AZ EU-ELNÖKSÉG ideje alatt kiemelt figyelem fordítódik a magyar borrégiókra, borászokre, borokra. A borok mellett pedig a hozzá illő ételekre. Közel 260 olyan rendezvény lesz, s e 260 rendezvényből 35 magas szintű. Erről a 35 rendezvényről a következő fél esztendőben közvetlenül is tájékozódhattok. 35 rendezvényről biztosan írni fogok, s ezeket itt, s az uniós elnökség honlapján (eu2011.hu) is olvashatjátok. A rendezvényeken Gál Helga sommelier és Ruprecht László chef szakértelmére különösen nagy szükség lesz. Ők biztosítják a borokhoz, s ételekhez a szakértő figyelmet.

GÁL HELGA – sommelier

Gál Helga az első magyar női sommelier (magyarul: borpohárnok), s az első sommelier, akit EU-tagállam foglalkoztat, bár ettől kezdődően bizonyára lesznek már mások is, akik követik ezt a joggal dicsérhető gyakorlatot.

Remek gondolat volt a sommelier foglalkoztatása, s remek gondolat volt, hogy ez a sommelier éppen a sokoldalú, és színes egyéniség, Gál Helga. A legendás borász, Gál Tibor testvére testnevelés-biológia szakon végzett Egerben. Abban az észak-magyarországi borrégióhoz tartozó városban, amelynek figyelemre méltó gasztronómiájáról, az Egri Bikavér Ünnepen megjelenő ételeik kapcsán írtam (2008):

  • Ha hisszük azt, amit Gál Tibor is, nevezetesen, hogy Eger leginkább Burgundiával lenne párhuzamba vonható, akkor üdvözölnünk kell a „Boeuf Bourguignon” magyar cousinját, a „szürkemarha nyaka pörkölt” felbukkanását és mellette a „rozmaringos birkapörkölt” és a „rozmaringos, gyöngyhagymás bárányragu” rokonságot is. Ebben a társaságban Burgundia (és más francia borvidékek) világhíressé lett ételének, a „Coq au vin”-nek a magyar párja, a vörösboros kakaspörkölt is helyet találna magának.

Gál Helga borhoz kötődő regényes története 1990 elején kezdődött. Ekkor látogatta meg az Ornellaia Pincészetnél (Olaszország, Bolgheri) dolgozó bátyját, majd az őt elbűvölő Toszkána hatására olaszul tanul, s egy életre elkötelezi magát a gasztronómiával. Ludovico Antinori márki és borai révén Bordeaux-ba is eljut, s alkalma lesz olyan birtokokat is meglátogatni, amelyeket csak keveseknek. Másfél évig Londonban is él. A pálinkakészítés titkait Olaszországban (Veneto, Bassano del Grappa) ismeri meg. 1996-tól Magyarország emblematikus éttermében, a Gundelban tanulja a sommelier hivatást. Dolgozott tengerjáró hajón, s számos magyar cégnél is.

  • Gál Helga az a jó érzékű sommelier, aki rendszeresen, s jól főz, így minden bizonnyal még inkább egy nyelvet beszélnek majd Ruprecht Lászlóval, az EU Elnökség gasztronómiai tanácsadójával. Gál Helga feladatának része, hogy a díszvacsorák elején a borokat bemutassa, s ő lesz az, aki a vendégeknek az adott tájegységről, a borrégió gasztronómiájáról is értő szóval beszél.

.

RUPRECHT LÁSZLÓ – chef

Ruprecht László (37) mesterszakács nevével többször is találkoztam már, mire egyik ételét a Magyar Bor Akadémia 2010. februári gálaebédjén kóstoltam. Az ebédet az Év bortermelője tiszteletére rendezték, s Lőrincz György egri borász St.Andrea – Örökké – Egri fehér, 2007 borához “szilvásváradi füstölt és marinírozott pisztráng filét komponált, édeskömény royallal, mandulahabbal és citrusos zellersalátával”. Így írtam erről a hideg előételről:

  • „Az étel elnevezéséből, a felhasznált, kiválasztott alapanyagokból kiindulva számomra úgy tűnik, hogy az étel, s bor párosításáról, a feladat megoldásáról Ruprecht László töprengett a legtöbbet. A pisztráng és a fehérbor ugyan kézenfekvő megoldások, ezeken sokat nem is kell gondolkodni, azonban a többi komponens már igen nagy tudatosságot feltételez. Az történt, amire kevéssé lehetett volna számítani egy ilyen gracilis Lőrinc György féle bor esetében: a füstös íz mindent elárasztóan, hömpölyögve ölelte körbe a bort és lett leghűbb társa.”

Az 1973-ban született Ruprecht László tizennégy éves korában Székesfehérváron kezdett a szakácsmesterséggel ismerkedni. Tanuló éveit is ebben a városban, a Hotel Alba-Regiában kezdte, s ez lett első munkahelye is. Később olyan szállodákban és éttermekben dolgozott, mint az Atrium Hyatt, a Kempinski, a Kastélyhotel Sasvár, a Four Seansons Hotel Gresham Palace, vagy éppen a Marina-Port Hotel és Yacht Club.  Franciaországban és Németországban is tanult. 2005-ben a Magyar Nemzeti Szakács Válogatott csapatkapitánya. Ugyanebben az évben mesterkurzuson vesz részt Párizsban, a Hotel Ritzben. 2008-ban megszerezi az Ecole Lenotre francia iskola akadémiai Chef diplomáját. Jelenleg több hazai étteremben gasztronómiai tanácsadóként dolgozik, s borvacsorák szervezésével és lebonyolításával is foglalkozik. Kapcsolata a borral, a bor és ételek harmóniájának keresésével része mindennapjainak, s szakmai gondolkodásának.

  • Ruprecht László eddigi munkásságát, tanulmányait, stílusát, borhoz való kötődését ismerve a magam részéről bizonyos vagyok benne, hogy az EU Elnökség gasztronómiai tanácsadójaként remek partnere lesz a borokért, s a rendezvények gasztronómiai színvonaláért felelős Gál Helgának.

Csíki Sándor♣