A CÉKLABOR persze nem szabatos elnevezés, hiszen a cékla erjesztésével készülő italt hivatalosan nem is nevezhetném bornak, azonban ettől most eltekintünk, s az egyszerűség kedvéért marad a céklabor megnevezés. A céklabort egyébként nem laboránsok készítik a cék-laborban, hanem úgy készül (majdnem) mint minden más bor – legalábbis, ami az érlelést illeti. A recept szerzője szerint szép testes bort készíthetünk céklából és az érlelés során a jellegzetes földes íz is eltűnik. Az érlelés hosszú ideig tart, s személyes tapasztalatról sem tudok beszámolni, azonban céklaszezonban kár lenne a céklaborról elfeledkezni.

CÉKLABOR (recept)

Talán lesz, aki kedvet kap az elkészítéséhez, aztán remélhetőleg küld belőle nekem is egy palackkal.

  • Hozzávalók:
  • 2,5 kg friss cékla
  • 2 db citrom
  • 1,0 kg kristálycukor
  • 0,5 kg barna cukor
  • 3 liter víz
  • borélesztő

Elkészítése: Alaposan sikáljuk le a céklát, de ne hámozzuk meg, majd szeleteljük vékony szeletekre. A szeleteket helyezzük egy nagy lábosba és adjuk hozzá az előzőleg megmosott két darab citrom reszelt héját és 1,5 liter vizet. Fedő alatt felforraljuk, majd a hőmérsékletet csökkentve 20 percig főzzük a céklát. Vegyük le a tűzhelyről és a sötét céklalevet szűrjük egy üvegbe, edényzetbe, amelyben majd az erjesztést végezzük. Adjuk hozzá a citromok levét, a kristálycukrot és a maradék vizet, s jól keverjük meg, hogy a cukor feloldódjon. Hagyjuk a levet lehűlni, s ha már kézmeleg, öntsük az edénybe a borélesztőt és az edény zárjuk le a kotyogóval. Három hétig erjesszük.

Három hét elteltével fejtsük le és adjuk hozzá a barna cukrot is, majd a folyadékot finoman kevergetve oldjuk fel benne a cukrot. Hozzuk rendbe a kotyogót, a ballont szükség szerint töltsük fel, s a következő 30-45 napban erjesszük ki a cukrot. A kierjesztett céklalevet fejtsük le, a kotyogót hozzuk újra rendbe, ha szükséges, a folyadékot töltsük fel, s a céklaborunkat hat hónapig érleljük hordóban. Ezután fejtsük sötét üvegbe, dugózzuk, s sötét, hűvös helyen újabb 6-18 hónapig érleljük palackban. Ezután pedig már ki is derülhet, hogy ez a sok vesződség vajon megérte-e?

Indiai céklabor (recept)

A céklabor egy indiai receptjében 0,5 kg céklához, 0,5 kg kristálycukrot, egész fahéjat, szegfűszeget, citromlevet és 2 liter vizet adnak, majd ezt felfőzik, hűlni hagyják, cserépedénybe öntik, élesztőt adnak hozzá és kierjesztik. Ha rajtam kívül még más is akad, akinek türelme van a következő indiai videót megnézni, az láthatja, hogy miként is készül ez az ünnepi indiai céklabor.

  • Kezdetben még tréfának szántam a céklabor receptjét, aztán rá kellett jönnöm, hogy ami nekem tréfa, az sokaknak akár ünnepi ital is lehet.

Csíki Sándor♣

EZ CSAK A CÉKLA, NE IJEDJ MEG!

És sok más érdekes írás…