Apricot JamSÁRGABARACK DZSEM – Édesanyám minden évben főzött sárgabarack lekvárt. Ha a kertünkben álló sárgabarackfáról nem fagyott le tavasszal a virág, akkor annak a terméséből, ha lefagyott, mint majdnem mindig, akkor pedig a zöldségesnél vásároltból. Az elkészült lekvárok a háromajtós szekrény tetején sorakoztak cellofánnal fedett, színes befőzőgumival lezárt literes üvegekben, várva arra, hogy elfogyasszuk. Ez időnként csak sokára következett be, mivel akkoriban még nem rajongtam annyira érte, mint manapság.

A magára hagyott lekvárok, annak rendje-módja szerint, be is száradtak, s olyanok lettek, akár az aszalt sárgabarack. S, ha már aszalt sárgabarack lekvár, akkor lássunk egy olyan finom sárgabarack dzsemet, amit télen-nyáron készíthetünk, igény szerint,mivel aszalt sárgabarackból készül.

Sárgabarack dzsem – főzés nélkül

  • Hozzávalók:
  • 200 ml szárított sárgabarack
  •   60 ml mazsola
  •   60 ml datolya
  • 200 ml zúzott ananász a levével együtt
  •   60 ml 100% ananászlé (esetleg: víz)

Elkészítése: Az aszalt sárgabarackot mossuk meg és hagyjuk vízben 1 órán át ázni, majd szűrjük és öblítsük le. Adjunk hozzá vizet és hagyjuk mindaddig ázni, amíg a turmixoláshoz kellően puha nem lesz,majd vágjuk félbe őket, tegyük mixerbe (használhatunk botmixert is), adjuk hozzá a többi hozzávalót és aprítsuk a kívánt állagúra. (Ezt a fajta „dzsemet” tartsuk hűtőszekrényben és 7-10 napon belül fogyasszuk el.)

  • Tippek:
  • a mazsolát és a zúzott ananászt meghagyhatjuk eredeti állapotában is, amitől a textúra is izgalmasabb lehet.
  • a „dzsemhez” kevés édes/illatos fehérbort is adhatunk.
  • ez a dzsem némi rokonságbot mutat a harosethtel, ezért magvak (mandula, kesudió), vagy akár gyömbér is közé keveredhetnek.
Sárgabarack lekvár

Sárgabarack lekvár (illusztráció)

Csíki Sándor♣