AMENNYIBEN – hitünk szerint – a művészet képes a valóság leképezésére, az elmúlt évezred utolsó vacsorákat ábrázoló képei érdekes összefüggéseket tárhatnak fel. Ezen az úton haladva, egy hosszabb történelmi periódus azonos témájú festményeinek vizsgálata objektívnek tekinthető eredményeket adhat. Nos, ezt gondolhatta Brian Wansink a Cornell Egyetem Élelmiszer és Minőségellenőrzési Laboratóriumának vezetője, és testvére

Craig Wansink, a vallási tudományok professzora, presbiteriánus lelkész is, amikor a történelem leghíresebb vacsoráját, az utolsó vacsorát választották vizsgálatuk tárgyául.

Az utolsó vacsora (Leonardo)

Leonardo da Vinci „L’Ultima Cena” (Az utolsó vacsora) című 1495-1498 között készült műve a milanói Santa Maria delle Grazie templom falán látható. A temperával festett 460 x 880 centiméteres mű az utolsó vacsorának azt a jelenetét örökíti meg, amikor Jézus a tizenkét apostol között ülve a következőket mondja:

„Bizony, bizony, mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul engem.” (Jn13:21). A jelenet megrázó, drámai hatású, s „A tanítványok ekkor egymásra tekintének bizonytalankodva, hogy kiről szól.” (Jn13:22).

Máté, Lukács és Márk Evangéliuma is beszél erről a húsvéti eseményről, amelyen Lukács (22:13) és Márk (14:15) szerint is Jézus kívánságára „elkészíték a húsvéti bárányt”.

• Érdekes azonban, hogy a továbbiakban erről a bárányról már egy árva szó sem esik, csupán a kenyérről, s a borról. Az egyiptomi kivonulásra emlékeztető húsvéti bárány elfelejtődik, mintha néhány sorral előtte szó sem esett volna róla. Ez már csak azért is meglepő, mert miközben a húsvéti vacsora fontos kellékéről, a töretlen csontú bárányról Lukács megfeledkezik, a helyiségről precízen beszámol, megjegyezve, hogy az „egy nagy bútorozott terem az emeleten”.

Angolna naranccsal

Leonardo Az utolsó vacsora című képen három nagy tál látható. A Jézus előtti tál üres, azonban Jézustól jobbra és balra, András és Máté előtt a tál már púpozva van étellel. A nézőnek balra fekvő tálon féltucatnyi halat láthatunk, a jobb oldali tál tartalma ma már nem azonosítható, a kép itt sérült, azonban a körülötte lévő kis tányérok tartalma jól kivehető. Rajtuk sült angolna (anguilla) van narancs szeletekkel. Az asztalon ezeken kívül még némi gyümölcs (talán gránátalma), és az eucharisztia jelképei, a kenyér és a bor találhatók.

Az angolna igen népszerű hal volt a reneszánsz Itáliában. Nedves fűvel bélelt kosárban szállítva könnyen életben tartható, ezért frissen kerülhetett a piacra. Harminc-negyven féle módon is készítették. A legjobbnak a Ferrara közelében fekvő Comacchio angolnáját tartották. A kor bestseller reneszánsz szakácskönyve Bartolomeo Sacchi (Platina) „De honesta voluptate et valetudine”, amelynek egy példánya Leonardo házában is megtalálható volt. Az angolna elkészítését Platina így írja le:

„Miután az angolnát lefejeztük, bőrét lenyúztuk, belső részeit eltávolítottuk, vágjuk nagyobb darabokra, s főzzük nyársra tűzve a tűz közelében, babérlevelekkel és zsályával, az angolna darabok között, a húst folyamatosan sós vízzel nedvesítve. Amikor már majdnem megfőtt, adjunk hozzá kevés lisztet, vagy kenyérmorzsát, szórjuk meg fahéjjal és sóval, kérget képezve körül. Ha főzve akarod, főzzed alaposan petrezselyemmel, zsályával, néhány babérlevéllel, fed verjus-vel és borssal.”

A hal és citrusfélék, narancs, a korai 16. században különösen kedveltek voltak Itáliában, s ez a népszerű fogás jelenik meg Leonardo festményen is.

A művészet és az élet

Az utolsó vacsorát ábrázoló 52 festményt vizsgáltak meg a legkülönbözőbb korokból és legváltozatosabb festőktől, mint Tiziano, Leonardo és Warhol. A vizsgálat eredményeként feltárt változások drámaiak. Az elmúlt ezer esztendőben az utolsó vacsoraábrázolásokon az ételadagok mérete 69,2 százalékkal, a tányérok mérete 65,6 százalékkal, a kenyéradagok mérete pedig 23,1 százalékkal nőtt. A változások különösen a középkor vége után, 1500 és 1900 között gyorsulnak fel. Az adagok méretének növekedése napjainkban is folytatódik.

A gyorséttermek adagjainak változása szemléletesen mutatja az étel adagok mennyiségének gyors növekedését. A McDonalds adagjai az 1955-2006 közötti időszakot vizsgálva drámai növekedést mutatnak az USA-ban. 1955-höz képest a húspogácsa ötszörösére (500%), a szénsavas üdítőital négy és félszeresére (457%), a hasábburgonya mennyisége pedig két és félszeresére (250%) nőtt.

• A helyzet közegészségügyi válsággal fenyeget, miközben – látszólag – alig történik más, mint, hogy az emberiség nagy tömegei, a történelem során először, megengedhetik maguknak a mértéktelen táplálkozást. A folyamat gyorsulni látszik, ám, mint láthattuk, korántsem ismeretlen jelenség, amire éppen az Utolsó vacsora ábrázolásainak vizsgálata mutatott rá.

Csíki Sándor♣