A JÓFÉLE SÁFRÁNYRÚL (Crocus sativus)

sáfrányAMBRUS LAJOS írása a sáfrányról más, mint amit e nemes növényről és a virág bibéjéről másutt olvashatunk. Írás sokfelé, sokféle jelenik meg, de jó írás már kevés helyen, kevesebbszer. Ambrus Lajos írásai kimagaslóak, s ajánlom figyelmetekbe, mint minden alkalommal. S persze a valódi sáfrány is megérdemli a figyelmet, mert szebb húsleves nincs, mint a sáfránnyal festett. (Csíki Sándor) „Amikor az egyik tavaszon Gyerőmonostor felől Magyarvalkó felé autóztunk egy kacskaringós, szörnyű rossz úton, döbbenten észleltem, hogy a réteken szőnyegszerű, hatalmas foltokban virágzik a tavaszi

(tovább…)

EGY IGAZI TESTAMENTUM

AKÁR ÚGY IS kezdhetném: „Szeretnék egyet”. Mintha az írásjelek és szavak legpontosabb helyi értékére találva, pátosz és nyelvi pongyolaság, sőt skrupulus nélkül bátran írnám a szentenciát. „Szeretnék egyet. Szeretném megérni” – közben ujjam is követné mondataimat, föl, föl, a levegőégbe.

(tovább…)

AZ ÉGBOLT OLVASÁSA

HA FELPILLANTOK dolgozószobám asztala mellől, föl a plafonra, örökké és óhatatlanul a csillagos égbolt mozgalmas tágassága ugrik elém. Nem, mintha „amúgy”, ha fölfelé pislantanánk, nem efféle reflexiók szolgálnának saját asszociációink terepéül – de mégis, itt, egy tökéletesen zárt térben: égbolt? Méghozzá lélegzetelállító titokzatossággal és kiismerhetetlenséggel? A válasz egyszerű: egy szépen tervezett, hibátlanul összerakott dongaboltozat

(tovább…)

TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN

SOSEM TUDTAM eldönteni: valójában néminemű „fejlődés” van-e kedvenc szőlővidékemen, a Somlón (Ság és Kis-Somlyó) – a Somlót például örömtelien kezdik újratelepíteni, vagy, mint az ember és a természet viszonyában oly sok helyütt észleljük, elhúzódó válságban volnánk. Netán közeleg vagy itt is a vég? S nemrégiben egy urbanisztikai vándor konferencián újra erős nyomatékot kapott a kérdés, mert ott is sorra a vészjóslóan kellemetlen igazság fogalmazódott meg, s persze nem először: ha így folytatjuk, nincs is oly messze az összeomlás.

(tovább…)

SZILÁGYSÁGI HEPEHUPA

HA MESSZIRŐL nézzük, én nemrég közelről is vizsgálhattam: a majd hatszáz méter magas somlyai Magura egyike a legérdekesebb előhegységeknek, miként Kincs Gyula írja a millenniumi „Osztrák – Magyar Monarchia írásban és képben” című könyvsorozat Szilágy megyét bemutató részében – „regényes, szép részletekkel”. Vagyis a Magura tetejét erdők koszorúzzák; déli és keleti lejtőinek meszes összetételű földjén eredetileg kitűnő bor termett; legújabban már csak itt-ott Királyleányka,

(tovább…)