MAJDNEM PONTOSAN egy esztendeje már, hogy a Litauszki Zsoltnak a Maligán Étteremben főzött utolsó vacsorájáról írtam. A 21 Magyar Vendéglő (Bistro) eseményeire ugyan rendszeresen kaptam a meghívókat, ám csak most jutottam oda, hogy végre megkóstoltam a frissen választott Bib Gourmand étterem ételeit. Úgy adódott, hogy mindjárt lehetőségem is nyílt egy
igen jeles társaságnak is ajánlani a helyet. Történt ugyanis, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára, Jakab Zoltán megkért, hogy segítsek a támogatók tiszteletére rendezendő borvacsora helyszínének kiválasztásában, a vacsora szervezésében. A Szövetség elnökének, Dr.Martin Györgynek a döntésével ennek a vacsorának az idén a 21 Magyar Vendéglő lett a helyszíne. Ennyit az előzményekről, s annak magyarázatául is, hogy a 21 szakácsai (Fésűs Zoltán, Jakab Zsolt, Budai Gábor, Pető Ágoston – az ötödik szakács, Zohn Sándor nincs a képen) miért Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal állnak az étterem előtt egy társaságban. (Igazi „békebeli” fotó.)
- A Bib Gourmand cím elnyeréséhez Zsidai Zoltán Roy tulajdonos (a bal oldali képen) és Litauszki Zsolt (a jobb oldali képen) nagyban járultak hozzá.
- A vacsora kezdete előtt még benéztem a konyhába, már csak azért is, mert Zsolt megkért, hogy kóstoljam meg az Újházi (vagy: Újházy, ahogy tetszik, mert mindkettő helyes) tyúkhúslevesüket, amit aznap valaki leszólt. Nos, megkóstoltam, s bizony ellenkező megállapításra jutottam, s nem láttam okát a rossz szónak. Teljesen rendben volt, de ha már ott voltam megkóstoltatták velem a csicsókalevest is, ami ugyancsak szép lett, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Magyar Vízilabda Szövetség Támogatóinak Vacsorája
A vacsora öt fogásból állt és mindegyik fogáshoz egy bor párosult, ahogy az egy rendes óvilági borvacsorán megszokott, s joggal elvárható.
1. A séf meglepetése
Az első fogás a „Séf meglepetése” nevet viselte. A mellé társított bor pedig a Bussay esküvé (2007) volt.
A csibemáj pástétom rafinált fűszerezése mellett leginkább az illatai voltak megkapóak. Az illatos ibolya pedig emlékeztetett rá, hogy megérkezett a tavasz. A pástétomhoz lyukacsos, olasz stílusú kenyeret kaptunk. Könnyed, elegáns, ízletes fogás volt, amit akadt, aki a vacsora számára legízletesebb fogásának tartott. A Bussay bor valóban illett a séf meglepetéséhez. Ezek a pástétomok – visszaemlékezve Litauszki Zsolt korábbi pástétomaira – meglehetősen jellemzőek a séfre, ahogy a krémlevesei is árulkodó stílusjegyeket mutatnak.
- Az Esküvé Olaszrizling és Rajnai rizling házasítása, s a bor illatai, a virágillatok, némi fűszeresség és csekély gyümölcsösség igazán összecsengenek az illatos pástétommal. Friss, üde bor, ami lehetett volna hűvösebb is, hogy a savai még virgoncabbak lehessenek.
2. Csicsókaleves tokhallal
A séf meglepetése után csicsókaleves érkezett tokhallal. A leveshez Bussay Rajnai rizlinget (2008) szolgáltak fel.
Aki a blogomat rendszeresen olvassa, tudhatja, hogy igen kedvelem a krémleveseket, s sejtheti, hogy jól, s gyakran készítem. Ezért aztán krémleves ügyben többnyire kritikusabb is vagyok. Azonban ez a leves valóban jó volt, s a leggyakrabban kifogásolható jellemzők egyikével, a sűrűségével sem volt gond (= az én ízlésemnek tökéletesen megfelelt). Szép volt, krémes volt, egészséges és korszerű, s mindemellé még karakterisztikusan csicsóka ízű is. A tokhal pedig, ez a mezozoikumból ittmaradt 250 millió éves faj különösen jól illett hozzá füstölve. Ahogy említettem (a tokhalat leszámítva) ez egy jellegzetes Litauszki-féle krémleves.
- A Rajnai rizling esetében ugyan leginkább Villa Tolnay párti vagyok, de Bussay fehérborai is rendszeresen lenyűgöznek. Tetszett a kettő együtt. A stílusok szépen összesimultak.
3. Paprikás harcsa juhtúrós csuszával
A csicsóka krémlevest követően paprikás harcsa érkezett juhtúrós csuszával és Légli Roséval (2008). (Az eredeti változatban fehérbor szerepelt, azonban a Vízilabda Szövetség borkedvelő és értő elnöke, Dr. Martin György rosét javasolt. Így lett rosé.)
