A MAGYAR TERMÉK vásárlása körül akad ellentmondás bőven. Van is, meg nincs is. Ha van, nem mindig olyan, amilyennek látni szeretném. A (jó) magyar termék ma már ritkaság, pedig ahogy a francia gasztronómia aligha lenne elképzelhető “francia termék”, a spanyol gasztronómia “spanyol termék” nélkül, úgy a magyar gasztronómia sem képzelhető el “magyar termék” nélkül. Ez az, ami felett alapanyagnak nevezve évek óta kesergünk, miközben az 1989 előtti évtizedek hazai sikerágazata kétségtelenül a mezőgazdaság volt. A nyolcvanas évek elejének termelési rendszerei kellően exportképesek voltak, ahogy naposcsibék is naponta indultak az

az arab országokba és a “testvéri” Szovjetunió tagköztársaságaiba Ferihegyről. A mezőgazdaság körüli értelmiség, a mezőgazdasági oktatás világszínvonalat képviselt. Az állami gazdaságok, integrációs rendszerek, mezőgazdasági termelő szövetkezetek végül korszerűséget és hatékonyságot hoztak a hazai nagyüzemi mezőgazdasági termelésbe. Az élelmiszeripar erre épülhetett, ahogy a háztáji gazdálkodás is. A magyar mezőgazdaság akkortájt sokakat töltött el büszkeséggel. 1989 óta aztán ezen a területen történt egy és más, amiről a következő film is szól.

  • Az üdvözítő megoldást nem ismerem, talán nincs is, ám a tisztességes termelőtől származó, tisztességes hazai termékek előnyben részesítését felettébb jónak és követendőnek tartom.

Csíki Sándor♣