AZ ELSŐ SZEGEDI – paprikakereskedők Bécsben

AZ ELSŐ SZEGEDI PAPRIKAKERESKEDŐK – „Bár a szegedi népben nem közönséges kalmárszellem él, – írta Bálint Sándor, 1939-ben – a kor meggyorsult kapitalista tempóját főképpen tőkével nem tudta követni. A paprikakereskedelemnek a kor szükségleteihez és szabadversenyes lehetőségeihez alkalmazott organizációját a kilencvenes évek táján itt is a zsidóság vállalta magára.”

Szegedi kofák a paprikakereskedelemben

A szegedi nép „nem közönséges” kalmárszelleme a paprikakereskedelemben már a kezdetektől megmutatkozott. Szüts Mihály „A szegedi paprika termesztése és feldolgozása II.” című írása (Köztelek, 1912) szerint, ezt a romantikusnak elképzelt kalmárszellemet kezdetben a szegedi vásáros asszonyok képviselték legszebben. Szűcs szerint ők voltak azok, akik:

„eljártak az ország különböző vidékeire szappan, tarhonya, gyékény, paprika meg egyéb czikkekkel. Ezek a vásáros asszonyok tették ismertté a paprikát. Elmentek vele Dunántulra, Horvátországba, sőt bejutottak Fiuméba. A másik oldalon Nagyváradon, Debreczenben és más vidéki városokban terjesztették. A Szegeden megfordult idegenek belekóstoltak a paprikáshalba, meg a többi ilynemű ételekbe, izlett nekik, a szegedi paprikából kóstolót vittek magukkal.”

 

Szegedi szappan, dohány, (papucs)

Egyes termékek, mint a szegedi szappan (Szegediner Seife), vagy a szegedi dohány (Szegediner Tabak), már a 19. század első felében keresettnek számítottak Ausztria-szerte. A korabeli osztrák lapok hirdetéseit böngészve, ezek a népszerű magyar termékek Linzben éppúgy jelen voltak, mint Bécsben, Klagenfurtban, vagy éppen Salzburgban. A szegedi paprika azonban még annak ellenére is váratott magára, hogy a magyar paraszti konyha fő reprezentánsa, a gulyáshús, már az ezerhétszázas évek végén, vagyis éppen akkoriban, amikor az első zsidó bevándorlók Szegen letelepedtek, jelen volt a bécsi vendégfogadókban.

A paprika bécsi története a török fennhatóság alá tartozó területekről származó őrölt pirospaprika kereskedelmével kezdődött. Az első szegedi paprika-kereskedők megjelenése előtt, Bécsben még csak török eredetű paprikát árusítottak. Az ezt követő fázisban a török és a magyar paprika együttesen voltak jelen az ausztriai, elsősorban bécsi fűszerkereskedelemben. Így volt ez egészen addig, amíg a verseny az őrölt magyar (szegedi) paprika javára végleg el nem dőlt.

 

„Echt türkischer Paprika, besonders Schön”

A  kiegyezést (1867) nem sokkal megelőzően, amikor az első szegedi kereskedők (például: Martin Weltner) elkezdenek Bécsben is aktívak lenni, Johann Handl osztrák kereskedő még „echt türkischer Paprika, besonders schön” (eredeti török paprika, különösen szép) szöveggel hirdette a portékáját a bécsi lapokban. A török paprika ezidőtájt más bécsi kereskedőknél is felbukkan, ám a paprika iránti növekvő keresletet látva, nem sokat kellett már várni a szegedi paprikamalmokban őrölt fűszer bécsi megjelenésére sem.

 

Magyar ételek a 19. századi bécsi fogadókban

A császárváros 1860-as évekbeli gasztronómiáját vizsgálva, azt tapasztaljuk, hogy Bécs, ahogy az egy tisztességes birodalmi fővároshoz illik, asszimilált mindent, amit ízletesnek és táplálónak talált. Így a magyar konyha ételeit is. A számos vonásában ma is kuriózumnak számító „Wiener Küche” (bécsi konyha) számtalan paprikás ételünket vette fel a választékába.

