A PÁLINKÁRÓL az elmúlt esztendők során kiderült, hogy bizony kiválóan alkalmas a főzésre, ételek kiegészítésére, vagy éppen teljessé tételére, szól a Brill Pálinkaház sajtóközleménye abból az alkalomból, hogy a Szekszárdhoz közeli, harci Brill Pálinkaház és a Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin közös receptversenyt hirdetett gasztrobloggerek, séfek, háziasszonyok, amatőr opportunisták számára, amelynek eredményeként több tucat pálinkával készített étel receptje érkezett be a megadott határidőre.

A díjazottak alkotásaiból az is kiderül: leves, főétel és desszert egyaránt készülhet pálinkával. A pályázóknak 2012. november 10-ig kellett egy ételt Brill-pálinkával  elkészíteni és közzétenni bármely blogon, honlapon, gasztronómiai portálon, vagy receptgyűjtő weboldalon, mégpedig fotóval és pontos recepttel dokumentálva.

A kiírók és a zsűri tagjai, Kovács János Kovács János Venesz-díjas mesterszakács, Juhos Markó mesterszakács, a szekszárdi Szász Söröző és Étterem konyhafőnöke és Krizl Edit, a Brill Pálinkaház társtulajdonosa, is külön értékelték, hogy a pálinka ne csupán kísérője, hanem szerves része legyen az ételnek.

Az eredményhirdetésre, amelyen résztvettem én is, a harci Brill Pálinkaházban 2012. november 16-án kerül sor. A győztesek a sajtó és a szakma képviselőinek társaságában kóstolhatták meg pályaműveiket, ezúttal profi séfek készítésében.

  • I. Az első helyezett,  dr. Váryné Garamvölgyi Rita receptje: “Sütőtök krémleves Brill sütőtökpárlattal”.
  • II. A második helyen dr. Gaál Szonja receptje, “Mámoros kacsamell kecskesajtos krumplirétessel és áfonyás pálinka-mártással” végzett.
  • III. A harmadik helyért is nagy volt a verseny, végül a “Szőlő újratöltve” elnevezésű desszert lett a befutó.  Szerzője és készítője dr. Halmosi Noémi.

A nyertes receptek a Pécsi Borozó 2012. decemberi számában is megjelennek. A receptverseny sikeres és népszerűsége azt bizonyítja, hogy a terjedő magyar pálinkakultúra nem elhanyagolható részeként a pálinka bebocsájtást nyert a magyar konyhákba. Akár a háziasszonyok, akár a gasztrobloggerek, de a hivatásos séfek is szívesen kísérleteznek vele, mint új alapanyaggal, amely még újabb dimenziókat nyithat meg a gasztronómiában.

A Brill Pálinkaház bemutatkozása

“A Brill Pálinkaház Szekszárdtól 12 km-re – Harcon található családi vállalkozás, melynek alapjai 1990-re nyúlnak vissza. 1999 óta készítünk pálinkát. Ezek a termékek kizárólag érett, I. osztályú friss gyümölcsből, gyümölcs-aszalványokból – európai technológiával, de tradicionális gondossággal  – készülnek. A mottónknak megfelelően („a pálinka – élmény”) igyekszünk a gyümölcsökben rejlő élményeket vendégeink poharába csempészni. Ennek garanciájaként minden pálinkánkat megméretjük a rangosabb hazai és nemzetközi versenyeken. Ezeken a versenyeken eddig több mint 250 érmet és díjat nyertünk.

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a 2009-es évjáratú Irsai Olivér Szőlőpálinkánkat „Magyarország Legjobb Pálinkája 2010” címmel tüntette ki az egyik legmagasabb szintű szakmai zsűri. Így a pálinkánk mint nemzeti kincs vonult be nemrég a pálinka-történelembe. Jelen pillanatban 57-féle pálinka és párlat található szortimentünkben, de folyamatosan kutatjuk a további lehetőségeket, újabb ízeket keresünk a vendégeink élményeinek, elégedettségének növelése érdekében.

A kézműves gondosság nem csak a pálinka megszületéséig tart, a pálinka-gasztronómián keresztül igyekszünk minél szélesebb vendégkör számára bemutatni azt az élményt, ami ezekben az italokban rejlik. Mint borvidéki pálinkafőzde, elsősorban szőlő- illetve törkölypálinkákban igyekszünk különlegességeket bemutatni, de gyümölcspálinkáink is rendre érmekkel térnek haza a nagyobb magyar és nemzetközi versenyekről.

Zöldségpárlataink egy teljesen új irányt mutatnak a hazai gasztronómiában, ezek a termékek eredetileg ételek készítéséhez lettek elképzelve és megvalósítva. Vendégeink azonban önállóan és koktél-alapként is szívesen kóstolják őket.”

  • A videó a Biarritz étteremben, Budapesten készült. A filmen megszólal Berkes Gyula (Biarritz), mellette Krizl Edit (Brill) látható. A pálinkakóstolásról Petzold Attila beszél.

Csíki Sándor♣