KARÁCSONYI ITALAINK, s ételeink rendje generációkon át öröklődik, s legfeljebb a hamar terjedő divat ingatja meg ideig-óráig. Forró téli italaink évszázadokban mérhető ideje részei már az ünnepnek. A Monarchia területén a karácsony egyet jelent a zimankós fagyokkal, a csillagfényes, hosszú éjszakákkal, a hóborította fenyvesekkel. Nem véletlen hát, hogy a forró, fűszeres italok oly’ kiemelt szerephez jutnak. Az Osztrák-Magyar Monarchia (1867-1918) népeinek karácsonyi szokásaira a német, s osztrák hagyományok különösen mély hatással voltak, ezért sem meglepő, hogy az évszakra annyira jellemző italok változatossága, s elterjedtsége éppen Ausztriában mutatkozik meg legszebben.
Forralt bor, Jägertee és grog
A karácsonyi ünnepkör legjellemzőbb itala a gőzölgő forralt bor. Az ókori római szerző, Apícius még bort, mézet, borsot, masztixot, babérlevelet, sáfrányt, pirított datolyamagot és datolyát főzött össze, hogy létrehozza fűszeres borát (Conditum Paradoxum). A mai osztrák Glühwein ennél egyszerűbb, egyszersmind ízletesebb is. Bor, cukor, fahéj, csillagánizs, szegfűszeg, citrom- és narancshéj kerül bele.
Ausztriában az adventi időszak ünnepi piacain (Weihnachtsmarkt) a forralt bor mellett a Jägertee (vadásztea) és a puncs a legnépszerűbb karácsonyi meleg italok. A Jägertee ősi formájában pálinka, vagy rum, s forró tea 1:4 arányú keveréke. A vadászok, s erdőmunkások 19. századi italának mai receptjeiből már a rum, pálinka, bor, tea és fűszerek sem hiányoznak. A Jägertee Csehországban és Szlovákiában grog néven is ismert. A grog eredeti értelmében még a Brit Királyi Haditengerészetnél 1740. augusztus 21-én bevezetett, vízzel, híg sörrel hígított rum volt.
A téli ünnepek idején népszerű grogra is jellemző, hogy modern formájában sokkal gazdagabb és ízesebb, mint korai elődjei. Készítéséhez forró víz, rum, citromlé (lime lé), cukor és illatos fűszerek (fahéj, szegfűszeg, citromhéj) kellenek. Az alkohol gőze akár meg is gyújtható.
Boros tea és puncs
Mindenütt előforduló téli italok a Jägertee rokonságába tartozó egyszerű boros és pálinkás teák is. A teához adott gyümölcspárlatok sokszínűsége az Obstlertől a Šljivovica, Rakia, Ţuică, Pálenka, Pálinka legkülönbözőbb nemzetségéig terjed. Ezek karácsonykor új fényben tűnnek fel, s ünnepi itallá válhatnak, mint Szerbiában, ahol a vruca rakija a karácsony jellegzetes itala lesz. A vruca rakija készítéséhez cukrot karamellizálnak, majd a karamellizált cukrot vízzel higított szilvapálinkában feloldják. Az italt melegen fogyasztják. A vruca rakija erős rokonságot mutat a krampampulival.
Indiában a fűszerkereskedők 1658. táján készítik el az első puncsot, s mint hindi neve is utal rá (panch: öt), hagyományosan öt összetevőből, alkoholból (arrak), citromléből, vízből, cukorból, s teából, vagy fűszerekből áll. Karácsonykor a puncsok között a rumpuncs az egyik legnépszerűbb ital.
A legrégibb rumpuncs receptek egyike szerint az italhoz 1 rész savanyú (citromlé), 2 rész édes (cukor), 3 rész erős (rum), 4 rész gyenge (víz), valamint a keserű Angostura néhány cseppje, s némi reszelt szerecsendió szükséges. Ezzel pedig már el is készült az öt elemből álló hideg puncs. A karácsonyi puncs azonban a Monarchia országaiban már elterjedésének korai kezdeteitől, a 18-19. századtól meleg ital. Napjaink rumpuncs receptjeiben fehér és vörös bor is előfordul, s ezzel – gyökereitől messze távolodva, – az ital már a forralt bor rummal gazdagított téli változatává vált.