A bécsi vendéglők közül sokan kínáltak paprikát igénylő magyar ételeket. Ezek között találjuk a bécsi Erzsébet-híddal (Elisabeth-Brücke) szemben, a „Café List” mellett 1861-ben megnyílt, a „Kék Nyúlhoz” (Gasthaus zur blauen Hase) címzett fogadót is, amely a hirdetéseiben „finom német és magyar” ételeket igért a betérő vendégeknek. A fogadós, Herr Frauenholz, 1861-ben, a „Fremden-Blatt”-ban közzétett német nyelvű hirdetésében ajánlja a következő mókás helyesírással írt magyar ételeket (sic!):

„Pőrkőlt csirke, Borjú és Juh hús mint valódi gulyásos hús elkészítve, Tőltőt káposzta, Halászoshal, Tészta ételek, káposztás Rétes, Túrós galuska, Túrós lepény, a legjobban elkészítve.”

 

A szegedi paprika az 1860-as évek elején jelenik meg Bécsben

A paprikával foglalkozó hazai szakirodalom általában úgy tartja számon, hogy a szegedi Weltner Márton és Keppich Alajos voltak azok, akik a szegedi paprikát a Bécsi Világkiállítás évében, 1873-ban Bécsbe elsőként elvitték. Ez az állítás azonban több okból is téves.

• Egyrészt azért, mert az említett, az 1873-as Világkiállításon megjelent paprika egy szegedi néprajzi anyag mellékszereplőjeként, „díszítési czélokra” szerepelt.
• Másrészt azért, mert a metszőáru-kereskedő (vagyis: rőfös, posztó- és kelmekereskedő), emellett pénzváltó és zálogintézet-tulajdonos Weltner Márton (Martin Weltner) már a világkiállítást megelőzően, az 1860-as évek első felétől jelen volt a szegedi paprikával Bécsben. A „Wiener Tagblatt”-ban, s más lapokban megjelent hirdetései szerint, az „M. Welter’s Königs Paprika” fő lerakata akkoriban E. Stanzel úrnál, a Bécs, Wallfischplatz 7. szám alatt volt található.

Az őrölt pirospaprika kezdetben különleges terméknek számított. Az 1860-as években, Bécsben megjelenő szegedi paprika delikát jellegét mutatja, hogy gondos és elegáns csomagolásban, fémdobozokban, Welter Márton szegedi paprikája esetében pedig üveghordócskákban (Glasfässchen) forgalmazták őket. A fémdobozos csomagolás mellé általában kisméretű fűszeres-kanálka és szakácskönyv is járt.

A „Képes Kiállítási Lapok” hosszú beszámolójából az is kiderül, hogy amíg a Bécsi Világkiállításon Weltner és Keppich csupán marginális szerepet játszottak, addig a szalámival, tarhonyával és paprikával is jelentkező, ugyancsak szegedi Lausevits és Stojkovits cég már hangsúlyosan jelen volt.

„Még nemrég alig ismerték Magyarországon kívül a paprikát, s ha elismerjük is, hogy a Németországban a múlt években felmerült fonalócz (trychin) nagyban hatott a paprika piaczának kiterjesz­tésére, másrészről mégis méltányolnunk kell oly kereskedelmi férfiak buzgalmát és tevékenysé­gét is, kik a paprika-kivitel emelkedését elő­mozdították s mint ilyen kereskedőket kell üd­vözölnünk Lausevits és Stojkovits urakat is, kiknek kiviteli üzlete paprikában évenkint 1000 mázsánál is többre megy. A kivitel kiterjed a szomszédos államokon keresztül egész Ham­burgig.”

 

Az „Ausztria-Magyarország” nevű új cég

A Bécs melletti Badenben szerkesztett „Badener Bezirks-Blatt” 1882-ben kelt írása felettébb izgalmas bepillantást nyújt az Osztrák-Magyar Monarchia viszonyaiba. A lapból idézve megismerkedhetünk egy PR-cikkel is. Az írás pikantériája, hogy a szerző – nem is megalapozatlanul – Ausztria-Magyarországot egyfajta haszonközpontú üzleti vállalkozásként tárgyalja:

„Amióta a soknyelvű Ausztria az „Ausztria-Magyarország” nevű új cégét a világnak bemutatta, Európa, sőt Amerika szeme is Magyarországra, a világ agrártermelő országainak eme Eldorádójára irányul. Magyarország nemzeti termékeit, nevezetesen a luxus-élelmiszereket ma már örömmel és tömegesen fogyasztják, mert kiderült, hogy nem csak a minőségük kiváló, de az áraik is nagyon mérsékeltek, vagyis jövedelmezőek. A pirospaprikát, ezt a finom pikáns fűszert, amely Európa leghíresebb szívéből származik, kiváló emésztést serkentő szerként dicsérik, s már mindenhol otthonossá vált, és vele a népszerű magyar nemzeti ételek készítése is, […]”

