlom mindenki figyelmébe. (Csíki Sándor megjegyzése)

Szüret Krúdy korában 1930; Forrás: vegardo

(tovább…)