A DINING GUIDE TOP 20 étterme 2012-ben iránymutatóul szolgálhat azok számára, akik arra is kíváncsiak, hogy vajon melyik magyarországi étteremben számíthatnak a kor színvonalának leginkább megfelelő minőségű éttermi élményre. Természetesen, ezek az éttermek, már csak a felhasznált alapanyagok költsége miatt is, általában magasabb árfekvésűek, mint kevesebbre értékelt társaik ezrei, azonban még ez sem teljesen biztos.
Az azonban már igen, hogy egy család vacsorája ezeken a helyeken nem jön ki tízezer forintból, ahogy azt a blog egyik látogatója egy hasonló TOP lista böngészése után a hozzászólásában rosszallóan és nem kis csalódottsággal számon kérte. Lássuk, hát a Dining Guide TOP 20 listáját, azokat, akiket az ítész csapat a 2012-es teljesítményük alapján a legjobbaknak értékelt.
Dining Guide TOP 20 éterem (2012)
- Costes (17.5 pont)
- Onyx (17 pont)
- ZONA (16.5 pont)
- Csalogány 26 (16 pont)
- Fausto’s (16 pont)
- Nobu (15.5 pont)
- Mák (15.5 pont)
- Bock (Pest) (15.5 pont)
- 67, Székesfehérvár (15 pont)
- Arany Kaviár (15 pont)
- Borkonyha (14.5 pont)
- Salon (14. 5 pont)
- Olimpia (14.5 pont)
- Alabárdos (14.5 pont)
- Pierrot (14.5 pont)
- Kistücsök, Balatonszemes (14 pont)
- Rosenstein (13.5 pont)
- IKON, Debrecen (13.5 pont)
- Anyukám Mondta, Encs (13.5 pont)
- Brill, Békéscsaba (13.5 pont)
IKON látogatás
Ma délután fél 2 körül igen izgatottan ballagtam Debrecenben, a Piac utcán, az IKON étterem felé. Judittal, az étterem Marketing Igazgatójával volt időpontunk egyeztetve. Mivel én a megbeszéltnél korábban értem oda, volt alkalmam az enteriőr megcsodálására. A bejáratnál kanapék kínálnak helyet az esetleges várakozás kényelmesebbé tételére és a kandallópárkányra kihelyezett minőségi italok (konyak, whisky) mutatják: itt nem akárhol van a kedves vendég. A szerviz azonnal helyet és italt kínál, s kedvesen megkérdezi, miben lehetnek a segítségemre. A megbeszélt időpont közeledtével felhívják Juditot, aki azonnal megérkezik. A kölcsönös üdvözlés után megkérdi: hova szeretnék ülni. Mivel a Séf Asztal mindig foglalt, csak bátortalanul merek rákérdezni, de szerencsémre rendelkezésünkre áll, egy percen belül le is ülhetünk. A felszolgáló azonnal ott terem az étlappal, és az italok iránt érdeklődik, a házi készítésű birsalma szörpöt ajánlva. Az érkező ital egy óriási méretű pohárban jéggel és szívószállal került az asztalra. A birsalma szóban nincs”E” betű, mit ahogy, a felszolgált szörpben sem, csak bársonyos textura, és egy nagyon birsalmás ÍZ, mely nagyanyáink házi szörpjére emlékeztetett. Az érdekesség, hogy a jég elolvadása után is ugyanolyan intenzív birsalmazamatot éreztem, mint amikor megkaptam az italt.
Az elém tett étlapból nem igen tudtam választani, úgy, hogy Juditra bíztam magam, aki a vörösborban pácolt marhapofát ajánlotta, gombás knédlivel, konfitált fokhagymával és savanyított karalábéval.
Még mielőtt ezt a csodát megkóstolhattam volna (életemben nem ettem marhapofát – sajnos), egy felszolgáló házikenyeret és őstermelői vajat hozott az asztalhoz bevezetőképpen. Németországi tartózkodásom során alkalmam volt rengeteg fajta kenyeret kóstolni, sőt magam is próbálkoztam a kenyérsütéssel – több, kevesebb sikerrel -, de a fehér kenyér lenyűgözött, a barna kenyér meg egy „Offenbarung” (megnyilvánulás, kinyilvánulás) volt.
