A LECSÓRÓL akár azt is gondolhatnánk, hogy mindent tudunk róla. Egyszerű étel, s ha azt akarjuk, hogy lecsó is maradjon, ahogy már az I. világháborút megelőzően is ismerték (tehát korábbról, mint ahogy az általánosan elterjedt), nagyon nagy trükköket nem is érdemes rajta elkövetni. Mindezek ellenére mégis akad egy-kettő, amelyekkel a magyar konyha másutt is többnyire adós marad, és amelyeknek a lehetőségeivel nem élünk kellőképpen.

Ezek olyan egyszerű szempontok, mint az aprítás milyenségének alapanyaghoz és szándékhoz illő sokfélesége és kombinálása, a színek és textúrák változatosságának játékos erősítése és a különböző technikákkal külön-külön készített összetevők elegyítése egyetlen harmonikus egésszé. Ez a lecsó a maga egyszerűségében erre is példát kínál. Semmi bonyolult, vagy korszakalkotó, viszont nagyon hasznos.

LECSÓ – kicsit másként (leírás)

Leírás ez, és nem igazán recept, grammokban számolva, mérve, de a lecsó esetében ez megengedhető, hiszen ismerjük, amiről beszélünk. Nos, a lecsó úgy indul, ahogy szokott. Zsiradékot hevítünk, legyen az olaj, disznózsír, kacsazsír, libazsír, szalonna zsírja (füstölt, vagy nem füstölt), s bár tudom, hogy mindez lényeges kérdés, most mégsem itt nyitnék teret a kommunikációnak, hanem a az aprításnál, ahol a megosztódás újabb lehetősége teremtődik az elfogult hazai készítők között.

Hosszában, vagy keresztben, karikára vágva, imigyen, vagy amúgy, de ezúttal mégsem erről lesz szó, hanem a kettő egységéről, mert születhet egység az eltérőségből is, sőt, ha a méltatlanul feledésbe merülő Hegelre is gondolunk, amit, persze, egy gasztroblogban a legritkábban szoktunk megtenni (leszámítva talán éppen ezt a helyet), igazán csak abból születhet.

A hagyományos kezdés (zsiradék, finomra  vágott vöröshagyma, karikára vágott lecsópaprika) mellé hosszában vágott zöld, piros és sárga színű, húsoso kaliforniai paprika is kerül. A kaliforniai paprika eltérő vágásmódja tudatos változtatás, érdemes élni vele, mert több, mint formai bűvészkedés.

Talán már feltűnt, hogy eddig még nem szerepelt paradicsom a leírásban. Jó megfigyelés, igaz, mivel a paradicsom ezúttal nagyobbrészt másként, külön készül, majd úgy kerül a lecsóba.

• Kérem az orthodox lecsókészítőket, hogy ezúttal fékezzék magukat, legyenek türelemmel és olvassák, gondolják végig a leírást, s csak ezt követően „ragadjanak tollat” és kommenteljenek.

A paradicsom egy része a fentiek szerint, serpenyőben készült, más része közvetlenül a paprikához adódott, ahogy az hagyományosan is szokásos (ám ott is ügyelve, hogy ne főzzem túlzottan szét).

• Sajnos a hazai paradicsomválaszték messze nem  az, amit szívesen látok, s aminek igazából örülnék, ám a koktél- és más apró paradicsomok ezen a helyzeten némiképpen mégis enyhítenek, ezért főzés közben érdemes őket számításba venni, mert új élményekkel ajándékozhatnak meg.

A lecsóhoz a nálam már többedszer előforduló, marhahúsból készülő merguez kolbász került, amely már máskor is szerepelt, ha a lecsó nálam szóba került.

Az előbbiek szerint készült lecsó messze felülmúlta a várakozásaimat és megmutatta, hogy nem feltétlenül csak a radikális változtatásokban rejlik a másság nagyszerűsége, hanem igen gyakran az apró, mindaddig figyelmen kívül hagyott szempontok szerinti módosításokban. Az előbbi lecsóm erre is példaként szolgál s persze – szerintem – még Hegel is szeretné.

Csíki Sándor♣