Nagydobosi sütőtök, www.foodandwine.huSZERETEM A SÜTŐTÖK krémlevest. A krémlevesek közül éppen ez az egyik legváltozatosabb levesünk. Lehet édes, lehet sós, lehet fahéjtól illatozó, lehet chilitől csípős, lehet hígabb, lehet sűrűbb, s hosszan sorolhatnám még , mert a sütőtök szinte mindent elbír, talán még az őrölt pirospaprikát is, bár nem jutott eszembe kipróbálni. Teret engedhetünk szárnyaló fantáziánknak, ami miatt a sütőtök a kreatív elme remek gyakorlóterepe lehet.  A változatosság már a töknél elkezdődik, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a meghatározó elem, milyen. A balra látható képen a nagydobosi fajta látható, amelyből teljesen más ízű krémleves készül, mint egy kanadai, vagy japán sütőtökből.

A sütőtök krémleves készítés alapjai

Sütőtök krémlevesünket legalább négy lényeges elem határozza meg. Ezek: a tök, a technológia, a higítás/fűszerezés és a kiegészítők.

A tök (azaz a meghatározó alapanyag): legtöbben csak sütőtök krémlevest mondunk, miközben úgy kellene mondanunk, hogy a tök fajtáját is megemlítjük, mint nagydobosi sütőtök krémleves, japán sütőtök krémleves, vagy orange sütőtök krémleves, mivel mindnek más az íze.

A technológia: pürésítés előtt süthetjük is, főzhetjük is a tököt. Mindkét esetben eltérő ízvilágot kapunk. Aki leginkáb (vagy csak) a tök eredeti ízeire kíváncsi, az főzze, aki valami újat szeretne látni és olyan ízeket érezni, amelyek a tök nélkül ugyan nem jöhetnek létre, de a tökben nincsenek is benne, az süsse. Én jobban szeretem a pürésítés előtt sütőben sütni a tököt. A kérdés , hogy adjunk-e valamit a sütőbe tolt tökhöz, vagy nem. Én mézet csorgatok rá, csipetnyi sóval sózom, és többnyire fahéjat is szórok rá.

Higítás/fűszerezés: a pürésített tököt hígítjuk. A hígításra többnyire szárnyas alaplevet, tejet, tejszínt, vizet, fehérbort használunk, vagyis itt is igen változatos a kínálat. Én a szárnyas alaplé és a tejszín kombinációját kedvelem leginkább, de ezek hiányában szabadon használnék mást is, ahogy az a nagyvilágban gyakran megesik.A fűszerezés eszköz, amelyet annak a célnak az érdekében használunk, hogy éppen miféle végső stílusú levest szeretnénk enni. Egy karácsonyi sütőtök krémlevesnél a fahéjas, gyömbéres, esetleg szegfűszeges, vagyis karácsonyi illatokat árasztó leves lehet a cél. Más esetben ezek a fűszerek elmaradhatnak és a sósabb irányt célozzuk meg. Egy szál rozmaring azonban majdnem mindig telitalálat.

Kiegészítők: a klasszikus tökmagolaj, pirított tökmag mellet bátran gondolkodhatunk más irányokon is, mint a pirított, ropogós bacon szalonna, a vékonyra szeletelt ropogósra sütött kolbász, a grissini, a pirított kenyerek (lehetőleg magvas) illő mártással, vagy kéksajttal megkenve,  vagy akár a vanília fagylalt, vagy más, kedvünkre való, harmonizáló gyümölcsös fagylalt.

Sütőtök krémleves nagydobosi tökből (recept)

Hozzávalók:

  • egy nagyobb tök fele (~ 2,5 kg)
  • méz, fahéj, só
  • 1-1.5 liter húsleves
  • 1 vöröshagyma
  • 1 szál (5-6 cm) rozmaring
  • 200 ml főzőtejszín
  • fehérbors, só

Sütőtök krémleves, Photo: surdiobakos, www.foodandwine.huElkészítése: a tököt megtisztítjuk, daraboljuk, a fenti képeken is látható módon mézet csorgatunk rá (inkább vegyes virágméz legyen, mert az akácméz főzésre nem annyira megfelelő), fahéjjal megszórjuk, majd sütőben megsütjük. Ha megsült a tök húsát kanállal kikaparjuk és lábosba tesszük. Ízlés szerinti mennyiségű húslevest adunk hozzá, de arra ügyeljünk, hogy túl híg se legyen a leves. Megtisztítunk egy hagymát, darabokra vágjuk és a leveshez adjuk (most, ebben az esetben, nem kell apróra vágni és előzetesen dinsztelni, bár úgy is lehetne). A rozmaring szálat is hozzáadjuk és őrölt fehérborssal, sóval fűszerezünk. Állandó kevergetés mellet rövid ideig főzzük amíg a folyadék a tökpürével jól elkeveredik. (A hagymával nem foglalkozunk, nem kell megfőzni.) 5-6 perc múlva botmixerrel pürésítjük a tököt. A hagymát is és a zsenge rozmaringszálat is.  Hozzáadjuk a főzőtejszínt, s fűszerezünk, ha szükséges, majd a levest szitán átszűrjük, hogy még krémesebb lehessen (el is maradhat). Száraz serpenyőben ropogósra pirított 1 centiméteres négyzetekre (vagy csíkokra) vágott bacon szalonnával tálaljuk.

Így is lehet – Wolfgang Puck receptje

Az eddigiektől nem áll túl messze az osztrák származású amerikai sztárséf Wolfgang Puck videóreceptje sem.

Csíki Sándor♣