7. Pezsgőkonferencia, EtyekA PEZSGŐKONFERENCIA 2025-ben immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre Etyeken a Pezsgőkonferencia, amelynek fókuszába ezúttal a Közép-Európai pezsgőpiac tematikáját állították a szervezők.  A legkiválóbb hazai és nemzetközi szakemberek adják át tudásukat előadások, birtokbemutatók és kóstolós mesterkurzusok formájában, és természetesen nem maradhat el az

interaktív kerekasztal és a felejthetetlen élményt kínáló Pezsgőünnep sem!

Érdemes tehát megszerezni a még elérhető jegyek egyikét!

 

7. Pezsgőkonferencia

Aki járt már az etyeki Pezsgőkonferencián, az tudja, hogy ez az esemény jóval többre vállalkozik annál, hogy csupán egy olyan fórum legyen, ahol a szakemberek bővíthetik ágazati ismereteiket. A Pezsgőkonferencia a szakma igazi találkozópontja lett, ahol a szervezők a legfrissebb trendekre is figyelemmel kísérő programmal készülnek az egyes területek nagyágyúinak tolmácsolásában, az elméleti alapot kóstolásos tapasztalatok egészítik ki, és még arra is marad energia, hogy a rendezvényt egy igazi gasztrokulturális élményt ígérő Pezsgőünneppel koronázzák meg.

A dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett megrendezendő idei konferencia fókuszába a közép-európai régió lehetőségeit állították – „Sparkling Central-Europe” címmel. A téma átfogó felvezetésére Müller Kornél, a Törley Pezsgőpincészet ügyvezető igazgatója vállalkozott, aki Közép-Európa átalakuló pezsgőpiacát elemzi, amelyet kiválóan árnyal majd Hollósi Dávid (MBH Bank, Agrár Üzletág ügyvezető igazgató) üzleti, gazdasági szempontú értekezése. Lengyelország pezsgős eredményeit és lehetőségeit pedig az elismert Tokaj-szakértő, Borászok Barátja-díjas Wojciech Bonkowski, a régió első Master of Wine szakértője tárgyalja.

Biztosan sokan várják már, hogy megtudják, „hogyan csinálják az olaszok?”, és erre most lesz is lehetőség, hiszen Romeo Dellera, a Berlucchi értékesítési igazgatója a Berlucchi Franciacorta mesterkurzus keretein belül ad ebből izgalmas kóstolót.

Erdélyi pezsgős eredményeiről pedig a mindenki által kedvelt, legendás Balla Géza előadását hallgathatjuk meg; Samuel Waldner, a szlovákiai Chateau Topolcianky értékesítési igazgatója a pincészet lehetősgeiről és eredményeiről mesél majd, míg Gyulai Zsolt a szabadkai Klein Houses Wine Shop tulajdonosa, Gyöngyöző Szerbia címmel tart előadást a vajdasági pezsgőpiaci trendekről. Nyilvánvalóan a helyszín is kötelezi a szervezőket, ezért nem maradhat el az etyeki eredetvédett pezsgők kóstolója sem: ezen a mesterkurzuson a WSG-okleveles Champagne-szakértő, kétszeres magyar sommelier bajnok Tüű Péter kalauzolja végig a résztvevőket.

Frittmann János, Kamocsay Ákos, Laczó Gábor és Laposa Bence pedig a mindig izgalmas kerekasztal-beszélgetés keretein belül a „Pezsgő innováció” címmel az ízesített bor- és pezsgőkoktélokról folytatnak majd interaktív vitát.

Az esemény legszebb része pedig méltán a szőlős környezetben megrendezett Pezsgőünnep és Open Bar, amelyre akár külön is lehet jegyet váltani. Már a vezetett kóstoló alatt olyan tételeket lehet majd megkóstolni, mint, a Bohemia Sekt, Prestige Chardonnay, vagy a Clarus Brut 2022Balla Gézától, a The Sparkling Winery, The Morava-ja, illetve a Chateau Topolcianky kiválósága, de az ezt követő openbarban valódi hazai és nemzetközi pezsgőválogatást kóstolhatunk végig számos világraszóló tétellel.

Érdemes már most áttekinteni a programot az esemény weboldalán, és lecsapni a  jegyekre, amelyek még elérhetők a szeptember 5-i Pezsgőkonferenciára.

FMI 3452

(A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.