A FURMINT évszázadokig a kiemelkedő édes borok fajtájaként volt elismert. Az utóbbi évtizedben azonban egyre több borász foglalkozik száraz furmintokkal is. Ez utóbbi kategóriában legismertebbnek a nagytestű, hordós érlelésű tételek számítanak, de léteznek könnyedebb, gyümölcsös furmintok is, sőt, az utóbbi években pezsgőt is egyre többen készítenek ebből a százarcú szőlőfajtából. Sokszínűségéért hálásak lehetünk, mert ez teszi lehetővé, hogy oly’ sokféleképpen váljon az ételekhez is illeszthetővé.
A Furmint Február alulról szerveződő, civil összefogás, melynek révén 2012-ben immár harmadik éve terelődik koncentrált figyelem a furmintra februárban. A Food&Wine médiapartnere, a kiváló Vinoport.hu Online Bormagazin vezető hazai pincészetekkel, éttermekkel és borkereskedésekkel együttműködve dolgozik idén is azért, hogy ebben a zord téli hónapban minél több ember ízlelje meg a furmintokat, s arra is kedvet kapjon, hogy ezt egy illő étel társaságába tegye meg.
A furmintból tradicionális módon készített pezsgő nem csak az étkezés indítására alkalmas, hanem üde savai révén egy zöldségek, sajtok vagy halak által meghatározott előételt is méltón kísér. A döntést, hogy egy könnyedebb, részben tartályos érlelésen alapuló száraz furmint, vagy egy testesebb, karakteresebb hordós érlelésű tétel kerüljön a poharunkba a főételhez, nemcsak az alapanyag, hanem az elkészítés módja is befolyásolhatja. Míg – akár szárnyas, akár sertés esetében – a párolás lágyabb, gyümölcsösebb partnert igényel, addig egy grillezett vagy sült fogás csak profitálhat a furmint gazdagabb megjelenési formáiból.
A furmint esetében érdemes arra is figyelni, hogy ne csak a két végletben, azaz a száraz és az édes borokban gondolkozzunk. A viszonylag késői szüret és az évjáratok változatosságának köszönhetően ugyanis gyakran előfordul kisebb-nagyobb természetes maradék-cukortartalom a borban. Ettől azonban az általában száraz bort ivóknak sem kell megijedniük, hiszen a furmint félszáraz mivolta a legtöbb esetben inkább egyfajta kerekség formájában érezhető, nem veszítjük el a szárazbor-érzést.
Furmint és étel vonatkozásban a legbejáratottabb utat kétségtelenül az édes borok jelentik. Ezt a labdát pedig egy borok iránt érdeklődő ínyencnek érdemes minél többször lecsapnia. Hiszen ebben az esetben nem kell magunkat kizárólag az édességekre korlátozni. Egy aszú, egy édes szamorodni vagy egy tartalmasabb késői szüretelésű tétel különleges párost alkothat ugyanis érlelt kéksajttal vagy liba- illetve kacsamájjal. Ha a klasszikusok jegyében mégis az édességek terén kalandoznánk, érdemes olyan gyümölcsközpontú desszertet választanunk furmintunk mellé, amelynek édességi foka alacsonyabb, mint az őt kísérő boré.
- A furmint igen sokféle, amit bárki megtapasztalhat, aki a kóstolón részt vesz. Ez azt is jelenti, hogy széles lehetőségeket kínál a bor és étel párok kialakításához, miközben az erőteljes terroir jegyek esetenként erőteljes és bátor ételeket kívánnak társul. Biztos kéz és ízlés szükséges a furmint és étel párok komponálásához, de a siker valódi íz-illat élményt hoz. (CsS megjegyzése.)
Kézdy Dániel, a Furmint Február ötletgazdája a mozgalom céljaként azt jelöli meg, hogy ebben a hónapban minél többen beszélgessenek egy pohár furmint mellett. Erre lehetőség nyílik országszerte több étteremben is, ahol fogásokat vagy külön ételsorokat komponálnak a hozzáértő séfek a furmintokhoz. Sok borkereskedő révén azonban különösen széles kínálat áll a furmint kedvelők rendelkezésére a borszaküzletekben is a hónap folyamán, így adódik a lehetőség, hogy családtagjaink és barátaink körében otthon kerüljünk meghitt közelségbe ezzel a szőlőfajtával.
- A Furmint Február Nagy Kóstolója 2012. február 9. 16:00-21:00 között lesz a Mezőgazdasági Múzeumban (Vajdahunyadvár)l. Emellett számos más rendezvény is lesz a legkülönbözőbb éttermekben, színhelyeken, amit érdemes figyelemmel kísérni, s persze legérdemesebb el is menni.
(A Vinoport sajtóközleménye alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)
Sándor! Direkt kerülöd az ófurmintot? Korábbi írásodban sem említetted. Pedig a furmintok doayenje, igazi nehéz, testes bor. A hosszú hordós érlelés közben gyümölcsös-édekés telt ízeket kap, amihez megállapodott, lekerekedett, szép savak társulnak. Méltó kísérője lehet egy franciásan elkészített kacsa- vagy libamájas – vargányás pástétomnak, de vörös húsok mellékleteként sem vallana szégyent.
Cseppenként kortyolgatva ösztönöz az elmélkedésre, a bölcselkedésre, segíti a magvas gondolatok megfogalmazását 🙂
A idei meglepetést számomra az egyik ismert mádi pincészet újbora adta. (egyik áruház-lánc forgalmazta rövid ideig, barátságos áron) A szokásos furmint íz mellé a rövid, reduktív érlelés közben épp, hogy kialakuló pajkos savacskák társultak, igazi friss – fiatalos bort eredményezve. Elképzelhető könnyű előételek, de levesek mellé is
Nem tennék én (szándékosan) olyat. 🙂