Paprikás krumpli – „szuszog, mint tót a pipán”

PAPRIKÁS KRUMPLI – „Az új társadalmi színművek első vagy második felvonásában elkerülhetetlenül megjelenik a mama, aki sopánkodva néz körül állástalan mérnök fián, rossz útra tévelyedő fiatal lányán, szenvedő férjén és távozóban e lehangoló légkörből, hangosan felsóhajt: megyek, paprikás krumplit főzök vacsorára. […] Az állástalan mérnök, a tönkrement apa, a reménytelen fiatal lány, a dolgozó nő, a piacpénz nélkül gazdálkodó mama, egyszóval a társadalom valamennyi hajótöröttje paprikás krumplit eszik. Legalábbis a színdarabok szerint s így a paprikás krumplit a korjelenségek közé kell soroznunk.” (Kassai Ujság, 1936)

Solti Hermin, akit érdemes megjegyezni

Solti Hermin (Schneier Hermin Senje) dizőzt, kabaré-dívát a kétértelmű, sikamlós malacságokkal teli kuplék ártatlan tekintetű előadóját ma már csak kevesen ismerik. Máramarosszigeten, vagy Kolozsvárott született. Esetleg fordítva, mert emitt így, amott úgy írják. Miután atyja ráunt a kolozsvári orfeumdirektori állására, felköltöztek Budapestre. Hermin különböző orfeumokban működött. 1911 végén Kőnig Sámuel kocsmáros fia, a színész, rendező

Király Ernő felesége lett, majd 1922-ben Elkán Zoltán szűcshöz ment nőül. Annyira ez sem meglepő. A bundáiról híres Elkán család úttörő szerepet játszott a budapesti divat alakításában – és gazdag volt. Hermin 1966-ban Hollywoodban hunyt el. A háború előtt, vagy ötvenhatban hagyta el az országot, mert ebben sincs megegyezés. A legtöbb helyen ötvenhat szerepel. A Reggel című lap 1947-ben megjelent rövid híre azonban ellentmond ennek:

„Joe Pasternak, a világhírű filmproducer, a legnagyobb hollywoodi zenés filmek gyártója még ebben a hónapban Pestre érkezik Henry Kosterral együtt. S valószínűleg még egy érdekes vendéget hoznak magukkal: Solti Hermint, aki Koster anyósa.”

„A publikum megőrült érte. Gyárfás Dezső kijelentette: Ilyen még nem volt! És kialakult egykettőre egy külön kabaré stílus, amit Solti Hermin teremtett meg, amikor a publikum beleénekelt a kupléjába és együtt játszott a művésznővel…” – írta lelkesen a Színházi Élet, 1924-ben.

Kellér Dezső is rendszeresen írt a szende művésznőnek:

„Beültem a Japánba, és mert szeretem a rendszeres munkát, mindenekelőtt lelkiismeretesen összeírtam azokat a testi funkciókat, amelyek egy pikáns Solti-kuplé alapját képezhetik. Utána ami káromkodás hirtelen eszembe jutott, azt is mind papírra vetettem, hogy legyen elegendő nyersanyagom.”

A sikert gerjesztő botrányok borítékolva voltak. Közülük is a legnagyobb 1934 februárjában, a Komédia Orfeumban esett meg, amikor egy sikamlós, hadarós kupléban a „szuszog, mint tót a pipán” utolsó szavánál Solti mássalhangzót rontott. Csapó rendőrbíró 100 korona büntetésre ítélte.

 

Solti Hermin paprikás krumpli receptje

1920-ban a Színházi Élet fotókkal illusztrált interjút közölt a konyhában serénykedő művésznővel, s megosztja a receptjét is:

„Hagymát pirítunk zsírban és mikor már pirul, paprikát meg sót teszünk hozzá, ízlés szerinti mennyiségben, azután belerakjuk a krumplit, letakarjuk födővel és pár percig «dinsztelni» hagyjuk. Ezután annyi vizet öntünk a lábasba, hogy befedje a krumplit és főni hagyjuk, amíg megpuhul és lefő róla a víz. Jó időkben virslit is főzött hozzá az ember, úgy még jobb izü, de ha muszáj, így is meg lehet enni.”

Ne felejtsük el, 1920-ban járunk, s 1920-ra minden illik, csak az nem, hogy jó idők lettek volna akkoriban. A „jó idők” egyébként is mindig máskor, s többnyire mindig máshol voltak. Nem csoda hát, hogy Solti művésznő paprikás krumplija is virsli nélkül készült. Krumpli legalább volt. Az a növény, amelyet éppen az ilyen rossz időkre találtak ki „odafönt”.

 

Sózott tőkehal és krumpli

Aligha akad olyan élelmi növény, amelynek a meghonosításához annyi furfangot vetettek volna be, mint amennyit a burgonyánál. Így volt ez Franciaországban is. Antoine-Augustin Parmentier katonai gyógyszerész 1773-ben megnyert egy pályázatot, amit a besançoni Akadémia írt ki „egy olyan élelmiszerre, amely csökkenti az éhínségek okozta csapásokat”. Ez az élelmiszer a burgonya volt, amit a gyógyszerész a pályamunkájában a vérhas kezelésére javasolt.