Az utóbbi időben különösen becsülöm a jól elkészített halakat, s a harcsát is, ezt az elmúlt évszázadokban gyakorta mellőzött halat. A paprikaszósz kaliforniai paprikából készült, s beborította a halat, amit itt (ennyit számít a séf iránti bizalom!) inkább tartottam újdonsült koncepciónak, mint múltban gyökerező szemléletnek. A hal textúrája éppen a határon egyensúlyozott, de még a jó oldalon maradt, s a mártásban megmártózva igazán üdítő, könnyed és elegáns maradt.
A nőies harcsa ellenpontozásaként egy robosztus, határozott ízű, férfias csusza állt. A kompozíciónak éppen ez a kontraszt adta az erejét. Az étel régi is, új is, hagyománytisztelő is, s attól egy kicsit eltérő is, vagyis olyan, amit a 21 Magyar Vendéglőtől „józan avant-garde” címén a magam részéről a jövőben is várnék.
- A Légli rosé szép hagymahéj színű, jól iható gyümölcsös bor. Pinot noir, Merlot és kékfrankos házasítása. Jó választás volt.
4. Hátszín steak libamájjal és szarvasgombás burgonya gratennel
A hátszín steak libamájjal és szarvasgombás burgonya gratennel az est főétele volt. Hozzá Sauska Cuvée 11 (2007) került a poharunkba.
A steak szarvasmarháját gauchos terelgették az Argentin pampán, s végül remekül érlelt, készített, omlós hús lett belőle a Budai Várban. A főételek hagyományosan már közel ezer esztendeje úgy komponálódnak, hogy az ételsorban a fortissimo erre legyen időzítve. Ez a fogás szellemében ugyan kevésbé izgalmas, mint az előzőek, azonban tudott egyet s mást, mint a remekül elkészített steak, vagy a kedvemre valóra sütött libamáj (sütni tudni kell, s nem is mindig olyan egyszerű, mint amilyennek látszik).
Steak, libamáj, szarvasgomba – már csak a kaviár hiányzott, hogy elmondhassuk, hogy minden be lett vetve. A vendégek többsége azonban ekkorra már tényleg nem volt éhes, ezért aztán akadtak, akik a főétellel már nem birkóztak meg.
- A Sauska Cuvée 11 (Siklós, 2007) elegáns koncepcióra épített elegáns bor. A termőterületet is nézve nem a legmagasabbra értékelt a prímszámokkal elnevezett Sauska borok között, azonban steakhez nem is lenne érdemes sokkal cizelláltabb bor után vágyakozni, miközben a luxus alapanyagok magukkal hozzák a nagyobb tekintélyű bor választásának gyakori kényszerét is. A Sauska bor illett a főételhez, mondom ezt annak ellenére, hogy én a steak és a libamáj miatt ennél bátrabb, s határozottabb bort választottam volna.
5. Csokoládé torta házi málna fagylalttal
A csokoládé torta házi málna fagylalttal desszerthez Szepsy Botond Cuvée-t kaptunk.
Németes-osztrákos hatású desszert Litauszki Zsolt stílusában, ahogy azt már máskor is megtapasztalhattuk. A fagylalt kirobbanóan gyümölcsös, intenzív. Elvarázsol.
- Jó desszert, s bár gyakran berzenkedem az unalmas ‘desszert – édes bor’ sablon ellen, ez a sablon működött most is, különösen, hogy ez a Botond Cuvée igen jól fogyasztható, kifinomult, intelligens bor, szép, finom illatokkal, gyümölcsösséggel is, kevéske mineralitással. Gyönyörű bor, szép desszert, s bár az isten nem egymásnak teremtette őket, vannak annyira kulturáltak, hogy békésen és harmonikusan legyenek képesek társalogni.
Késő este lett már, mire a Magyar Vízilabda Szövetség támogatóinak rendezett vacsora a 21 Magyar Vendéglőben véget ért.
- Zsolttal még lebaktattunk a hegyről, s ha már útba esett, betértünk az Oscarba és ittunk egy fröccsöt. Beszélgettünk, s igazából el is felejtettem mondani neki, ahogy a többieknek is a konyhában, hogy szerintem szép volt. Ugyanígy elfelejtettem azt is megosztani velük, hogy mennyire üdítő volt az étterem pozitív, derűs hangulata. A 21 Magyar Vendéglő a „józan avant-garde” étterme. Bátran ajánlom a barátaimnak!
Csíki Sándor♣
Ez a vacsora csúcsgasztronómiai szintű volt-é avagy netán mégsem?
Hosszas vita zajlott erről a Bűvös blogon, rosszmagam részvételével. Az ottani hangadó opponens (egy Levin „nevű” titokzatos, viszont copfos úr) szerint alapvetően nem fér össze a magas szintű gasztronómiai teljesítmény és a jóllakás igénye. Szerintem meg igen.
Ettől a sortól jól (is) lehetett lakni, hasonlóan Zsolt korábbi borvacsoráihoz. Szerencsére!
