BelfegorAZ ORSZÁG ÉTELE 2018 – Íme, megszületett egy újabb „ország valami”, ami végülis dicséretes. A teremtésnek nincs vége, s miért is ne lehetne „Magyarország étele” is. A történet úgy kezdődött, hogy az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete 2018-ban melegkonyhás szakácsversenyt hirdetett, melynek nyertese lett a  “Magyarország étele 2018” cím használója. (Persze, akadnak, akik erőteljesen árnyalni tudnák a hátteret, de most nem erről lesz szó.) A verseny témája, aminek a se füle, se farka értelmű megfogalmazásán is már hosszasan el lehetne mélázni:

„Hazai ízek, mint reális jövő.

A verseny rendezői – mint írják – olyan innovatív, de populáris ételek nevezését várják, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a „Magyarország étele 2018” címet elnyerjék. Megint csak hagyjuk, hogy az „innovatív”, de „populáris” egy mondatba keveredése is némi fogalmi tisztázatlanságot takar. Hagyjuk, mert ez a fogalmi tisztázatlanság és eszmei kiforratlanság valójában az egész „Magyarország étele” versenyt(?) körbelengi.

A kóstolózsűri – ahogy az mindenütt megjelent

  • Varga Károly –  többszörös olimpiai-, Európa-, és világbajnok, Venesz- és kétszeres Aranysapka díjas. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt birtokosa.
  • Ács Lajos – mesterszakács, a dunabogdányi Forgó étterem konyhafőnöke
    Hidvégi Hedvig – a BGE delegáltja, szakoktató, főiskolai tanársegéd, oktatás támogatási koordinátor, élelmiszermérnök
  • Kelemen Helmut – mesterszakács, szakoktató, az ÉTREND Egyesület alelnöke
  • Kerekes Sándor – Csókafészek étterem kreatív séf, Őshonos delikát tulajdonos, Szakácskönyv a magyar szürkéhez szerzője
  • Nemeskövi Dénes – háromszoros olimpiai-, és világbajnok, Venesz-, és Fehér sapka díjas mesterszakács
  • Várhelyi Miklós – szakács szakoktató, olimpia bajnok, Venesz-, és Aranysapka díjas mesterszakács.

A győztes étel – Belfegor (Mangó Étterem és Panzió, Ajka)

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán megrendezett döntőben az ajkai Mangó Étterem és Panzió séfje, Nótár László, és segítője, Hosszú Ivett Kamilla, Belfegor fantázianevű étele lett az első helyezett, így 2018-ban ez lett „Magyarország étele”.

  • A „Belfegor” „makói hagymás velővel töltött, paprikamártásos szűzlabda, hajdina ropogóssal
Belfegor (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Belfegor (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Megjegyzés

Mindenféle versenynek örülni lehet, ahol az innováció előtérbe kerül. A „Magyarország étele” is egy az ilyen célú versenyek közül, még ha ennél – láthatólag – vérmesebb ambíciókat is táplál. Persze, ettől, vagy éppen ezért, a jó ízlésre fokozottan ügyelni illett volna! Az ételt nem kóstoltam, nem is láttam, s bár már a fotó alapján is támadt róla nem egy gondolatom és kritikai észrevételem, ezeket most hagyjuk, s ezúttal beszéljünk az elnevezésről.

  • Ha az lenne a feladat, s ráadásul meg is fizetnék, akár 8-10 nyomós érvet is fel tudnék hozni a „Belfegor” elnevezés védelmében.

Mégsem teszem, mert a versenykiírás, a verseny ambíciói, az étel pozicionálása, az például, hogy Dr. Rétvári Bencét, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárát kérték fel védnöknek, amivel egyfajta hivatalos össznemzeti fontosságot is a verseny mellé csempésztek, ennél jóval illőbb komolyságot feltételezne.

  • Miért e fanyalgás? Mert „Magyarország étele” a pokol hét hercegének egyikéről kapta a nevét, ráadásul ez a restség démona is! Ne már!

Megismétlem, akár 8-10 érvet is fel tudok hozni a „Belfegor” név védelmében, de egyet sem, ha már „Magyarország étele” lett belőle! S, különben is!

  • S, bár a kérdés költői, mégis érdemes feltenni. Vajon egy ilyen kezdeményezés mögé, nem kellene-e annál sokkal nagyobb szakmai konszenzus, mint amit a szervező ÉTREND  Magyar Konyhafőnökök Egyesülete felmutatni képes? S, egyáltalán, kell nekünk a „Magyarország étele” – ha ilyen?
Belfegor - a pokol hét hercegének egyike

Belfegor – a pokol hét hercegének egyike, akiről a „Magyarország étele” a nevét kapta.

Csíki Sándor♣