Szik Mátyás és Bock József - Bock 40 CuvéeBOCK 40 CUVÉE (2021) – Jubileumot ünnepelt a hazai borvilág egyik meghatározó szereplője, a villányi Bock Pince. Idén zajlik a 40. szüret Bock József borász vezetésével, akinek hatalmas szerepe van a villányi borvidék fejlődésében, Villány valódi arcának és fajtáinak a kialakításában. A nem mindennapi évforduló alkalmából egy igazán különleges tételt készítettek Bock 40 Cuvée néven. „Legyen szó a 40 évvel ezelőtti időkről, vagy a jelenről, mindig is felemelő érzés volt valami olyat

alkotni és létrehozni, ami az embereknek örömet, élményt és jó érzést adhat” – mondta Bock József borász a Bock 40 Cuvée bemutatóján.

Bock József György 1948. május 7-én született Kisjakabfalván, egy Villány melletti kis faluban. Az általános iskolát Villányban végezte, majd lakatos szakmát szerzett. Ezt követően gépipari technikumot végzett.

1992-ig egy villányi vállalatnál dolgozott középvezetőként (művezető-gyártáselőkészítő), de mint minden villányi, a munka után ő is a szőlőben folytatta a napot. 1973-ban megnősült, felesége Kenéz Valéria tanító. Gyermekeik, 1974 Patrícia, 1976-†1995 Eleonóra, 1980 Valér.

Bock József édesapja halála után, 1981-ben kezdett el önállóan bort készíteni de már 1958 óta kapcsolatban van a szőlővel, hiszen édesapja ekkor vásárolta vissza a Jammertál dűlőben lévő ősi családi birtokot. Egy évtizeden át még másodállásban volt bortermelő, és 1976-1981 között szőlőoltvány-termeléssel is foglalkozott. A szüleitől tanulta meg a munkaszeretetet, amit folyamatosan hasznosított a szőlőben és a pincében is. Ennek a háttérnek köszönhetően első önállóan készített bora jól vizsgázott. Eredményesen szerepelt a helyi és országos borversenyen (arany). Ez további erőt és lelkesedést adott számára a munkához. A növekvő terület és a sikerek hatására úgy döntött, hogy főállásban foglalkozik a szőlővel és a borral.

1987-ben kezdte palackozni borait.

Bock Valér, Bock József és Bock Patrícia

Bock Valér, Bock József és Bock Patrícia

A pincészet egyik legfontosabb, ikonikus területe a Jammertal dűlő, 1850 óta van a Bock család birtokában, innen indult az egész történet. Itt került sor 40 évvel ezelőtt 1981-ben Bock József első, önálló szüretére, és a dűlő azóta is megőrizte kiemelkedő fontosságát. A Jammertal dűlőből származó szőlő adja a borászat több prémium és szuper prémium borának alapanyagát, s annak idején az itteni pincében fogadta betérő vendégeit is Bock József. A 40. jubileumi szüret alkalmából készült Bock 40 Cuvée-be természetesen került az ikonikus dűlőből származó szőlőkből is.

Bock 40 Cuvée

A Bock 40 Cuvée 24 hónapig új, kisméretű tölgyfahordókban, majd a hordós érlelést követően palackban fejlődött. Megjelenésében a bor tiszta, tükrös, a lassan egységesen lecsorgó lábak, nagy beltartalmi értékre engednek következtetni. A színe közepesnél mélyebb intenzitású rubint, gránátos széllel. Illatában érett gyümölcsösség, gránátalma, szilva, és erdei gyümölcsök fedezhetők fel. Melegfűszeres, borsos karakterét kardamom és fahéj árnyalja. Kóstolva a bor száraz, közepesnél nagyobb test mellett moderált alkohol érzet és lendületes savak jellemzik. A korty hosszú intenzív lecsengése is árulkodik róla, hogy “nagy bor” van a poharunkban – jellemezte a jubileumi házasítást, Szik Mátyás háromszor magyar bajnok sommelier.

A Bock 40 Cuvée limitált számban készült, megvásárolható a Bock webshopban.

https://bock.hu
https://webshop.bock.hu/termek/bock-40
www.facebook.com/bockbor
Instagram: @bock_wine_estate

Nézzétek meg ezt a kedves videót is. Bock József mesél.

Bock Valér, Bock József és Bock Patrícia a BOCK 40 CUVÉE budapesti bemutatóján

Bock Valér, Bock József és Bock Patrícia a BOCK 40 CUVÉE budapesti bemutatóján

 

(A sajtóanyag felhasználásával összeállította: Csíki Sándor♣)