Az előbbi idézet attól válik még érdekesebbé, hogy a „Badener Bezirks-Blatt” cikke a Plesch Henrik Lajos „fogyasztási czikkek kivitelével és fémtisztitó szövetek készítésével foglalkozó üzlettulajdonos”, nem mellesleg, paprikakereskedő megrendelésére születhetett. A felvezetésnek szánt PR cikkre ugyanis egy, a lap ugyanazon számában megjelent Plesch paprikahirdetés felelt. Plesch Henrik, ahogy sokan mások is, ingyenes német nyelvű szakácskönyvvel segítette a paprikás magyar ételek ausztriai elterjedését. A nevével fémjelzett szakácskönyv a „gulyás, borjú- és báránypörkölt, paprikás- és pörkölt csirke, magyar marhasült, paprikás hal, magyar káposzta, szegedi hal és sok más világhírű magyar nemzeti étel” elkészítésének konyhai receptjét tartalmazza.

Ezek a divatos receptfüzetek a magyar konyha népszerűsödéséhez is nagyban hozzájárultak, s mint a már említett „Badener Bezirks-Blatt” hirdetése is állítja: „A magyar nemzeti sajátosságok közül külföldön egyik sem vált olyan népszerűvé, mint a paprika főzési célú felhasználása.”

Az 1875-től „magyar különlegességek kiviteli üzletet (irodát)” fenntartó budapesti Plesch Henrik ma már éppoly’ elfeledett szereplője a korai, 19. századi paprika-kereskedelemnek, mint sokan mások, akik a fő tevékenységük (szegedi szappan, szegedi tarhonya, szegedi szalámival, bor, stb.) mellett kezdtek el paprikával is foglalkozni, s amellyel a paprika külföldi sikerét is megalapozták.

 

Mindenekelőtt kereskedők voltak

A szegedi kofák szerepe a kezdeti idők paprikakereskedelmében kétségtelenül elismerésre méltó, azonban mind térben, mind időben erőteljesen korlátozott. Példaként említve, a Monarchiához tartozó Mariborba (ma: Szlovénia) sem a szegedi kofák, hanem a szegedi „bizományi terménykereskedők” vitték el kereskedelmi mennyiségben a paprikát. A „Marburger Zeitung” 1887. augusztusi számában a „Schlabitz & Baumgarten zsiradékok és belföldi termékek üzletének heti jelentése, Szeged, 1887. augusztus 6.” fejléc alatt találjuk a Schlabitz Lajos Ágost és Baumgarten Miklós által 1886-ban alapított közkereseti társaság paprikáinak (Rosen, Königs, Merkantil) árlistáját is.

A csípősségétől megszabadított, ám ízeit, zamatait, színét továbbra is megőrző, a kikészítők és kereskedők szoros együttműködésének eredményeként világmárkává fejlődő szegedi paprika elnevezéseiben fantáziagazdag változatosság tapasztalható. Ennek köszönhetően, az őrölt pirospaprika sokféle néven, számtalan kereskedő révén került forgalomba. Bálint Sándor „A szegedi paprika termesztése” című munkájában (1959) a kereskedők (exportcégek) közül kilencet említ meg név szerint, köztük már Kotányi Jánost is:

„Ismertebb exportcégek, melyek tengeren túl is szállítottak: Reitzer Lipót és Fia, Schwartz Emmanuel és Fia. A belföldi, illetőleg kontinentális kereskedelemben a Pálfy Testvérek, később Pick Márk, Bartók Vilmos, Csonka Gergely, Kotányi János, Reiter Izsó, Vágó Oszkár és mások tűntek ki.”

Az idézett felsorolás ugyan megérne egy alapos frissítést, ám, amit mégis kiemelnénk, hogy a felsoroltak közt – Csonka Gergelyen kívül – valójában egyetlen egy olyan személy sincs, aki csak paprikával kereskedett. Reitzer Lipót és Tsa.-nak „gyékény, paprika- és zsiradék-üzlete” volt Szegeden. A „Pálfy Testvérek Vasöntöde, Gépgyár és Paprikamalom RT.”, valamint a „Pick Márk szalámigyára, paprika-, zsiradék- és terményüzlete” elnevezés is legalább annyira alátámasztja állításunkat, mint a „Reiter Izsó termény- és lisztügynökségi iroda”. A cégbejegyzés szerint, a fentiek közül egyedül Csonka Gergely számított kizárólagosan paprikatermelő és –kereskedőnek.

 

Csíki Sándor♣