A PACAL már volt szereplője az egyik írásnak. Csülkös pacal címmel írtam egy igazán jól sikerült ételről. A pacal csülökkel is, disznólábbal is kiváló, ám a pacalnak most egy másabb, egy disznófejjel készült változatáról esik szó. Az étel továbbra is egyszerű, ámbár az elkészítéséhez szánhatunk rá időt bőven. A pacalt a képen látható módon vízben, babérlevéllel, rozmaringgal főztem egy órán át, csak ezt követően vágtam fel. Közben feldaraboltam a disznófejet is: a fület keskenyre, hosszúra, julienne-re.
A fej több részét, a pofát, a tokaszalonnát, s más kicsontozott részeit a pacalszeletek méretéhez hasonlóra szabtam.
Amíg a pacal egy másik lábosban babérlevelekkel, rozmaringgal ízesítve főtt. A húst forró libazsírban forgattam meg, és sütöttem.
Szálasra vágott vöröshagymát, fokhagymát, frissen tisztított, aprított gyömbért és zöldpaprikát adtam a húshoz, majd továbbra is fedő nélkül folytattam a sütést/párolást.
Az előbbi keverékhez adtam az előfőzött, ujjnyi szélesre felvágott pacalt.
Ezt követően pirospaprikával, chilivel, őrölt fekete borssal, kurkumával fűszereztem, vizet adtam hozzá, hogy éppen ellepje, s főzni kezdtem. Amikor a pacal már majdnem elkészült, egy csillagánizst, friss zöldfűszereket (petrezselyem zöldje, bazsalikom, zsálya) adtam hozzá és megsóztam.
- Az étel kenyérrel, zsemlegombóccal, knédlivel, tésztával, rizzsel, főtt burgonyával, burgonyagombóccal, bulgurral, kuszkusszal, de akár még karalábéfőzelékkel, tökfőzelékkel is fogyasztható. Akár egy szilvásgombóc is kerülhet mellé, de egy naan, vagy szarvasgombás maceszgombóc, esetleg sós palacsinta, vagy az injera, a quinoa, de a puliszka sem rossz. Ezek a lassan főzött ételek már csak ezért is univerzálisak és ezernyi lehetőségre módot adók. Éljünk is vele.
Kedves Dénes! Teljesen jogos a kritikai észrevétel. Már egészítem is ki s listát. 🙂
Hölgyeim és Uraim !
ÉN sajnos egy 165 kg-os ember vagyok, főzni se tudok, de nagyon szeretem olvasni a jóízű kajákról szóló cikkeket.
Természetesen a PACAL mindenféle formáját szeretem.
Az ötvenes évek vége ill. a hatvanas években nálunk sűrűn előfordult.
Impregnált papírdobozban, benne zsírpapírban a pacal.
Négy forint, hatvan fillér volt.
Drága jó anyám kicsit feljavította, ízesítette, krumplit hozzá és kész volt a vacsora.
Bocsánat, hogy az ide talán nem illő történetet leírtam, de ÉN azóta is nagyon szeretem a PACALT, ill. és a jóízű kajákat.
Ha idejük engedi és van hozzá kedvük KÉREM küldjenek nekem Igazi Magyar ételek receptjeit.
Azért kérem, mert nincs hozzá elég számítógépes tudásom, hogy letudjam tölteni a különböző oldalakról a recepteket.
Most, hogy nyugdíjas lettem, van rá időm, hogy „maceráljam” az asszonyt, hogy csinálja meg nekem az elküldött kajákat.
Privát E-mail címem : dundi50@citromail.hu
Előre is köszönettel : SOMOGYI LÁSZLÓ
Nagyon tetszik! Remélem egyszer alkalmam lesz megkóstolni vagy elkészíteni 🙂