Az Év Bortermelője 2019ÉV BORTERMELŐJE GÁLAEBÉD – A már hagyománynak számító Év Bortermelője díj 2020-ban is ünnepélyes keretek között kerül átadásra. A jeles eseményt a Magyar Bor Akadémia minden évben gálaebéddel és elegáns programmal teszi emlékezetessé a vendégeknek és annak a borásznak, aki munkájával kiérdemelte a nagy elismerést jelentő címet. Koch Csaba a hatodik alkalommal került a jelöltek közé, hogy végül az Év Bortermelője cím megérdemelt díjazottja legyen. Családja 10 generáció óta művel szőlőt a Hajós-Bajai borvidéken, és Csaba sorsa tulajdonképpen a kezdetektől meg volt pecsételve.

4 éves korában már saját fröccsös pohara volt, melybe nagyapja mindig fél ujjnyi bort töltött, amit aztán annak rendje-módja szerint szódával húzott fel.

A papa – aki egyben Csaba példaképe – később sem hagyott fel a terelgetéssel: érettségire két tized hektár szőlőt ajándékozott unokájának. Az unoka pedig nem okozott csalódást: előbb agrármérnöki, majd szőlész-borász szakmérnöki diplomát szerzett.

 

A Gálaebéd

Idén a Gálaebéd 2020. február 9-én, vasárnap 11.30 órakor (regisztráció 11.00 órától) az InterContinental Budapest Báltermében (1052 Budapest Apáczai Csere J. u. 12-14.) kerül megrendezésre. A korábbi évekhez hasonlóan, a rendezvény díszvendége lesz Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A rendezvény állófogadással kezdődik (11.45 órától). Ennek során vendégeink egy órás időtartamban apró koktél-falatkák fogyasztása mellett élvezhetik a verseny döntőjében szereplő 6 borász remek borait. Ezt követően az ültetett formában bonyolított ebéd négy fogása következik, amely az „Év Bortermelője” boraira komponálva, a korábbi évekhez hasonlóan a hazai gasztronómia kiemelkedő személyiségei közreműködésével készül.

A Gálaebéd 2020. február 9-én, vasárnap 11.30 órától, az InterContinental Budapest Báltermében kerül megrendezésre. Jegyek korlátozott számban ITT VÁSÁROLHATÓAK(jelentkezési határidő: február 5.) (A belépő ára: 44 450,- Ft / Fő (35 000,- Ft + 27% Áfa)

 

A Gálaebéd részletes programja

A rendezvény állófogadással kezdődik. Ennek során vendégeink, egy órás időtartamban, apró koktél-falatkák fogyasztása mellett élvezhetik a verseny döntőjében szereplő 6 borász remek borait. Érkezéskor: Koch Csaba Chardonnay Brut Pezsgő 2017 és Néró Rosé 2019

I. FELVONÁS – Fogadás borkóstolóval és finom falatokkal a Panoráma termekben

Borkorcsolyák (amuse bouche) – A borkorcsolyákat Gullner Gergő InterContinental Budapest Executive Chef-je alkotta.

  • Karfiol panna cotta, pörköltmogyoró, bacon, petrezselyem
  • Vargányás tojáskocsonya és vargánya hab
  • Fácáneszencia Unicum füveivel illatosítva
  • Frissítő rozmaringos cékla-narancs bonbon
  • Lazac rillettes

Borok

Koch Csaba

  • FRISCH Rosé Cuvée 2019
  • FRISCH Cserszegi Fűszeres 2019
  • Hajós-Bajai Cabernet Franc 2018
  • Villányi Cabernet Sauvignon Prémium 2012

Borbély Tamás

  • Bács hegy Badacsonyi Olasz rizling válogatás 2016
  • Badacsonyi Furmint Virgin Vintage 2018

Figula Mihály

  • Balatonfüred-Csopaki Sóskút Olasz rizling 2018
  • Balatonfüred-Csopaki Öreghegy Cabernet sauvignon 2017

Günzer Tamás

  • Villányi Pinot noir 2018
  • Villányi Mátyás Cuvée 2017

Liptai Zsolt

  • Pannonhalmi Hemina 2018
  • Pannonhalmi Infusio 2017

Nyúlné dr. Pühra Beáta

  • Don Olivér 2019
  • Menádok Budai Chardonnay 2017

 

Ebéd a Bálteremben

Előétel

  • Étel: Malac terrine libamáj kapszulába rejtett egzotikus gyümölcshabbal
  • Bor: Hajós-Bajai Késői Szüretelésű Chardonnay 2016
  • Zobóki Zoltán, Disciple Auguste Escoffier

Hal fogás

  • Étel: Mesteri Harcsapaprikás Bajáról
  • Bor: FRISCH Kadarka 2018
  • Novics György – Magyar Örökös Halfőzőbajnok, Csémy László és Veszeli István a Bajai Halászléfőző Lovagrend tagjai

