új egri palackEGRI PALACK  – Tovább finomodott az egri palack projekt. A finomodás lényege, hogy az új palackba kizárólag egri bikavér kerülhet és semmilyen más vörösbor nem. Az Egri borvidék egyedi palackja több évnyi fejlesztőii munkát követően mutatkozott be. Az 1552 Eger feliratot viselő borosüveghez kötődő új hír, hogy ebbe a palackba a jövőben már csak Egri bikavér tölthető. Mindezt azért tartották fontosnak a palackot gondozó Egri Borműhely borászai, hogy könnyebben beazonosítható legyen az Egri borvidék legfontosabb bora.

A 2019 nyarán bemutatott palack formáját egy, az 1930-as években az Egri borvidéken használt, a közelmúltig szinte elfeledett borosüveg ihlette. Ezt formálták a modern kor elvárásainak megfelelővé. A palackon megjelenő „1552 Eger” felirat pedig a város történelme egyik legfontosabb eseményének, az 1552-ben zajló végvári ostromnak állít emléket.

 

Eger a jövő küszöbén

A FOOD&WINE blog tizenhárom éves, ezért cseppet sem meglepő, hogy akadnak „történelmi” írásaim. Eger gasztronómiájáról. „Eger a jövő küszöbén” címmel, 2009-ben (is) írtam Ebből az írásomból idézve:

„Az 1552. évi ostrom és a várvédők hősiessége Eger (és hazánk) történelmének dicsőséges eleme. Nem meglepő, hogy a Garay János (1812-1853) “Szegszárdi bordal” című versében felbukkanó “bikavér” már “egri bikavér” összetételben forr össze ezzel az eseménnyel. A 1850-es évek elejétől terjedő legenda a „bikavér” elnevezéssel illetett bort egyre inkább Dobóhoz és Egerhez kapcsolja. Az egri bikavér felvirágzása ekkor kezdődik, hogy aztán a mai napig Eger hírének hordozója legyen. Mellé Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye sorakozik. E hatásos üzenethordozók és image-építők közül a bikavér feljövőben, a regény viszont hanyatlóban van. […]

Eger elestével (1596) lakóinak egy része muszlim hitre tér és átveszi új vallásának főzési kultúráját, a „halal” rituális előírásait. […] Eger szőlői többé-kevésbé átvészelik a hódoltság, bár a török bort nem, legfeljebb mustot fogyaszt, és a kor gyorsan terjedő újdonságát, a feketekávét.

91 évig hív imára a müezzin, majd 1687-ben a várat visszaveszik a töröktől, akik közül „mintegy 600 visszatért a városba, megkeresztelkedett, s ezek lettek az elpusztított város első lakói.” (Pallas).”

Eger

Eger

 

Eger gasztronómiája (2009)

2009-ben igen dicsértem Eger gasztronómiáját. Nem tagadom, jól éreztem magam a városban, s ez tükröződik is a következő sorokból.

„Amíg szerencsésebb országokban az étel és italválaszték szerves fejlődés eredményeként évszázadok hosszú sora alatt alakult ki, addig hazánkban a borvidékek, így Eger gasztronómiáját is napjaink tudatossága kell, hogy  alakítsa. Ez egyszerre hátrány és mindeközben előny is. Ha pedig – napjainkra visszatérve – élünk azzal a korábbi feltételezéssel is, hogy ez az Ünnep Eger gasztronómiai színvonalát és stílusát is leképezi, akkor joggal vélhetjük, hogy borvidékeink közül minden jel szerint ma leginkább Eger képes elkötelezett séfeket, fejlődésre képes polgári konyhát a bor szolgálatába állítani.”

 

Az Egri bikavéré lett az új palack

A megjelenés első két évében egyre több borkedvelő ismerhette meg a különleges palackot. Az Egri Borműhely borászai azonban úgy látták, hogy az egyértelmű üzenet megfogalmazása érdekében tovább kell finomítani a borosüveg koncepcióját.

„Kevés borvidéknek adatik meg az a lehetőség, hogy önálló karakterre tegyen szert. Ha őszintén magunkba nézünk, ez számunkra sem mindig volt mindig magától értetődő, pedig a bikavér mindig is itt volt a szemünk előtt. Azzal azonban, hogy az egri borászok elköteleződtek az egri bikavér mellett, minden egyértelművé vált. Az Egri borvidék újfajta öntudatra ébredésének lehetünk most tanúi. Az Egri Bikavér Palack egy újabb lépés ebbe az irányba” – ad betekintést a háttérben zajló munkáról Gál Tibor borász.

Az új palackba csak Egri bikavér kerülhet

Az új palackba csak Egri bikavér kerülhet

 

Grand superior, Superior, Classicus

Az új és hatályos szabályozás szerint az Egri Bikavér Palackba tehát már kizárólag egri bikavérek kerülhetnek.