Egy néhány korty birsalma szörp és egy kis small talk után egy pici pohárban elém került az Amuse Bouche (a ház ajándéka): parmezánhab, sós citromhéjjal, karamellás mandulaforgáccsal. Ilyen íz- és textura-orgiához még nem volt szerencsém, ezt csak csukott szemmel a szájpadláson végigfuttatva, csendben (elég nehéz) lehet élvezni!
Ha Peti észrevette, hogy belesek a konyhába, azonnal elkezdte mondani, hogy mi, miért éppen úgy van, ahogy készítik (ilyen kaja nincs az étlapon, egy kisgyereknek főztük / a salátalevél azért ilyen zöld…)
Eközben egy tányérra kitálalt Peti 3 szelet vajban megsütött gombás házi knédlit, meglocsolta egy kis jus-vel,
Ráhelyezte a majdnem feketén csillogó husit, nappírozta még egy kis házi készítésű marhacsontból készült pecsenyelével (sem liszt, sem pedig „E” betű) mellétette a fokhagymát, a karalábét, néhány levelet, és csírát, az egészre egy néhány csepp citromolaj került. A tálaláskor olyan képet vághattam, mint egy elégedett napközis, pedig még nem kóstoltam:
A fokhagymát kipiszkáltam a kés hegyével, a gerezdek fokhagyma illatú, édes – krémes állagúakká konfitálódtak. Egy picit a knédlire, egy falat vaj puha, omlós husi, és a karalábé: indul az íz vonat! A textúrák és az ízek kombinációja adták meg az élvezetet: a knédli kenyeres állaga, a husi omlóssága, a kalarábé és a csírák roppanósága, a csavar az egész íz, illat orgián: a citromolaj, 10-es skálán 12!
Egy kis pihenés és beszélgetés után (Peti is tudott időt szakítani), Judit rákérdezett a desszertre: szereted a csokit? Hát persze, ki nem szereti!?
Desszert: Csilis csokiganache ropogós teljes kiőrlésű keksszel, narancszselével, házi, kerti rutás narancskompóttal. A csili, narancs, csoki trilógiáról nem kell sokat beszélni, passzol, mint egy csináltatott cipő, de hogy a textúrák is ilyen egyensúlyban vannak, az a kreátor hozzáértését, ételismeretét, az alapanyagok alázatos kezelését bizonyítja
A birsalmaszörp még mindig olyan finom, mint ahogy egy órával előbb megkaptam! És! Minden fogáshoz illik!
Brávó Peti, brávó IKON Team!
Perfekt, harmonikus ételek, abszolút professzionális szerviz és konyhai csapat, a vendég érzi a szakmai hozzáértést és törődést, szinte a szeméből olvassátok ki a kívánságokat.
Külön köszönet Juditnak a szupportért!
Debrecen, 2012.11.10 Tisztelettel:
Benkő Gábor (Sushi Bácsi)
Sándor!
Ezek az éttermi besorolások irtó csalóak ám. Mert attól függ, hogy kinek milyen az izlése, mit szeret, mit nem. Sőt, még attól is, hogy ki mennyire sznob… Vagy hogy milyen mértékben akarja előadni, hogy ő mennyire otthon van az izek birodalmában. Jó sok ilyen fazont ismerünk, tudom miről beszélek :-)) Ezzel együtt, egye fene, ha van arra kereslet, hogy valaki egy átlag fizetést hagyjon ott, ahol családjával enne valami hókuszpókuszt, felőlem nyugodtan tegye.
Amit viszont nagyon szeretnék, ha végre visszatérnének a régi, megfizethető éttermek, a kockás teritős éttermek, amikkel háború előtt tele volt az ország. Mert az nem igaz, hogy csak baromi drága hely engedheti meg magának, hogy birsből készüljön a birsalma leve (mint az előttem hozzászólónál olvastam). Az sem igaz, hogy mindenki egy lapostányéron szétkent festményre vágyakozik. A sokaság szeretne jót enni, megfizethető áron. (Jót, mint amiket pl valaha az őskorban a Kádár kifőzdében még lehetett enni. Vagy ennek megfelelője, kóser nélkül.)
