EleS6481GÁLAEBÉD, 2015 – A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) idén 5. alkalommal rendezi meg hagyományos évzáró Gáláját, mely az idén 100 éve elhunyt Gundel Jánosra, a vendéglős-dinasztia alapítójára emlékezünk. A 2015-ös év Gálaebédjének kiemelkedő eseménye az MVI által alapított rangos szakmai elismerés, a Gundel Károly-díj 2. alkalommal történő átadása lesz. A kitüntetés díjazottjainak nevét 2015. szeptember 23-án, Gundel Károly születésének évfordulóján, a Magyar

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tartott sajtótájékoztatón jelentette be szervezetünk.

Az idei Gundel-díj díjazottjai

  • Jakabffy László – gasztronómiai szaktanácsadó,
  • Garaczi János – a lajosmizsei Tanyacsárda társtulajdonosa
  • Bíró Lajos – séf, a étterem-tulajdonos
  • Jakabffy László, a mai magyar gasztronómia meghatározó, karizmatikus és elismert személyisége. Szakmai és gyakorlati tudása, mely hosszú évek tapasztalatával párosul, tisztességgel és alázattal adja át a fiatalabb generációknak. A „Jakabffy – iskolából” kikerült szakemberek sora mára hazai csúcséttermek konyháját vezeti. Számos étterem köszönheti neki nevét és sikerét, közülük is kiemelkedik az Alabárdos, melyet 2004-ben a szakma az ország legjobb éttermének választott. Több hazai gasztronómiai szervezet alapító tagja, számos rangos gasztronómiai díj és elismerés birtokosa. (Bővebben: itt)
  • Garaczi János, a lajosmizsei Tanyacsárda tulajdonosa, kimagasló szakmai tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkező elismert és kedvelt szakembere, aki közvetlenségével, segítőkészségével és munkaszeretetével példaértékű a mai magyar vendéglátás számára. A fiatal generáció szakmai fejlődésének elhivatott támogatója, számos hazai elismerés és díj birtokosa. (Bővebben: itt)
  • Bíró Lajos, a Bock Bisztró tulajdonosa, a hazai gasztronómiai élet meghatározó alakja, akinek megkérdőjelezhetetlen érdemei vannak a magyar konyha megújításában, színvonalának emelésében és a vendéglátás népszerűsítésében. Sikerei szakmai tudásának, olvasottságának, a minőség iránti elkötelezettségének köszönhetőek. Számos fiatal szakácsot indított el a pályáján, s segítette tanácsaival, miközben példát mutatott lelkiismeretességével, a szakma iránti alázatával. Több gasztronómiai szervezet tagja, munkáját számos díjjal és elismeréssel jutalmazták. (Bővebben: itt)
Gundel Károly Díjátadó gálaebéd, 2015 (a kép illusztráció)

Gundel Károly Díjátadó Gálaebéd, 2015 (a kép illusztráció)

A Gundel János korát időző, 21. századra átgondolt étrendet az ország neves konyhafőnökei közösen készítik el. A Gálaebéd 6 fogásból álló menüsorát az erre az alkalomra felkért 11 chéf és 2 cukrász örömmel, önkéntes munkában vállalta.

ÉTREND

  • Amuse bouche falatok: Mede Ádám (Onyx Étterem) – Chilis gyömbéres sütőtök velouté, füstölt szarvas szívvel, sajtos tök krokettel. Kiripolszki István (KOGART) és Kovács Árpád (Vár: a Speiz) – Nyúl terrine, szalontüdő, ánizsos bébirépa. Folyami rák, kecsege kocsonya, tormás almakrém, fekete fokhagyma.
  • Hideg előétel: Kalas László és Ortó Gyula (Budapest Party Service) – Saját hálójában füstölt mangalica szűzpecsenye, malacpofasajttal, tormás körtepürével
  • Leves: Ádám Csaba és Kiss Sándor (Olimpia Étterem) – Újházi „gomba” consommé, szarvasgombás ramen tésztával
  • Meleg fogásközi étel: Macsinka János (Macok Bistro, Eger) és Volentér István (67 Étterem, Székesfehérvár) – Szilvásváradi pisztráng meleg karfiol terrinnel, marinált zöld almával, bergamot olajos hollandi espumával
  • Sorbet: Kiripolszki István (KOGART) és Kovács Árpád (Vár: a Speiz) – málna-rózsa
  • Főfogás – derékétel: Ványi László (Thermál Hotel Visegrád) és Gottwald Szilárd (Gottwald Hotel, Tata) – Szarvas gerinc mézes gerslivel, vargánya mignonnal és birses burgonya fánkkal
  • Desszert: Juhos József és Gerő Eszter (Sütizz Cukrászat) – GP60 arabica macaronnal (málnás pisztácia mousse liszt nélküli csokis piskótán, kávés macaronnal)
  • Petit Fours: Juhos József és Gerő Eszter (Sütizz Cukrászat) – kávés macaron whiskey szívvel Rákóczi kosár roppanós sós karamell csók pisztácia kagyló (csokoládé hüvely pisztácia ganache-al töltve, szaloncukor papírba állítva)

Időpont, helyszín, házigazda

  • Időpont: A Gálaebéd 2015. november 22-én vasárnap 12:00 órai kezdettel kerül megrendezésre
  • Helyszín: Budapest, a Kopaszi gáton lévő Öbölház Rendezvényközpont (11. ker. Kopaszi gát 2.)
  • Házigazda: Kovács Lázár (Lázár Chef)

A belépőjegyek ára

  • MVI Tagoknak: 17.000 Ft. (Egy tagsággal összesen 4 db kedvezményes jegy vásárolható) Nem MVI tagoknak: 20.000 Ft.

Jegyek már csak korlátozott számban! Részvételi szándékát a galaebed@gmail.com e-mail címen jelezze. (Írja meg a résztvevők számát, nevét, a számlázási nevet (cégnév), címet és adószámot is a számla kitöltéséhez. Ezután az MVI regisztrálja asztalfoglalását és átutalásos számlát küld a jegyek végösszegéről. Ha a postázási cím nem egyezik meg a számlázási címmel, kérjük írják meg azt is. Belépőjegyet külön nem küldenek, a bejutás regisztráció útján történik.

Gundel Károly Díjátadó Gálaebéd, 2015 (a kép illusztráció)

Gundel Károly Díjátadó Gálaebéd, 2015 (a kép illusztráció)

(Szerkesztette: Csíki Sándor♣)