A PALACSINTA mindenki kedvence. Édesen, sósan, vékonyan, vastagon, hajtogatva, tekerve, cukrozva, leöntve, kelesztve és nem, sokféleképpen, de világszerte működik. A lisztből, tojásból, tejjel készített, vékony francia „crépe” világszerte elterjedt. Édes és sós/savanyú töltelékkel egyaránt készülhet. A német „Pfannekuchen” „laskára vágva” sokfelé kerül levesbetétként az asztalra, s lesz belőle „Tagessuppe„. A Ferenc József császárt megidéző császármorzsa (Kaiserschmarrn) a Pfannekuchen vastagabban sütött változata felvágva,

ahogy azt jól ismerjük. Észak-Európában is a francia palacsinta terjedt el. Hazánk és a környező országok a placenta szóból levezethető szavakkal (palacsinta, palačinka, palacinka, palatsinken) jelölik ezt a jeles ételt. A görögöknél „taganites” a palacsinták neve, de arrafelé már az ókorban is hasonló néven nevezték. Az orosz blini története szintén a pogány időkig vezet vissza.

Az amerikai reggelik elengedhetetlen fogása, a pancake a következő videón látható módon, liszt, cukor, sütőpor, só összeszitálásával, tojással, tejjel készül. Sűrű, de folyós tésztát kapunk, melyet nem verünk fel, ezért a kenyértésztákra jellemző glutén hálózat sem alakulhat ki.

Ázsia ugyancsak gazdag változatát kínálja a palacsintáknak. Az japán okonomiyaki egyesek szerint éppúgy palacsintaféle (szerintem inkább pizza), mint a rizslisztből kókusztejjel készített „serebi”. Az indiai palacsinták választéka ugyancsak széles. A kínai palacsinta egyike-másika a kevesebb hozzáadott víz miatt is, már inkább egyféle lapos kenyérre emlékeztet.

A Jian Bing kínai palacsinta tésztája kevésbé folyós és inkább egy tortillára emlékezetet.

Csíki Sándor♣