KÖVESKÁL 2014 – Köveskál június 21-én, szombaton, egy napra főszerepet kap a Balatonon, itt rendezik ugyanis az első Kálibulit, ami egyben a Balaton első igazi gasztro- bulija is, mint hírlik. A Káli-medence falvai az utóbbi években egyre népszerűbbek különleges fekvésüknél fogva és azért is, mert egyre több falusi vendéglátóhely, jó vendéglő, borászat települ ide.

Köveskál pedig földrajzilag is a medence központjában van és a gasztronómiában is a Balaton Felvidék kiemelt pontjává kezd válni, így a szervező Északipart Magazin is ezt a falut választotta a Kálibuli színhelyének. A buli vendéglátói a helyi önkormányzaton kívül a környék három legjobb, és emiatt legismertebb étterme, a Káli Art Inn, a Kővirág és a Miakő. Hozzájuk 12 borászat csatlakozott.

Az Gourmet és Borkóstoló jegyeket csakis előre és korlátozott számban lehet megvásárolni, amivel kizárják a tolongást és tényleg lehet majd beszélgetni az ismerősökkel, barátokkal a menük kóstolása és borozgatás közben.

Az evés-ivás mellé egy csomó érdekes programot is szerveztek.

  • Nyáry Krisztián szerelemes írókról mesél a Balaton vonatkozásában.
  • Weiler Péter Route 71 című kiállításának a megnyitóját a köveskáli busz-terminálban tartják, amit egyébként pár héttel előtte egy közösségi aktivitás keretében a festő vezetésével fel is újítanak.
  • Mautner Zsófi gasztro-blogger és Herczeg Ágnes nemzetközi borszakértő a Balaton kapcsán beszélgetnek főzésről, borokról.

Be lehet majd vásárolni igazi őstermelők termékeiből, mert lesz piac is és olyan gyerekprogramok, amikkel tényleg le lehet kötni a kölyköket; lovaskocsizás, kincskeresés, sárkányeregetés, tűzugrás. Zenei vonalon is figyelemreméltó a buli, ugyanis a Snétberger központ növendékei játszanak egész nap élőzenét és esti, Szentivánéji bulira is számíthatnak a résztvevők. A Kálibuli olyan szuper balatoni napot jelent, amikor különlegesen finomakat ehetünk és ihatunk, gyönyörű környezetben, jó zene mellett, lefoglalva a gyerekeket is, úgy, hogy közben valószínű, hogy összefutunk a szintén Balaton, illetve északi part rajongó ismerősökkel, barátokkal.

Borászatok

  1. Bakó Ambrus Pincészete
  2. Dobosi Pincészet
  3. Homola Pincészet
  4. Istvándy pincészet
  5. Káli Kövek
  6. Laposa Birtok – Bazaltbor
  7. Liszkay Borkúria
  8. Pálffy Pince
  9. Sabar Borház
  10. Trombitás Borház
  11. VáliBor
  12. Villa Sandahl
  13. Villa Tolnay Borház

Menü

12.00-18.00 között kóstolás a Kővirág, a Káli Art Inn és a Mi A Kő étterem degusztációs menüiből. Jegyek csak elővételben válthatóak!

  • Káli Art Inn
  • Ibolya krémleves
  • Burgonya nudli bárány raguval vagy medvehagyma pestóval és
  • kecskesajttal
  • Bodzakrémes sütemény
  • Kővirág
  • Hideg uborkaleves/ kecskesajt
  • Mangalica tarja/ zöldséges kusz-kusz
  • Meggyes-mandulás pite/citromos hab
  • Mi A Kő
  • Sárgabarack krémleves
  • Malac csülök hagymás péknéburgonyával és kovászos uborkával
  • Káli Zserbó

Köveskál

(A sajtóanyag alapján összeállította: Csíki Sándor♠)