Easy-Healthy-RecipesMOMOT, KOR KONTROLL 2013 receptverseny. Országos receptversenyt ír ki a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT), valamint a Kor Kontroll Társaság. A receptverseny a testsúlyukat megőrzőknek, fogyni vágyóknak és diabéteszeseknek szól. A MOMOT és a Kor Kontroll Társaság idén ismét receptversenyre hívja az érdeklődőket:

„Sajnos nemcsak akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk, hanem eszünk örömünkben, eszünk bánatunkban, eszünk, ha mérgesek vagyunk. Nem vesszük figyelembe, hogy bár – tetszik, nem tetszik – a legtöbb élettani funkciónk csökken az öregedéssel, az étvágyunkra ez sajnos nem igaz, az inkább fokozódik. Ráadásul az évek múlásával az anyagcserénk is lassul, kevesebb kalóriát égetünk el. Ha ugyanazt esszük 40 és 60 éves korunkban, hatvan körül ugyanattól az étel mennyiségtől a kisebb energia leadás miatt már elhízunk. Szomorú tény, hogy a túlsúly – elhízás a hazai felnőtt lakosság 60%-át érinti, a hozzá kapcsolódó rizikófaktorok miatt pedig a 10 legsúlyosabb betegség közé tartozik!

Testsúlycsökkentő illetve testsúlymegőrző ételek receptjeit keressük, melyek segítséget nyújthatnak a testsúly normalizálásához, így a már kialakult betegségek – például a diabétesz – kordában tartásához is. Pályázhat minden nő – és természetesen férfi is -, aki tenni szeretne azért, hogy ne rakódjanak ránk a plusz kilók, és ismer, használ olyan recepteket, amelyek testsúlymegőrzők, vagy ami még jobb, testsúlycsökkentők. Olyan recepteket várunk, melyek szerzői hozzájárulnak az egészséges étrend és életmód kialakításához és a testsúly rendezésével a betegségek megelőzéséhez is! Keressük a legfinomabb és a legegészségesebb ételeket!

Minden pályázó minimum 1, maximum 3 recepttel vehet részt a versenyben, valamint automatikusan és térítésmentesen hozzájárul receptjének megjelentetéséhez!”

A bírálat szempontjai

  • az egészséges táplálkozás ajánlásainak megfeleljen, mégis vegye figyelembe a hagyományos magyar konyha szokásait,
  • növényi eredetű zsiradékot használjon az állati helyett,
  • minél kevesebb sót tartalmazzon,
  • felesleges kalóriától mentes legyen,
  • könnyen és gyorsan elkészíthető legyen,
  • ne legyen költséges,

A receptek hozzávalóit 4 főre kérjük megadni, a recept után kérjük, írja le a sütés-főzés során használt fűszer, összetevő / összetevők/ pozitív hatásait, és egyéb érdekességeket, amelyeket fontosnak tart, az ön által készített ételről!

  • Várjuk az ételről készített fotót is, mivel ennek hiányában érvénytelen a pályázat!
  • A pályázatokat e-mailben kérjük a következő címre eljuttatni: receptverseny@korkontrolltarsasag.hu
  • Beküldési határidő: 2014. január 25.

Akik a recepteket elbírálják

  • A zsűri elnöke: Prof. Dr. Bedros J. Róbert PhD, a MOMOT elnöke
  • Társelnök: B. Király Györgyi kommunikációs szakember, a Kor Kontroll Társaság elnöke
  • A zsűri tagjai: 
  • Antal Emese dietetikus
  • Dr. Balogh Sándor az OALI főigazgatója,
  • Dr. Böszörményi Nagy Klára a Springmed Kiadó igazgatója,
  • Csíki Sándor gasztronómiai szakíró (FOOD&WINE)
  • Hunyaddobray Csaba mesterszakács, a tavalyi nyertes,
  • Dr. Kiss Róbert a Magyar Kardiológus Társaság elnöke,
  • Dr. Nagy Erzsébet diabetológus főorvos
  • Dr. Pados Gyula a MOMOT főtitkára,
  • Dr. Simonyi Gábor a MOMOT titkára

A nyertes wellness hétvégén vehet részt partnerével együtt a négycsillagos Eger Park Hotelben, a további díjazottak vércukormérőt kapnak a 77 Elektronikától, illetve könyvjutalomban részesülnek a Springmed Kiadó jóvoltából.

Szeretnénk, ha receptjeikkel bebizonyítanák, hogy egyszerűen is lehet nagyon egészséges, ínycsiklandó kalória-csökkentett fogásokat készíteni, egy kis odafigyeléssel.

Főzzön Ön is korszerűen, hogy biztosíthassa családja és gyermekei egészségét!  A legjobb recepteket megjelentetjük!”

  • Prof. Dr. Bedros J. Róbert PhD a MOMOT elnöke
  • B. Király Györgyi a Kor Kontroll Társaság elnöke