Mi a bánat tartja vissza az étkezésre rebbenő vállalkozókat, hogy ne induljanak el ilyen „kockásteritős” éttermek létrehozására? Amit, akár kifőzdének is nevezhetnek felőlem. EZ nem csak pénz, meg adózás kérdése, hanem hogy meri-e valaki az ilyen irányt belőni, vagy sem. Legalábbis, szerintem .
Üdv.
„Amit viszont nagyon szeretnék, ha végre visszatérnének a régi, megfizethető éttermek, a kockás terítős éttermek, amikkel háború előtt tele volt az ország. Mert az nem igaz, hogy csak baromi drága hely engedheti meg magának, hogy birsből készüljön a birsalma leve…” – Szívemből szólt, így igaz!
Megnéztem a Costes honlapját, nem csoda, hogy nyert, ott már csatlakoztak az eurózónához is…. Forintban miért nem lehet kiírni az árakat? Retroélmény, olyan, mikor a Balatonon csak a nyugat-német vendégeket várták…
Mindenkinek tudom ajánlani:Anyukám Mondta Étterem!!
A választék a kiszolgálás az ízek kifogástalan. Az árak megfizethetők.A napi menü bőséges és ízletes. Legközelebb Nőnap ott leszek! 🙂
Tisztelettel: egy „Rajongó”
Anna írásához szeretnék reagálni.
Az Ön által emlegetett olcsó kis éttermek szánalmas minőségű alapanyagból dolgoznak.
Ők soha nem fogják venni a fáradtságot hogy a birsalma szörp birsalmából legyen. Azért nem, mert nem érdekli őket a szakmájuk. Egyszerűbb megvenni a Metróban valami birsalma ízű szörpöt. Bármelyik háziasszony tisztességesebb ételt főz otthon.
A jobbak pont annyival drágábbak, amennyivel jobb minőségű es ezáltal drágább húst, halat stb. vesznek meg. Ha ez az ára, hogy ne ipari csirkét, antibiotikumos sertést egyek, hanem tanyasi baromfit, mangalicat, vagy éppen friss halat, akkor ezt megengedem magamnak néha-néha. Az ember azért jár étterembe, hogy valami olyat fogyasszon, ami jobb, mint az otthon elkészíthető.
A fenti listában szereplő éttermeknek gratulálok, külön szeretném kiemelni a két kelet-magyarországi éttermet, az Anyukám Mondtát és az Ikon Debrecent. Mindkettő kitűnő alapanyagokkal mutatja be a magyar es a nemzetközi konyhát, és elképesztő szakmai tudást tudnak maguk mögött. Az Ikon egy kicsit feszesen kezdte az éttermet, de azóta magára talált, es most már igazi vidéki vendéglő kezd lenni. Az árakban is sikerült eltalálni az ideális szintet. Az Ikonban most vezettek be egy 4,000 forintos három fogásos menüt, ami ebben a kategóriában nagyon korrekt ár. Az Anyukam Mondta mind árban mind atmoszférában egyedülálló az országban.
Úgyhogy GO EAST!! És ne felejtsék soha: az vagy, amit megeszel!
Ha jelszavakat kellene gyártani, szaktudás, elhivatottság, innováció, és persze a szükséges minőségű alapanyag. Tehát nem feltétlenül a legjobb, hanem az indokolt!
Maradó élmény: lelkes kezdő szakácskollégám a menzai lecsós marha előkészítésekor egybekészítette a pacsnit, rostélyost, bélszínt. Leírjam, mi lett belőle? Pedig a bélszín tényleg első osztályú volt! Kár aszerint értékelni a vendéglátókat, kinek milyen üzletre telik, különben is mindegyik más-más igényt szolgál, éljenek békében!