HALLEVES ügyben köteteteket lehet megtölteni és meg is töltöttek már sokezernyi oldalt. Aki a halat szereti, az a jó hallevesnek sincs ellenére. Márpedig hallevesekből sokféle akad, ahogy arról korábban a halászlé kapcsán hat részben is írtam, vagy a Balatonnál is emlegettem. Elkezdtem én is egy halleves (halalaplé) leírását, azonban félúton abbahagytam, bár lehet, hogy még befejezem. Szerencsére a halakat is kedvelő Benyó Sándor barátom Hollandiából küldött egy halleves leírást, fotókkal. melyet ezennel közzé is teszek.

Benyó Sándor beszámolója Hollandiából

„Hollandiában, mint sok más nyugati országban a hal húsának leválasztása után a többi részét kidobják. A halleves ötletét egy kedves ismerősöm adta, aki Németországban főzött hasonlóképpen. Így hát meglátogattam a helyi halkereskedést és rendeltem egy nagy halat, azaz, egy húsától megfosztott halcsontot és fejet.

A halleves egyik hala: Atlanti tőkehal (Gadus morhua)

Mivel a hollandusok kereskedő vénája már születés előtt lüktet, így ezt a kb 60 cm-es halat fél euróért nekem adta. Gyorsan vettem is tőle még vagy fél kiló különféle halfilét is, hogy mindenki jól érezze magát a csereügylet végén.

A legtöbb hal húsa édeskés, függetlenül attól, hogy az édes vagy sós vízben él. Ennek megfelelően nem akartam elvenni ezt az alap ízt, amikor az alábbi levest elkészítettem, hanem inkább próbáltam azt hangsúlyozni.

Halleves leírása

A halat beletekertem egy nagy edénybe, és készítettem belőle egy jó kis alaplét. Mennyiségeket azért sem írok, mert nem tudom, a másik ok, hogy ekkora hal otthon szinte nem is beszerezhető. A hal utolsó úszását hideg vízben kezdte meg, amely ellepte. Az alapléhez a következőket használtam:

  • Sárgarépa
  • Zellergumó
  • Hagyma
  • Póréhagyma
  • Fokhagyma
  • Fahéj
  • Szegfűszeg
  • Bors
  • Koriander
  • Illetve 3 dl fehérbor

Zöldségelt, fűszerezett halalaplé a főzés megkezdésekor

Amikor a répa megfőtt, a levest leszűrtem, a hal vázát és a zöldségeket a répa kivételével kidobtam. A répákat félretettem, majd a levest kb. felére besűrítettem. (A sósságát besűrítés során állítottam be.) Amíg beforraltam, addig

3 dl creme fraiche-t és 3 tojássárgáját kikevertem. Illetve felszeleteltem a halfiléket egyforma, kb. 2 cm-es kockákra.

Halfilék a halleveshez: kétféle tőkehal és lazac

Az alaplével amikor lehűlt 50-60 fokra, elkezdtem felhígítani a tojásos keveréket. Szépen lassan, nehogy kicsapódjon. Mikor már folyadék állagúra hígult, akkor az alaplét feltettem újra melegedni. Amikor felforrt beletettem a haldarabokat. Amikor újra felforrt (2 perc kb.) levettem a gázról és elkezdtem lassan beleönteni a híg tojásos levet, miközben kavartam folyamatosan. Ekkora a hal is megfőtt. Amire fontos figyelni, hogy a lazacnak erős az íze, emiatt abból kell a legkevesebbet beletenni!

Paradicsomot apróra daraboltam, akárcsak a répákat, barna kenyeret pirítottam, majd tálalás után a paradicsomot beleszórtam a levesbe. A paradicsom savassága nagyon jót tesz a levesnek. Emiatt nem is magoztam ki. Végül petrezselyemmel ízesítettem.

4 liter volt a fazék tartalma, amelyből kb 2,5 liter alaplé lett. Sűrítés után ez 1,5 literre csökkent. Ez kb. 4 emberre elegendő mennyiség. A leves jól tűri a hűtőben állást és másnapra sem esik szét, ha nem kerül bele a paradicsom tálalás előtt.

Halleves, ahogy Benyó Sándor fotózta és készítette Hollandiában

Benyó Sándor beszámolója Hollandiából