A krampampuli (Feuerzangenbowle, krambambuli)
A puncsnak számtalan készítési módja terjedt el. Közülük is az egyik legizgalmasabb variáns a Feuerzangenbowle, vagy, ahogy az a 19. század eleji német diáknyelvből hozzánk eljutott, a krampampuli.
1745-ből származik Cristoph Friedrich Wedekind verse, amiben a krambambuli szó már elhangzik. Ennek a diákdalnak aztán számos átirata jött létre, többek között az, amelyet az 1858 óta kiadott Allgemeine Deutsche Kommersbuch (Általános Német Daloskönyv), a diákszövetségek daloskönyve is idéz, s amelynek első verszakában már többször elhangzik a krambambuli szó:
Krambambuli, das ist der Titel
des Tranks, der sich bei uns bewährt;
er ist ein ganz probates Mittel,
wenn uns was Böses widerfährt.
Des Abends spät, des Morgens früh
trink ich mein Glas Krambambuli,
Krambimbambambuli, Krambambuli!
Hevenyészett fordításomban: Krambambuli, a bájital neve, mely bizonyította nekünk; hatékony eszköz ő, ha rossz történt velünk. Este későn, reggel korán, megiszom a magam pohár Krambambuliját, Krambimbambambuliját, Krambambuliját!
- A hazai írások, nagyjából a selmeci diákságig, s 1848-ig vezetik vissza a krampampuli történetét, ami kétségtelenül izgalmas és igaz, ám a szó eredete térben és időben is messzebbre nyúlik, ahogy azt az előbb idézett versszak is sejtetni engedi. A történet azzal kezdődött, hogy Isaak Wedel-Links és Eydam Dirck Hekker Danzig (Gdanszk) városában gyártani kezdett egy intenzív vörös színű italt Krambambuli néven. A 16. században alapított likőrgyárnak ez az itala borókabogyó és brandy kivonata volt. A krambambuli szó maga is az összetételre utal, s a boróka (Krandewitt) és az alkoholos ital korabeli német szlengszava a „Blamp” (pia) jelenik meg benne. A német diákszövetségek aztán 19. században már minden vörös színű italra használni kezdték a vörös színű likör nevét, a krambambuli szót. Így lett aztán krambambuli a forraltbor, ha vörösborból készült, s általában a vörösborból, vörösborral készült italok, s így lett krambambuli a vörösborral készített puncs variáns is, németül a Feuerzangenbowle. A magyarban aztán a krambambuli krampampuli alakra változott, ám kezdetben éppúgy a diákság itala volt, mint a német diákszövetségekben, miközben jelentése, elveszítve az eredeti mögöttes tartalmat, már nem minden vörös színű italra, csupán az égetett cukorral készített italra vonatkozik. A diákság mulatozásainak italát, a nevet megtartva átvette a polgárság is (illetve a polgárrá vált diákság megtartotta). Egyik legszebb magyar nyelvű leírása Magyar Elek Ínyesmester szakácskönyve című művében jelenik meg (1932).
A krampampulinak több jelentősen eltérő receptje akad, ám ezek között továbbra is közös vonás maradt az alkoholba áztatott égő süvegcukor, a villódzó kék lángok, s a mindent betöltő illatok.
Na de mi a krampampuli elkészítési módja? Sok helyen olvastam róla, de igazán korrekt leírást sehol nem kaptam.
Üdv. Gabi
„Ez nem más, mint egy hatalmas tűzálló tálba rakott gyümölcsegyveleg – füge, déli gyümölcs, cukrozott narancshéj, mazsola, datolya, aszalt szilva, dió, alma
mindenből egy kicsit !!! ” – kis karamellás szesszel és forralt borral felhígítva 🙂
Csodálatos a cikk! És mennyire aktuális is :))))
Kedves Gabi!
