Másolat P92500051A GOMBÁS ÉTTEREM Pestszentlőrincen van. A 12. nyek a város másik felén, a Szerb Antal Gimnáziumban. A szüret pedig mindezek után Monoron volt, s Úriban, ahová ugyancsak ritkán vetődik el a városi ember, hacsak nem arra akad dolga. A közelmúltban történt, hogy a Szerb Antal Gimnázium 12. nyelvi előkészítős („nyek”) osztálya azzal fordult hozzám, hogy segítsek, mert szívesen elmennének szüretelni. Néhány telefon után rájöhettem, hogy ingyen szüretelni sem egyszerű, majd isteni szikrától vezérelve felhívtam Gombás Andrást.

Gombás András a pestszentlőrinci Gombás Étterem tulajdonosa, akiről azt is tudtam, hogy szőlője van Budapest közelében. Gombás András egyből igent mondott. Nem kérdezett sokat, nem töprengett, időt nyerve azzal, hogy majd visszahív. Intézkedett, s nem is akármilyen nagyvonalúsággal.

Másolat 2 P9250004

A Gombás Étterem (Pestszentlőrinc) előtt gyülekezik a 12. nyek

A szüret napjának reggelén a pestszentlőrinci Gombás Étteremnél gyülekeztünk. Innen személyautókkal ment a húszfőnyi csapat Monorra. Első állomásként a hegybíró tartott rövid előadást az ország legnagyobb pincefalujáról, ahol – ki gondolta volna? – közel 900 pince található.

Másolat P9250007

Monor, pincefalu

A hegybíró után a monori kilátó következett, ahonnan tiszta időben a Liszt Ferenc repülőtér (Ferihegy) és a budai hegyek is jól kivehetők.

Másolat P9250010

A Szerb Antal Gimnázium 12. nyelvi előkészítő osztályának tanulói Monoron (2011. szeptember)

A szüret Gombás András monori szőlőjében volt, ahol éppen az osztály kedvéért hagyták a szőlőn a mézédes fürtöket, amiket aztán ők szorgalmasan le is szedhettek.

P9250030

Szüret Monoron (Szerb Antal Gimnázium, 12. nyek, 2011)

Másolat P9250036

id. Gombás András (Gombás Étterem, Pestszentlőrinc)

A Monoron leszedett szőlővel Úriba, mentünk. A szőlő préselése, a must töltése, a palack dugózása, kapszulázása is itt esett meg, de előtte a Gombás Étteremben készített omlós csülökkel, sült csirkemellel, hozzá zöldséges rizzsel, átlagon felül ízletes és gazdag, bőven mért gulyáslevessel, rétessel vendégelték meg a 12. „nyek” osztály szüretelő tagjait.

Másolat P9250055

Szerb Antal Gimnázium, 12. nyek (2011): ebéd a monori szüreten

P9250084

A leszüretelt szőlő préselése (Úri, 2011)

Másolat P9250074

A frissen préselt, palackozott, dugózott must kapszulázása. (Úri, 2011)

  • A szervezésért, a programért, a nagyvonalú vendéglátásért, az ízletes ételekért köszönet a Gombás Étterem segítőkész és önzetlen tulajdonosainak, idősb és ifjabb Gombás Andrásnak.
Másolat P9250088

A képen jobbra: ifj. Gombás András

Csíki Sándor♣

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.