Champagne a HoldonCHAMPAGNE A HOLDON – 2018. december 9. Második alkalommal lepik el a buborékok Budapest első számú evőpiacát, ugyanis december 9-én ismét jön a VinCE Champagne a Holdon. A vasárnap délutánba nyúló villásreggelire a pezsgők, pontosabban a champagne-ok rajongóit várják, hogy különféle ínyencségek mellett végigkóstolják a legjobb champagne-házak kínálatát. A „VinCE Champagne a Holdon” rendezvény célja, hogy az ünnepi

szezon elején vendégül lássa mindazokat, akik reggel kilenctől már szívesen csatlakoznak egy bohém gasztro-bulihoz. Ahol a palackokat akár szablyázni is lehet, s a töltött poharak mellé osztriga, kaviár, szarvasgomba is kérhető. Persze a csarnok éttermei szintén az alkalomhoz illő menükkel készülnek, egy-egy champagne-házat is képviselve.

Nyitva lesznek…

Nyitva lesznek a piac legnépszerűbb helyei – köztük

  • a Michelin-csillagos Széll Tamáshoz és Szulló Szabinához köthető Stand25 Bisztró is, és történt pár új nyitás is az idén.
  • Bíró Lajosék A Séf utcája és a Buja Disznó-k mellett  pezsgőbárrá változtatták a földszint egy részét, stílusosan az eseményen debütál a Champoint a 4 majomhoz.
  • Izgalmas és elegáns vonalat képvisel új szereplőként az extravagáns kanadai séf, Anatoli Belov a Husikám élén.
  • A már jól ismert szereplők sorába tartozik a MoszkvaTér, ahol Nyíri Szása ismét lenyűgöző fogásokkal készül,
  • de koccinthatunk akár Lakatos Márkkal a Lakatos Műhelyben,
  • vagy Szabó Győzővel a Steamboo-ban!
  • A szomszédos Kandalló Market a champagne-hoz illő burgert kínál, s
  • a Haxen Market tradicionális ízei és közösségi asztalai már érkezéskor nagyon csábítóak.
  • A földszinti részt erősíti a Vörös Homár gasztro-bárja, ahol nemcsak komoly osztrigakínálat lesz, hanem izgalmas tengeri ételek is rendelhetők.
  • Nem mindennapi ínyencségekkel várja a vendégeket a helyszínre települő Arany Kaviár, náluk különböző kaviárokat és kaviáros fogásokat is kérhetünk majd, természetesen remek champagne-okkal kísérve.

Ritkán van alkalom arra is, hogy csúcsminőségű olasz szarvasgombákat kóstolgassunk, de az Urbani standján lesz erre módunk. A kiváló buborékok és melléjük alkotott ételek után – vagy közben – nem mindegy, milyen kávét kortyolunk, de a By Beans üzletében a világ legjobb termőhelyeiről érkező különleges kávék sorakoznak Per Nordby által pörkölve, espresso vagy filter technológiával készítve.  

A földszinti közösségi piac helyén Champagne-korzó várja a látogatókat, ez a sétálókóstoló helyszíne, ahol a champagne-standok kínálatából válogathatunk. Jól ismert nevek és a hazai piac új szereplői egyaránt megtalálhatóak lesznek a választékban, akár az önálló standokon, akár a VinCE pop up bárjában.

Champagne választék a Belvárosi Piacon

  • Alfred Gratien, Ayala, Bollinger, Charles Heidsieck, Delamotte, Dom Pérignon, Duval-Leroy, Pierre Gimonnet, Jacquart, Laurent-Perrier, Louis Roederer, Mandois, Moёt&Chandon, MUMM, Palmer, & Co., Paul Bara, Piper-Heidsieck, Pol Roger, Pommery, Salon, Taittinger, Veuve Clicquot

A kóstolgatás mellett lehetőség lesz alaposabban is megismerkedni a témával, vagyis a gyakorlat mellett elméleti tudásra is szert tehetünk. A VinCE Lounge területén zajlik majd a Sommelier’s Choice program, laza hangulatú minielőadások, beszélgetések a borok és champagne-ok világában jártas szakemberekkel, pezsgőspohárral a kézben.

A téli szezon legstílusosabb vasárnapi brunch eseményére elegáns öltözetet kap a piac, a dress kód a dressy coat, s a nap során a balatonfüredi Kredenc borbár rezidense, DJ Ernő Piaf szórakoztatja a közönséget. Akár érezhetnénk magunkat Párizsban vagy Lyonban is, de ezúttal Budapest egyik legszebb vásárcsarnoka „fürdik” a champagne-ban.

Jegyek

Az eseményre látogatók elővételben (november 25-ig 3490 forintért, azt követően teljes áron) a https://champagneaholdon.hu/jegyvasarlas/ oldalon, és a helyszínen, készpénzes és kártyás fizetéssel is megvásárolhatják belépőiket, s érkezéskor máris egy pohár ajándék Alfred Gratien-nel kezdhetik a napot.

A belépőjegy ára (3990 Ft) nemcsak az első pohár pezsgőt tartalmazza, hanem a programokon való részvételt is, a kóstolandó buborékok vásárlása pedig a standoknál és az éttermekben történik, készpénzes és helytől függően bankkártyás fizetéssel.

Akár reggelizni, akár ebédelni, de mindenképp érdemes megérkezni délutánig a Belvárosi Piacra, hiszen ez a vasárnap egyedülállónak ígérkezik a kezdő és haladó ínyencek számára egyaránt.

  • Helyszín: Belvárosi Piac – 1054 Budapest, Hold utca 13.
  • Kezdés: 09:00  Zárás: 16:00
  • A VinCE Champagne a Holdon eseményoldala: www.champagneaholdon.hu

(A sajtóanyag felhasználásával szerkesztette: Csíki Sándor♣)