Annak érdekében, hogy az egyedi palack egyet jelentsen a megbízhatóan jó minőségű bikavérrel, a borvidék két magasabb eredetvédelmi kategóriájába sorolt, azaz a Superior és a Grand Superior bikavérek automatikusan megkapják a jogot arra, hogy az Egri Bikavér Palackba töltsék őket. A classicus tételeknek azonban egy önálló kóstoláson is meg kell felelniük, hogy engedélyt kapjanak a palackozásra.

1552 Eger

1552 Eger

 

Néhány bor, amely az új palackba kerülhetett

Egri bikavér borok az új palackban, a Haller-teraszon

Egri bikavér borok az új palackban, a Haller-teraszon

 

TÓTH FERENC PINCÉSZET
VÁRVÉDŐ EGRI BIKAVÉR SUPERIOR 2018
SZÁRMAZÁSI HELY: Síkhegy-dűlő
SZŐLŐFAJTÁK: kékfrankos, cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot
BORKÉSZÍTÉS ÉS ÉRLELÉS: 2 éves érlelés változatos méretű és korú magyar tölgyfahordókban
ALKOHOL: 14,78 %
SAV: 5,2 g/l
TOVÁBBI ÉRDEKESSÉG: A pincészet első Várvédő bora amely Bikavér (korábban Bordeaux-iházasítás volt)

THUMMERER PINCÉSZET
EGRI BIKAVÉR SUPERIOR 2016
SZÁRMAZÁSI HELY: Eger – Nagy-Eged dűlő; Novaj – Juhszalagos dűlő; Noszvaj – Tekenőhát dűlő
SZŐLŐFAJTÁK: kékfrankos, merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon, syrah
BORKÉSZÍTÉS ÉS ÉRLELÉS: A teljes almasavbontást és a 18 hónapos hagyományos tölgyfahordósérlelést követően egy hosszú palackos érleléssel maximalizáljuk a komplexitást.
ALKOHOL: 14 %
SAV: 5,5 g/l
TOVÁBBI ÉRDEKESSÉG: A 2016-os év nagyban kedvezett borászatunknak, hiszen a meleg idő hozzásegített a szőlőfajták szép savakkal, magas cukorfokkal történő, hibátlan beéréséhez. A superior minősítés egy eleve magasabb színvonalat testesít meg, így csak a legkiemelkedőbb évjáratokban készítjük el Bikavér superiorunkat is. Összetételét tekintve megjelennek benne Kárpát-medencei és világfajták.

ST. ANDREA SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET
ÁLDÁS – EGRI BIKAVÉR SUPERIOR 2019
SZÁRMAZÁSI HELY: Eger
SZŐLŐFAJTÁK: kékfrankos, cabernet franc, merlot, pinot noir, cabernet sauvignon, turán, kadarka, blauburger, syrah
BORKÉSZÍTÉS ÉS ÉRLELÉS: 14 hónap hordó
ALKOHOL: 14,23 %
SAV: 5,0 g/l
TOVÁBBI ÉRDEKESSÉG: Érett, mély, puha. Illatában az érett lédús fekete bogyósok jellemzik pici kakaópros háttérrel. Ízben feszes, ám mégis szelíd a bor, amit a fekete bogyós aromavilág végigkísér egy közepes mély tanninnal. Szép érlelési potenciállal rendelkező izgalmas egri vörösbor.

JUHÁSZ TESTVÉREK PINCÉSZETE
EGRI BIKAVÉR PRÉMIUM SELECTION 2018
SZÁRMAZÁSI HELY: Maklár Öreg-hegy, Andornaktálya Gesztenyés, Andornaktálya Pipis,Andornaktálya Kétágú
SZŐLŐFAJTÁK: kékfrankos, merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon
BORKÉSZÍTÉS ÉS ÉRLELÉS: 18 hónap, Kékfrankos nagy tölgyfahordóban, világfajták másod- és harmadtöltésű kis tölgyfahordóban
ALKOHOL: 14 %
SAV: 5,5 g/l
TOVÁBBI ÉRDEKESSÉG: Érett, mély, puha. Illatában az érett lédús fekete bogyósok jellemzik pici kakaóporos háttérrel. Ízben feszes, ám mégis szelíd a bor, amit a fekete bogyós aromavilág végigkísér egy közepes mély tanninnal. Szép érlelési potenciállal rendelkező izgalmas egri vörösbor.

GÁL TIBOR PINCÉSZET
EGRI BIKAVÉR SUPERIOR 2018
SZÁRMAZÁSI HELY: Eger
SZŐLŐFAJTÁK: kékfrankos, kadarka, syrah, merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc, pinot noir
BORKÉSZÍTÉS ÉS ÉRLELÉS: 12 hónap, 5 hl-es magyar tölgyfa hordóban, 15% új
ALKOHOL: 14,0 %
SAV: 5,1 g/l
TOVÁBBI ÉRDEKESSÉG: kortárs Bikavér, vibráló, dinamikus, modern. Nem olyan, mintha nagyapám készítette volna…

(A sajtóanyag felhasználásával szerkesztette: Csíki Sándor♣)