A PANNON SZŐLŐKULTÚRA – csupán egy szép legenda?

A PANNON SZŐLŐKULTÚRA –Világunk tele van legendákkal. Ilyen az, hogy a rómaiak víz helyett bort ittak. Elhisszük, s annyiszor mondták, hogy nem is jut eszünkbe megkérdezni, hogy akkor vajon mi értelme volt drága pénzen, óriási erőfeszítéssel annyi lenyűgöző ivóvíz vezetéket építeni? Elhisszük, miközben az igazság az, hogy a rómaiak bort ugyan gyakran fogyasztottak, ám azt bőséges mennyiségű hideg, vagy forró vízzel (esetleg hóval), sőt tengervízzel hígították, vagyis, leginkább

mégiscsak vizet ittak. Hígítatlan bort (merum) csupán a tartományok népei, a gallok, a germánok, vagyis a barbárok fogyasztottak.

A Pannon-szőlőkultúra kezdetei és legendája

Szívesen emlegetett legenda az is, hogy a „sötét középkor” előtt a dicső római légiók már virágzó szőlőkultúrát teremtettek Pannóniában. Ez a legenda legalább annyira mélyen beleivódott a hitvilágunkba, mint amennyire szép és lelkesítő. Pannónia provincia azonban minden tény szerint sokkal inkább sör-, mint borivó volt. Számos tény egybecsengése azt is mutatja, hogy az itt készített bor mennyiségénél csupán a minősége lehetett szerényebb.

• A korabeli borpiac állapotát tovább rontotta, hogy Titus Flavius Domitianus császár Kr.u. 92-ben kibocsátott hírhedt rendeletére a tartományokban tilos volt szőlőt telepíteni.

A tilalmat két évszázad elmúltával éppen egy pannóniai születésű illír, bizonyos Marcus Aurelius Probus császár (Kr.u. 276-282) törölte. A császár, mint a késő római Historia Augusta írja, „Ezután valamennyi galliai, hispániai és britanniai számára engedélyezi szőlő birtoklását és bor készítését.” A Custodes Vinorum Villányi Borrend avatásán is rendre megidézett Probus uralma azonban meglehetősen rövidre sikeredett. Az őt hatalomra segítő légiók nehezményezni kezdték, hogy

mocsarak lecsapolására és szőlők telepítésére használják őket. A kor szokása szerint kardélre is hányták szőlőkedvelő császárukat, majd ugyanazzal a lendülettel egy szép emlékművet emeltek a tiszteletére.

Sirmium és környéke – Szerémség

Probus szülőhelye Sirmium, mai nevén a vajdasági Sremska Mitrovica, magyar nevén Szávaszentdemeter. A település és környéke igencsak titokzatos szeglete a világnak, hiszen Kr.u. 227-383 között tíz császárt ad a Birodalomnak, köztük a már említett „szőlőtelepítőt”. A Duna és Száva egybefolyásánál elterülő táj spirituális, vallási jelentősége is egészen kiemelkedő. A honfoglalás után egy ideig hol Magyarországhoz, hol a Bizánci Birodalomhoz tartozott, mígnem a terület központját, Sirmium városát 1180-ban a bizánciak romba döntve végleg magára nem hagyták. A 13. században épül újjá és az itt született egyik Szent Benedek (merthogy több is akad belőlük) tiszteletére a Civitas Sancti Demetrii nevet kapja.

• Ez a nevezetes terület, Sirmium és környéke nem más, mint a napjainkig nagyra becsült Szerémség. Ez az egyetlen terület a középkori Magyarországon, ahol a római szőlőművelés nyomai igazolhatók, ami persze nem jelenti azt, hogy római kori szőlők eséllyel átvészelhették volna az évszázadokat, a hódításokat, és a kora középkor (Kr.u. 476-1000) klímaváltozásait.

Ez a legrégibb és leghíresebb szőlőtermő táj a történelmi Magyarországon. A szerémségi mellett a 16. században a somogyi, baranyai, pozsonyi, soproni, budai, egri, borsodi, nógrádi, veszprémi, zalai és erdélyi borokat említhetjük meg. A felsorolás egyben megbecsültségük (minőségük) rangsorát is követi. A török előretörésével a Szerémség is lehanyatlott (1521), a keresztény lakosság zöme, többek között az itt letelepedett és a szőlőművelést újra meghonosító vallonok északra, leginkább Tokaj környékére menekültek. A vidék, és tágabb környezetében Villány, két évszázadon át a bor helyett legfeljebb ha mustot fogyasztó Ottomán Birodalom része lett.

 Csíki Sándor♣