VINAGORA 2012 BORGÁLA június 30-án a Boscoloban. A már hagyománynak számító Borgálát idén 5. alkalommal rendezik meg a VinAgora Nemzetközi Borversenyt követően. Hazai viszonylatban egyedülálló lehetőség ez a borkedvelők számára, hogy egy helyen kóstolhassák meg egy elismert borverseny összes nevezett borát. 630 féle bor, érdekes előadások, és borászok várják a borkedvelőket.
„A borászok, szakemberek tudják, hogy nyár elején zajlik hazánk legrangosabb nemzetközi bor-megmérettetése, a VinAgora Nemzetközi Borverseny, az egyetlen olyan verseny Magyarországon, ahol a magyar és külföldi borok együtt mérettetnek meg nemzetközi szaktekintélyek által. A borkedvelők, hozzáértők pedig ilyenkor már várják, hogy ők is megkóstolhassák a nevezett és díjazott magyar, külföldi borokat. Június 30-a az ő napjuk, hiszen e napon elegáns környezetben vonul fel előttük a hűs borospalackok hosszú-hosszú sora, melyekből kedvükre kóstolgathatnak. Minden bor mellett megtalálható lesz a hivatalos bírálati lap a versenyen kapott értékeléssel, így a vendégek összehasonlíthatják a borok eredményeit is. Új kedvencekre bukkanhat, régi ismerősöket üdvözölhet poharaiban az, aki szereti a bort, szereti a sokszínűséget vagy egyszerűen kellemesen szeretne eltölteni egy borillatú napot 630 féle nedű, és sok neves borász társaságában.”
Akinek ez mégsem lenne elég, kedvére válogathat a különleges és rendhagyó programok közül:
A nyári szarvasgomba és kalapos társai – illat, íz, élmény
Ha szereti az erdő rejtelmes, mély illatait, hallgassa meg a természet egyik legnagyobb tisztelője és értője, Szakács József egyedi hangulatú előadását, kedves történeteit a szarvasgomba vadászatról, gombavadász kutyákról, az erdő fekete gyémántjáról. Az előadás alatt bemutatott gombák hozzájuk illő, kiváló borok kíséretében kóstolhatók meg.
Előadás kezdete: 16 óra.
Mesterkóstoló a sötétben – csúcsborászok, csúcsborok
Ha különösen ínyencnek tartja magát, szereti az elit kóstolókat és nem fél a sötétben, jelentkezzen a mesterkóstolóra, ahol négy szakember (Légli Ottó, Szepsy István, Tiffán Ede, Zilai Zoltán) hat kiemelkedő borról fog beszélgetni a résztvevőkkel, egy vaksötét teremben. Három bor a VinAgora Borverseny kiváló eredménnyel szereplő bora lesz, másik három pedig külföldi, nemzetközileg elismert csúcsbor, szintén fehér, vörös és természetes borkülönlegesség kategóriában. A rendhagyó program célja megmutatni, milyen érzés vaksötétben kóstolni, mennyire befolyásolja a szem kizárása az értékelést, valamint arra kíván rámutatni, hogy milyen stílusjegyeket képvisel a nemzetközileg jegyzett minőség és egy nemzetközileg elismert borverseny legnagyobb díjával rendelkező bor.
Előadás kezdete: 14 óra.
„Én is pontozok” – interaktív borszakmai játék
Ha szeretné összevetni saját véleményét, bírálatát a VinAgora szakmai zsűri ítéletével, vegyen részt az ingyenes interaktív borszakmai játékon a rendezvény egész ideje alatt. A borok elismert tudója segíti Önt a pontozásban. A játékszabályok egyszerűek:
- Töltsön poharába a Borgálán fellelhető bármelyik borból
- Írja fel a bor mellett található bírálati lapon szereplő kódszámot, de a játék kedvéért ne nézze meg a hivatalos bírálat eredményének részleteit!
- Keresse meg a játék helyszínét, foglaljon helyet az egyik számítógépnél, és a borversenyen is használt számítógépes programmal értékelje a poharában található bort.
- A bírálat befejeztével vegye át az Ön eredményeit tartalmazó, kinyomtatott bírálati lapot, és hasonlítsa össze az eredeti bírálati lappal.
Parafa dugó gyűjtés – garantált ajándékok
Ha szeretne tenni Földünkért, ne dobja ki a használt parafa dugókat, hanem hozza el a Borgálára! Garantált ajándék mindenkinek, aki legalább 50 parafa dugót hoz, és bedobja a nagy dugógyűjtő hengerbe.
Ne felejtsen el feliratkozni a helyszínen a Borkultúra Kft. hírlevelére, hiszen a feliratkozók között kisorsolnak többek között egy 2 éjszakás pihenést az Andrássy Rezidencia Wine & Spa *****-ban.
- Borgálára szóló belépőjegy ára:
- elővételben: 4.500.-
- helyszínen: 5.500.-
- A nyári szarvasgomba és társai – előadás: 3.500.-
- Mesterkóstoló a sötétben – előadás: 15.000.-
Jegyvásárlás: Az előadásokra szóló jegy kizárólag a Borgálára megváltott belépőjeggyel együtt érvényes, melyeket a helyek korlátozott száma miatt ajánlott elővételben megvásárolni. Stölzle kristály poharat 1000.- Ft-ért lehet a helyszínen bérelni vagy megvásárolni. A program a Nemzeti Bormarketing Program támogatásával valósul meg. www.vinagora.hu
(A sajtóközlemény alapján: Csíki Sándor♣)
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!