LEGUTÓBB Vincze Béla több borát is kóstoltuk. Volt közte Pinot noir, Kékfrankos és egy izgalmasan vadóc Syrah. Szép borok voltak azok is, messze felette az átlagnak azonban Vincze Béla esetében az Év borászáról beszélgetünk, így nem lehet meglepő, hogy nála más a mérce. Magasabb  jóval, mint az egyszerű borászoknál. Vincze Bélától többet várok, mint sok más egri borásztól, pedig akad közöttük szép számmal, akit becsülök. Vincze Bélától azt várom, hogy mutassa meg, hogy ő Év borásza volt. Nos, a képen is látható két bor olyan, amit Vincze Béla bátran tehet a fanyalgó ítészek elé. Ünnepi borok ezek.  Karácsonyra készítettek, s így, ősz táján nem is jutott eszembe más, mint

azt gondolni, hogy ezekhez a borokhoz örömmel komponálnék ünnepi, karácsonyi menüt, mert szépek, nemesek. A borokról megosztottam gondolataimat Vincze Bélával is, aminek több oka is volt, de közülük az egyik az, hogy ahogy magam is örvendek a jó, s dicsérő szónak, feltételezem hogy mások is. Ezekről a borokról pedig nem volt nehéz szépeket mondani. A Cabernet franc a pincészet zászlósbora és Béla szíve csücske. Szép kerek bor ez a Cabernet franc 2008, azonban ezúttal a Merlot 2008 nálam mindent vitt. Illata, elegáns kerek teltsége, szélessége igazi ünnepi, karácsony esti borrá avatta. Aki szép ünnepi bort akar, az válassza Vincze Béla Arcanum Merlot 2008 borát, amely a hazai csúcsborok közül jó ár/érték arányával is kiemelkedik.

Csíki Sándor♣