A LEGUTÓBBI díszvacsorán sok fotót készítettem a helyszínről, s a közreműködőkről is. A vacsora leírásába ezek a fotók már nem fértek bele, ám igazán sajnálnám, ha nem láthatnátok (a képen szereplők nem láthatnák), s legalább a képek nem mesélnének a háttérmunkáról, arról, hogy a színfalak mögött miképpen is zajlik az élet. Bizonyára akadnak sokan, akik közelről nem láttak még ilyet, s különösképpen nem a Parlamentben. Emellett ezek a fotók tisztelgést is jelentenek a háttérben dolgozók előtt, akik most, s a későbbiekben, a különböző helyszíneken helytállnak. Végzik a munkájukat, s többnyire kevés szó esik róluk. Érdekes volt bepillantani a parlamenti vendéglátásba.
Díszvacsora a Parlamentben – a színfalak mögött
A Parlament Vadászterme a díszvacsora előtt.
A felszolgálók a vacsora koreográfiáját próbálják.
Az előétel tálalása, s a felszolgálók párokba rendeződése a Vadászteremből nyíló Országház büfében, ahol a tálalás is történik.
A leves tálalása felszolgálás előtt.
A főétel tálalásának megbeszélése.
Az ajtó mögött van a Vadászterem, a díszvacsora helyszíne.
A főétel tálalásának véglegesítése. A Chef kezében a sárgaborsó pürét tartalmazó habszifon.
Szalonnás burgonya, csülök, paradicsom, rozmaring, sárgaborsó püré, demi glace mártás – tálalják a főételt.
Az ajtón túl, a Vadászteremben Gál Helga elnökségi sommelier a főétel borát mutatja be a díszvacsora résztvevőinek, uniós minisztereknek és a delegációk tagjainak.
Készülnek a díszvacsora ételfotói az uniós honlap és a Food & Wine számára.
Csíki Sándor♣
Szia Sanyi! A terítéshez szeretnék hozzászólni…
Szerintem kifejezetten csúnya, ráadásul nagyon idejétmúlt. Nekem a nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje jött vissza, mikor a szakmát tanultam. Mai szemmel nézve egyszerűen gagyi, és ha egy komoly nyugati szakember ránéz, első ránézésre megállapítja és egyértelműnek tűnik neki, miért nem vagyunk Európa gasztronómiai élvonalában.
Selyem vagy selyem utánzatú, érzetű terítővel nem terítünk már régóta, és damasztszalvétának sem ilyet használunk. Próbáltam a fotóra ránagyítani, de sajnos nem sikerült. Így messzebbről még annyit, hogy a borospoharak sem tűnnek a legideálisabbnak.
Sajna, pedig az étel valószínű jó lehetett…
A teríték, hmmmm, tudunk ettől jobbat is:DD Szerintem olyan ügyes fiatal tervezők, dizájnerek vannak érdemes lenne tőlük ötleteket gyűjteni. Ugyanazt a dolgot, csak azért mert valaki kívülről látja, nincs benne a rutin sokkal érdekesebben tudja egy adott kompozícióba beállítani. A szalvétákat szerintem ma már nem divatos így felállítani. Ha már úgyis benne vagyunk a gasztro átalakulásunkban, lehetnénk, irányt adók, nem pedig a múlt emlékeiből élők! Némi feszültséget lehet érzékelni készült képekről, nincs okunk szorongani! Csodálatosak az ételek, remek a helyszín, felkészültek az emberek! Jól fogunk szerepelni, mi magyarok ebben az elkövetkező fél évben!
Rosenmayer András: hát, nem tudom… talán kiment a selyem/damaszt a divatból, talán nem…
A poharakat nem lehet kivenni a képeken. Ha olyanok vannak az asztalokon, mint Gál Helga kezében, az a zsúfoltsághoz képest józan kompromisszum (a ma überdivatos bilinyi vörösboros kelyheket egyszerűen nem lehetne elhelyezni). Ehhez kapcsolódik az a probléma, ami engem inkább zavar: ezek a körasztalok kényelmetlenek 6 fő normális/levegős étkezéséhez.
Igen, a teríték: ha már egyszer az a brüsszeli szőnyeghistória is igen kratív formában és megnyerően konzervatív stílusban szól az ezer éves magyarságról, akkor azokat az egyébként igen kellemes, 6 ember egyidejű szemkontaktusához ideális körasztalokat egyszerűen fehér damaszttal és hozzá illő szalvétákkal kellett volna fölszerelni. Szándékosan nem díszítésről beszélek, mint amit a képek láttán a rendező ezekkel a vidéki lagzis neogiccses szaténterítőkkel sugallt, hanem jól és megbízhatóan használható kellékekről van szó, amikor abroszt és szalvétát választunk. Eleget ültem ilyen asztaloknál, s mondhatom, eleddig a a filccel megágyazott damasztnak és a szépen, lágyan téglába ívelt (nem élére hajtott) szalvétának nem találtam méltó párját. Itthon is így terítünk, amikor különösen megtisztelő vendégeket ültetünk asztalunkhoz.
szerintem túlzás ennyire lefikázni az asztalt, hiszen alig látszik…
nekem sokkal szembetûnôbb, hogy a második képen az a pincér (jobb oldali) miért tartja ilyen esetlenül a tányérokat. Biztos, ha nálam csinálná ezt, elküldeném a melegebbre. Nem mutat sok tiszteletet az étel iránt az ilyen tányérfogás.
……….pontosabban a negyedik képen.