Zsolt is többször felhívta rá a figyelmem, s – ha jól emlékszem – Roy is, hogy ez nem egy „fine dining”, hanem „bistro”, de ha nem szólt volna senki, s egyébként magam sem tudom, a tálalásból már – ha nem is 100%-ban – rá lehetett volna jönni a stílusbeli különbségre.
Ettől az ételsortól jól lehetett lakni, de a Ziryab óta klasszikus leves főétel, desszert kombinációtól is. A 21 Magyar Vendéglő „Bib Gourmand”, ami – elvileg – akár a sarki büfé is lehetne, s jól lehet lakni az ételeitől, ami egy cseppet sincs ellentmondásban a kimagasló minőséggel, viszont annál inkább szinkronban van a „restaurant” 18. század végén kikristályosodott eredeti küldetésével.
Amikor a jóllakás és csúcsgasztronómia ellentmondását taglalja valaki, akkor egy meglehetősen régi történet elevenedik meg újra. Ez a régi történet a kereszténység kezdeteitől íródik (bár a judaizmusban is akadnak hagyományai), majd a későbbiekben a középkori „hét főbűn” egyikében, a mértéktelenségben csúcsosodik ki. A mohóság, a zabálás bűne évszázadok során mindvégig befolyással volt Európa gasztronómiájának fejlődésére. Én a legtöbb olyan ideológiai törekvés mögött, amely az élvezeti érték magas fokát (a minőséget) a mennyiséggel szembeállítja, ennek a régi „bűntudatnak” a továbbélését, az ebből fakadó kényszerességet érzékelem.
Csíki Sándor: tiszta szerencse, hogy nem vettél részt ama vitában. a fentiekért valószínűleg kiérdemelted volna az „überokos…” titulust, miközben MBTBD szerint a törzsközönség ásítozott az unalomtól (és nem szólt hozzá). Persze, az elmúlt hetekben is sok víz lefolyt a Dunán (bár egy márnán kívül valódi halat nem fogtam)…
Lehet, hogy a judaizmus beható tanulmányozása nélkül is jól sejtem, hogy jót enni és egyben jóllakni nem bűnös gondolat? Talán még jó borral berúgni se az? A jó nővel való dolgokról már ne is beszéljünk! Még megjelenik egy pápai (esetleg salzburgi) enciklika…
A „fine dining” fogalma nem zárja ki a jóllakást: a jóllakás nem kategóriafüggő, s nem is része a kategóriáknak.
Csíki Sándor: olyan vita még nem volt, amiben a copfos Levin és a visszeres lábú Hapci feszült egymásnak, és bármelyik bármiről meggyőzte volna a másikat… 🙂
Mecsoda modera van itt: máris eltűnt, amire válaszoltam. Bár ez még mindig jobb, mint amikor a beírásom tűnik el késedelem nélkül… 🙂
Gyors voltál. 🙂
„A mohóság, a zabálás bűne évszázadok során mindvégig befolyással volt Európa gasztronómiájának fejlődésére.”
Ez egyértelműen a kereszténység bűne, érdemes csak a karácsony körüli 1 hetes orgiának az asszimilálására és megváltoztatására gondolni. A régi korokban is, pont mint a mostaniban, a bűnt csak az alsóbb néprétegek(95%) esetében szabad értelmezni. Viszont az akkori csúcskonyha a földesurak konyháin elég pazar volt (vagy lehetett). Gondoljunk csak a smarnira, amit a császár TÉSZTA-szakácsa alkotott meg.
Ráadásul azok a vallások éltek meg hosszabb életet, amik nem álltak túl messze a valóságtól. A mértékletesség például az pont a hosszabb élet egyik titka, így jól bele lehetett illeszteni kelettől nyugatig minden vallásba. Mértékletesség mindeközben egy civilizációs vonás, és minél gazdagabb valaki annál mértékletesebb tud lenni, hiszen tudja, neki holnap is lesz mit ennie. Az éhes ember mértékletességge hitem szerint szemben áll a túlélési ösztönnel.
A mértékletesség egyébként az iszlámban is fontos elem. A mértékletességről így ír a Korán (7:31): „Ó, Ádám gyermekei! (…) egyetek és igyatok, de ne legyetek pazarlóak. (Allah) nem szereti a pazarlókat..” A Hadisz szerint pedig „Egyél kevesebbet, s egészségesebb leszel!” S még egyet, Al-Tirmidhi a (szunnita) Hadiszban így szól a mértékletességről: „Semmi sem rosszab, mint egy olyan személy, aki teletölti a bendőjét. Ádám fia számára elegendő néhány falat, hogy csillapuljon az éhsége. Ha ennel többet kíván, legyen egyharmadnyi az étel, egyharmadnyi a folyadék, s egyharmadnyi a levegő.”
Egyetértek veled. A keresztény világ böjtjei leginkább a nemességre, papságra vonatkoztak. A szegényeknek nem volt honnan visszavenni, böjtöltek egész évben.
A a baj, ha megéhezem, akár egy Michelin BG-bábut is meg bírnék enni, sok házilekvárral. Hangérienfájndájning. 🙂