Hús fogás

  • Étel: Hónapos érlelt angus marhaszegy szarvasgombás szaftjával, fekete lencsén csicsókapürével
  • Bor: Hajós-Bajai Cabernet sauvignon Barrique 2018
  • Oláh Zoltán, Castellum Hotel Hollókő

Vad fogás

  • Étel: Borókás szarvasgerinc töltött cékla és vargányás gratin társaságában
  • Bor: Villányi Franc 2017
  • Száger Gyula, Pest-Buda Étterem

Kenyerek

  • Vadkovásszal, hosszú kelesztési idővel készült francia parasztkenyér, rozsos és sokmagvas kenyér
  • Bocskorás Bea – Szívügyem Kispékség

A séfek munkáját és az ételsor harmóniáját Ványi László gasztronómiai szaktanácsadó, a rendezvény rendszeres koordináló konyhafőnöke hangolta össze.

Az Év Bortermelője Gálaebéd 2020. február 9.

Az Év Bortermelője Gálaebéd 2020. február 9.

 

Desszertek

  • Gullner Gergő Executive Chef és Vágó Nikoletta Cukrász Chef, InterContinental Budapest
  • Cserszegi zöldalma kehely
  • Csipkebogyós sajttorta
  • Étcsokoládé krémes brownie
  • Kecskesajt-málna tart
  • Passió mini pite

Sajtkóstoló

SZEGA Market sajt- és sonkaszaküzlet bemutató kóstolója, Budagyöngye Bevásárlóközpont

Korábbi Év Bortermelőinek kóstolható borai

Áts Károly – Tokaji Édes Szamorodni 2017
Áts Károly – Tokaji Szt Tamás Furmint 2018
Balla Géza – Ménesi Feketeleányka Sziklabor 2017
Balla Géza – Ménesi Cabernet Franc Sziklabor 2016
Bock József – Bock Magnifico 2011
Bock József – Bock Villányi Franc Ördög Árok Selection 2014
Dr. Lőrincz György – St. Andrea Napbor Egri Cuvée 2019
Dr. Lőrincz György – St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2018
Frittmann János – Kunsági Rajnai Rizling 2018
Frittmann János – Kunsági Rosé Cuvée 2019
Gálné Dignisz Éva – Balaton-melléki Chardonnay 2017
Gálné Dignisz Éva – Pinot noir rosé 2019
Garamvári Vencel – Furmint Brut
Garamvári Vencel – Optimum Brut
Garamvári Vencel – Blanc Fleur Extra dry
Gere Attila – Villányi Cabernet Sauvignon Barrique 2015
Gere Attila – Villányi Pinot Noir 2012
Kamocsay Ákos – Neszmélyi IHLET Cuveé 2017
Kamocsay Ákos – Meszmélyi Prémium Olaszrizling 2017
Konyári Pincészet – IKON
Légli Ottó – Olaszrizling 2018
Légli Ottó – Banyászó 2018
Légli Ottó – Gesztenyés 2017
Malya Ernő – Budai Sauvignon blanc 2019
Malya Ernő – Nyakas Irsai Olivér 2019
Mészáros Pál – Szekszárdi Ohmerops Cuvée 2017
Mészáros Pál – Szekszárdi Grandiózus Cabernet Sauvignon 2017
Polgár Zoltán – Villányi Elixír Cuvée Barrique 2012
Polgár Zoltán – Villányi Redy 2018
Szöllősi Pincészet – Neszmélyi Sauvignon Blanc 2019
Szöllősi Pincészet – Neszmélyi Chardonnay 2017
Szöllősi Pincészet – Neszmélyi Rosé 2019
Takler Ferenc – Szenta-hegyi Kékfrankos 2017
Takler Ferenc – Szenta-hegyi Cabernet franc 2017
Thummerer Vilmos – Egri Vili Papa cuvée 2009
Tiffán Ede – Villányi RedY 2018
Tiffán Ede – Villányi Grande Selection 2015
Vesztergombi Ferenc – Szekszárdi Kadarka 2017
Vesztergombi Ferenc – Szekszárdi Csaba Cuvée 2016

 

A Gálaebéd 2020. február 9-én, vasárnap 11.30 órától, az InterContinental Budapest Báltermében kerül megrendezésre. Jegyek korlátozott számban ITT VÁSÁROLHATÓAK(jelentkezési határidő: február 5.)

(A belépő ára: 44 450,- Ft / Fő (35 000,- Ft + 27% Áfa)

 

A FOOD&WINE ezúton is gratulál Koch Csabának!

 

 

(A Magyar Bor Akadémia anyagából és a meghívó szövegéből összeállította: Csíki Sándor♣)