AZ IDEI NYÁRI szezonban először fordult elő, hogy a Vinoport Borbárban nagyobb létszámú, kötetlen kóstolókat rendeztek. Mielőtt a hűvös, szeles ősz beköszöntene, s ezzel újra visszatérnének az ültetett kóstolók, a Vinoport időpontot egyeztett az Etyeki Kúriával és a Hagymási Pincészettel (Eger). Mindkét pincészet újdonságokat is mutatott. Etyekről a 2008-as Red debütált, Hagymási József pedig

bemutatta, hogy miképpen  is képzelik el az új, s emblematikus egri bortípust, az Egri Csillagot.

  • A 2011-től megjelenő „Egri Csillag” kötelezően a kárpát-medencei fajtákra, az olaszrizlingre, a leánykára, a királyleánykára, a hárslevelűre, a zengőre és a zenitre épül. Az illatos fajták, mint a cserszegi fűszeres, irsai, tramini, ottonel muskotály, zefír aránya nem érheti el a 30 százalékot.

Tóth Adrienn főszerkesztő és Vízi csenge (Vinoport)

A borsor

Hagymási Pincészet – Egri Csillag 2010

  • A bikavér száraz fehér párja. A bor olaszrizling alapon nyugszik, ezt egészítik ki további Kárpát-medencei fajták.

Etyeki Kúria – Chardonnay 2009

  • Több lépcsőben szüretelték az alapanyagát annak a chardonnay-nak, amelynek többsége acéltartályban érett, kisebb része pedig tölgyfahordóban.

Etyeki Kúria – Chardonnay Barrique 2004

  • Ezt a teljes egészében barrique hordóban érett chardonnay-különlegességet is meg lehetett kóstolni.

Matolcsy Sára (Etyeki Kúria)

Etyeki Kúria – Kúria Red 2008

  • A pinot noirt zweigelt egészíti ki ebben a vörös házasításban, amelynek legújabb évjárata most került piacra

Etyeki Kúria – Pinot Noir 2009

  • A pincészet egyik legkedveltebb, legnagyobb presztízzsel bíró bora. A 2009-es évjárat termését kézzel szüretelték és egy évet töltött 300 literes tölgyfahordóban.

Hagymási Pincészet – Pinot Noir 2008

  • Eger egyik legfontosabb kékszőlő fajtája, amely nemzetközi fajta létére önálló borként is komoly tekintélyt vívott ki magának az Egri borvidéken.

hagymási József és Kiss Ildikó (Borkaszinó)

Hagymási Pincészet – Egri Bikavér 2007

  • Ezzel a borral új alapokra helyezte a bortípust a pincészet. A bor meghatározó részét kékfrankos és kadarka adja.

Hagymási Pincészet – Föld és Lélek 2008

  • A pincészet csúcsbora, amely cabernet franc, syrah és némi kadarka házasításából származik. Az Aranytőke borszemle Champion díjas bora.

Vinoport Borbár (Etyeki Kúria, Hagymási pincészet kóstoló)

Csíki Sándor♣