ÖREG, MINT AZ ÖREG béres, öreg dajka, öreg Isten – amikor a melléknév a társadalmi tekintetben nagyobb, magasabb fokon állót jelent; de akad öreg szemű szilva, öregre vágott dohány, öreg ujj és öreg mise is, amikor valami a maga nemében a nagyobbat és méretesebbet jelöli. A mi Öreg olaszrizlingünk éppen nem nagyobb fürtű és bogyójú szőlő a társainál, sőt amazoknál sokkal kisebb – itt az Öreg természetesen a nagyobb kort, a vénebb, idősebb állapotot jelenti.

Amit Arany a maga természetes egyszerűségével jelöl (Buda halála):

De az öreg ember csak tövis az ágon
Látja, hogy ő nem kell ezen a világon.

S bizony, ez az Öreg olaszrizling is „tövis volt az ágon”, merthogy ezt a Magyarországon jól bevált gyümölcsöt XX. századi története során addig keresztezték, adjusztálták, javították, mígnem létrehozták a nagyobb szemű, nagyobb fürtű, jóval bővebben termő változatait. Az Olaszrizling egyébként meg Magyarországon a legismertebb és legelterjedtebb szőlővé vált.

Az általam öregnek nevezett Olaszrizling nem ez – termése kicsi, különösen 15-20 év elteltével – jellegzetesen vese alakú, igen tömött, hengeres vagy vállas fürtű, a könyöknél kis mellékfürtöcskével. Bogyói kicsinyek, gömbölyűek, sárgászöldek, teljesen érett állapotban barna foltosak és levesen édesek. Kései érésű. Bora ennek, ahogy a régiek leírták, 3-4 év alatt a rezedához hasonló zamatot fejleszt és kellemesen olajsárga színű. Az újabb olaszrizling-változatok is természetesen tudják mindezt – egyedül a bor minőségében észlelhetőek aprócska különbségek.

Maga az Olaszrizling mindezzel együtt mintha mindmáig erősen alulértékelt termék volna – a szakma, a szőlőtermelők, borkereskedők, borbírák és pohárnok-sommelier-ek népes hada sokszor egyenesen le is sajnálják. Talán nem is véletlenül – ha csak a hetvenes-nyolcvanas évek klasszikus „olaszfröccsére” gondolunk, akkor csupa rossz emlékek ébrednek bennem is. Vagy a belőle készült mindent elöntő nagyüzemi, sivár tucat-termékekre. Az európai szakmáról már nem is beszélve: leginkább semlegesnek, jellegtelennek, a rizlinget lejáratónak és tömegbort adó fajtának tartották-tartják.

Az Olaszrizlingnek már a neve is problematikus: mitől ’olasz’ ez a rizling, ha, ahogy a derék tudósok kiderítették, nem is olasz, hanem francia eredetű? Rapaics Raymund véleménye szerint a rizling nevében még a régi római Raetia tartomány neve él és ezt a szőlőt is német közvetítéssel kaptuk. Francia eredetű, épp ezért ragasztották hozzá valahol Németországban az olasz jelzőt, megkülönböztetésül a Rajnai rizlingtől. „Nem meglepő ez nálunk sem, mert a magyarban is jelent franciát az olasz jelző” – írja Rapaics.

• (A Furmint nevéről értekezve a nyelvész Gombocz adatait egészíti ki a historikus Karácsonyi János, oklevelekkel igazolva, hogy a XI.-XIII. századokban a „franczia vagy vallon románokat hívták olaszoknak s Hegyaljára is ilyenek telepedtek a tatárjárás előtt”.)

Már a középkori francia források megkülönböztetik a rizlinget (Elzász, Wissembourg, 1551.), ahogy nálunk az olasz jelzőt gyakran viselik más magyar növényországi termékek is – olaszdió, olaszbab, olasz kapor, olaszkáposzta, olaszkökény, olaszrépa, sőt olaszszőlő, mely alatt valaha a petrezselymet értették.

A németek Walsch rieslingnek, az olaszok Riesling Italico-nak nevezik és természetesen nem azonos a Rajnai rizlinggel, amely egy másik történet, másik regény.