A magyar nyelvű leírások közül talán Magyar Elek leírása a legszínesebb (Ínyesmester szakácskönyve), ám ez is csupán egy a sok közül, mivel tételes receptje ennek az italnak sincs, így az „egyetlen”, az „igazi” krampampuli (Krambambuli, Feuerzangenbowle) sem létezik, azonban a rumba (más alkoholba) áztatott, rummal (más alkohollal) locsolgatott, tűzrácsra (Feuerzangen) helyezett, s meggyújtott, kékes villódzó lánggal égő, folyamatosan karamellizálódó és a krampampuli edényben lévő folyadékra (bor, alkohol, gyümölcsök, stb.) csepegő cukor mindben közös. Meggyújtott süvegcukor nélkül nincs krampampuli. A többi pedig szinte annyi, amennyiféle az ital. Van ahol fehér borral készül, ami nyilvánvaló elrugaszkodás a (vörös) gyökerektől. Van ahol pezsgő is kerül bele, s rum, brandy, vagy akár pálinka is. A variációk száma meglehetősen nagy, ahogy a felhasználásra kerülő gyümölcs is, ami persze akár el is maradhat. A technológia ez egyetlen, ami keretbe szorítja ezt az italfajtát.
Sance!
Az idézett mondatot egyszer valaki leírta,, aztán – ahogy láttam – jó sokan szóról-szóra idézték. Vázlatosan még igaz is valamennyire, miközben nyilvánvaló, hogy a mondat leírója különösebben nem mélyedt el a krampampuli rejtelmeiben.
Ugyanez mondható el a krampampuli történetéről is. Az egyébként meglehetősen megbízhatatlan és egyenlőtlen színvonalú magyar nyelvű wikipediában a fenti eredetnek nyoma sincs, persze másutt sem, így a leírtakat tekinthetjük akár magyar nyelvű premiernek is. Majd meglátjuk, hogy vajon ez a „mém” mennyire képes elterjedni.
nagyszerű írás
Tavaly ittam krampampulit a Vörösmarty téren, ezt azóta nem javaslom senkinek. Fentebb jellemzett italtól fényévekre volt…
A forralt bort az egész család szereti. Lesz karácsony délutánján is. A krampampuli jó kis ital lehet, s végre a lényegét is megértettem. 🙂
Magyar Elek könyvében így ír a krampampuli készítéséről: „Megfelelő méretű öblös tűzálló tálat állítsunk az asztal közepére és vagdalt fügét, kimagozott datolyát, mazsolát, malagaszőlőt, cukrozott narancshéjat, dióval bélelt aszaltszilvát és darabokra tördelt szentjánoskenyeret teszünk bele. A tál tetejére vasrostélyost helyezünk, erre egy kiló narancshéjon ledörzsölt kockacukrot. Ezt fél liter finom cukornád-rummal (amelynek egy része kisüsti szilva vagy seprő pálinka is lehet) megöntözzük és meggyújtjuk. Közben a lámpákat eltoljuk és türelemmel figyeljük, amíg a lángoló szesz kiég és a felolvadt cukor a tálba csepeg. Ezután hozzáöntünk 2 liter forralt, fahéjjal és szegfűszeggel ízesített fehér bort, egy liter forró teát, 2 citrom és 2 narancs levét. Néhány percig állni hagyjuk, de vigyázzunk, hogy ki ne hűljön! Jól megkeverjük és megkóstoljuk, elég erős vagy túl édes-e? Ezt cukor, rum, bor vagy tea utána-adagolásával szabályozhatjuk. Végül puncsos poharakba szűrjük a párolgó italt. A gyümölcsökből mindenkinek egy-két darabkát adunk vagy az italba, vagy külön üvegtányérkára.”
Ha találnék kellően őrült partnereket, akikkel kiokoskodnánk a vasrostélyos és az öblös, tűzálló tál megfelelő helyettesítőjét, azonnal nekilátnék egy csendes szombat estén is akár. 🙂
Örültem ennek a cikknek is. Gyakran készítek puncsot. Krampampulit most ittam először a Vörösmarty téren. Kérdeztem, hogy micsoda de nem tudtak részletesen elmagyarázni.:(