A növény széleskörű elterjesztéséhez Parmatier meggyőzte XVI. Lajos királyt, hogy nagy területen ültessenek burgonyát, és azt katonákkal őriztessék. A környék parasztjainak kíváncsiságát hamar felkeltette a titokzatos és „értékes” növény, és amikor a krumpliföldet cselesen felügyelet nélkül hagyták, gumókat loptak, és elültették azokat a saját földjeiken is. A legenda szerint így terjedt el a krumplitermesztés Franciaországban.

Persze más is kellett hozzá, s talán sokkal jobban, mint ami elterjedt. Például a Párizsi Orvostudományi Kar bejelentése arról, hogy a burgonya gumója ehető (1772), vagy az 1785-ös katasztrofális termés, amikor Észak-Franciaország lakóit a burgonya mentette meg az éhínségtől. A „katasztrofális termések”, s általában a katasztrófák, többnyire kijózanító hatással vannak!

Parmentier munkásságát a hálás utókor különféle burgonyaételek elnevezésével (Potage Parmentier, Brandade de Morue Parmentier, Pommes Parmatier, etc.) is kifejezte.

 

A krumpli Erdélyben

A burgonya termesztését az állandó éhínségekkel küzdő Erdélyben is erősen ösztönözték. A termesztést úgy sikerült kimozdítani a holtpontról, hogy meggyőzték az embereket arról, hogy a burgonya éppúgy alkalmas a szesz előállítására, mint a gabona. Elterjedését Mária Terézia 1767-es, az Erdélyi Főkormányszéket a burgonyatermesztés elkezdésére kötelező rendelete is segítette. Ez valamennyire működött is, de kezdetben leginkább csak azokban az években, amikor rossz volt a gabonatermés. A 19. század első felére, a burgonya már mindütt ismerté vált:

„E’ növény miveltetik egész Európában, Hammerfesttül fogva Laplandban úgy Izlandban ‘s a’ färöi szigeteken, de bevitetik Indiába, Chinába ‘s Japanba is; terjedni kezd, a’ déli tenger’ szigetein Újhollandban, és Újseelandban. A’ Szászok csak 1717 olta mivelik nagyban; Skotiában 1728, burkus honban is 1728 olta. Ismeretes azon kívül, minő gyalázva fogadtaték a’ burgonya mindenütt, milly kedvetlenül mívelteték eleinte; Nagy Fridrik erőszakkal vala kénytelen a’ Pomeraniaiakra ezen áldást rájok tolni.” (Tudománytár, 1837)

 

„Krumpli-paprikás csipedettel”

A 20. század legelejére a paprikás krumpli és a tészták (csipetke, tarhonya, galuska) hiper-laktató kombinációi is megszülettek. Kleinné Blau Irma a Hét című lapba „Emma Asszonynak”, vagyis Veigelsberg Hugónak, írói álnevén Ignotus-nak küldött olvasói levelében a „Krumpli-paprikás csipedettel” receptjét osztja meg:

„…nagyfejnyi, karikára vágott hagymát piríts kanálnyi zsíron, félliternyi tisztított, elvagdalt krumplit, egy cső zöld paprikát, késhegynyi töröttet, két késhegynyi sót tégy rá, kavard el, ha összeizzadt, ereszd föl egy liternyi vízzel. Fele fövésében félliternyi liszt s egy tojásból gyúrott tésztát, mint csipedett, főzd közé. Egy-két kanálnyi tejfölt vagy eczetet is tehetsz belé. Utóbbit csak nyáron, mert ekkor előszeretettel savanyus ételt eszik a nép.”

A tejföl és az ecet a hagyományos magyar paprikás krumpliknak ritka összetevője. A bécsi konyha azonban, mint alább látni fogjuk, továbbra is kedveli az ecetet.

 

A Plachutta paprikás krumpli receptje

A paprikás krumplit olyannyira magyarnak tartjuk, hogy eszünkbe sem jut, hogy esetleg az osztrákok (Erdäpfelgulasch), a németek (Kartoffelgulasch), vagy a csehek (bramborový guláš) is kedvelhetik. Pedig kedvelik, s esetenként többre tartják, mint mi. A bécsi Restaurant Plachutta példamutató recipéje szerint a „földi alma” (Erdapfel) zsírral, hagymával, fokhagymával, sóval, borssal, őrölt paprikával, majoránnával, ecettel, frankfurtival, zöldség alaplében főzve készül. Az osztrák-német receptekben a kömény is gyakori fűszer, s persze azon se lepődjünk meg, ha az Erdäpfelgulasch mellé karikázott hegyes erős is kerül.

Dél-Németországban és Ausztriában becsülete van a paprikás krumplinak, ezért aztán jó eséllyel találkozhatunk tisztességgel elkészített, példamutató paprikás krumplikkal. Hellyel-közzel már nálunk is, de ritkábban. Ez az étel – már csak a történelmi érdemei miatt is – megérdemelné a figyelmet, gondosságot nálunk is!

 

Csíki Sándor♣