• (Ez a rizling is kedvező fogadtatásra talált – különösen a hűvösebb klímájú Erdélyben. Oly annyira, hogy egy híres kolozsvári borösszehasonlítási versenyben, „bor-duellumban” Paget János 1868-as Rajnai rizlingje minden szempontból megverte a híres johannisbergi Rizlinget, s egy onnan érkezett híres vincellér a vakkóstolás során a szőkefalvi bort nevezte meg rajnamellékinek. A poétikus lelkű Gamauf Vilmos erdélyi pinceegyleti titkár meg azt jegyezte fel róla, hogy „olyan, mint egy szőke, kék szemű, karcsú, 18-ik tavaszán virágzó szép leány”. A bor illatanyaga az ibolyára emlékeztet és magas extrakttartalmú.)

Az európai borászati gyakorlat, ha a Rizlinget említi, kivétel nélkül a Rajnai rizlinget érti alatta, sőt az elmúlt évtizedekben az újvilágban is intenzívebben kezdték termeszteni a Rajnai rizlinget. Vagyis „a” Rizlinget.

Hosszú álmából mára lassan éledezni kezd az Olaszrizling – jó fekvésben, jó kezeléssel általában szép felépítésű bort lehet belőle készíteni. Sőt, ebből a nem igazán favorizált fajtából lehetséges markáns és összetéveszthetetlen stílusú bort készíteni – ám olyan alkotók kellenek hozzá, mint Györgykovács Imre vagy Fekete Béla a Somlón, Figula Mihály Balatonfüreden, Szeremley Huba (Fölföldi Béla) Badacsonyban, Légli Ottó Szőlösgyörökön, de tudják ezt az etyekiek, szekszárdiak, egriek, a csopakiak vagy a neszmélyiek is. Egy angol szakíró, Alex Liddel egy szinte ismeretlen gazda, Végh Rezső kissomlyói boráról így emlékezett meg:

”Egy 1994-es olaszrizling a megvilágosodás erejével hatott: komplex és fejlett, de a finomsága vagy a stílusa egy picit sem gyengült… talán a legjobb bor, amit ebből a fajtából valaha is kóstoltam.”

Olaszrizlingből készült reduktív borok ugyan mennyiségileg és minőségileg túlsúlyba kerültek intenzív gyümölcsösségük és üdeségük, jó tartásuk és tisztaságuk révén az országos borpalettán – nehezebb, fahordós érlelésű társaik csak magasan kvalifikált szaktudás mellett versenyképesek. Vagyis fahordós Olaszrizlinget készíteni művészi ihlet nélkül, illő szellemi magatartás nélkül, a lélek szenzibilitása és belső intenzitása nélkül aligha lehetséges. És akadnak kései szüretelésű társaik is, amelyek a botrytis révén mélyebbek és olajosabbak és hosszabbak, bölcs derűt sugároznak.

De nézzünk egy rizlinget közelebbről is – Öreget is, Olaszt is; Laposa József 2003-as Somlai Rizlingjét. Több okból választottam ezt: mert ismerem és nagyra becsülöm a gazdát, szakcikkeiért és több dunántúli bazalthegyhez fűződő szenvedelmes viszonyáért. Aztán láttam is a Somló dobai oldalán lévő vágóját, ahonnét bora származik. Öreg tőkékről van szó, még az ötvenes évek elején telepített aprófürtű, keveset adó fajtából. De mindez aligha volna elégséges indok – hanem a borának minősége! Nagyszerű és pompás meglepetés. Ha egészen közelről vizsgálom, akkor is azt mondom: fejedelmi bor. Érett, szalmasárga színű. Tartózkodó, nehezen megközelíthető illatú – először. Aztán megadja magát: remek borillatokat produkál. Savai és a cukor harmonikusak – félszáraz bor. Egészen hosszú szólamú, hátul kesernyés mandula ízeket produkál – kitűnő, kiegyensúlyozott. Telt és mély. Az a kivételes bor, amelyről azt szoktam mondani: ezt tudja a hegy. (Mármint a Somló, a Ság hegy és kedvencem, a Kis-Somló.) A somlai legszebb eleganciáit hozza, akár egy-egy jobb furmint, egyáltalán nem öreg, sőt kedvesen friss. Minden kortynál új tartalmakat és illatokat szabadít fel. Öröm inni: egy korty Laposa Jóska Öreg olaszrizlingjéből – egy csepp a Somló géniuszából.

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője