A ZÖLD LENCSE a lencsék között az egyik kedvencem. Lencsét már sokfélét készítettem, azonban padlizsánkrémmel sűrített lencsét még soha, s talán más sem gyakran. Most is csak ezért, mert akadt a hűtőszekrényben némi padlizsánkrém (erdélyiesen: vinetta), amit a napokban készítettem, s úgy ítéltem meg, hogy a sűrítés igazán jót tenne a zöld lencsének.
Tipp: A lencse, akár csak a bab, igen jól viseli, sőt, igényli a fűszerezést, írtam is róla már többször. Persze, nem feltétlenül szükséges külön, s más zöldséggel sűríteni. Elegendő, ha némi lencsét korábban teszünk a lábosba, hagyva, hogy szétfőjön, a maradékot pedig a szokásos állagúra főzzük. Az ilyenféle sűrítés egyébként inkább a főzelékek sajátossága kell, hogy legyen, a levesnél nem szükséges élnünk vele.
Csíki Sándor♣
Biztos jó találkozása volt a zöld lencsének a padlizsánnal 🙂 Egy tippem lenne nekem is: ha módodban áll, a padlizsánt faparázson (nem faszén!) süsd meg a héjának csaknem szenesedéséig. Ekkor nyúzd meg, s készítsd el a krémet. Közelebb kerülsz az erdélyi vinetta ízvilágához.
Úgy lesz. 🙂