FESZTIVÁL fesztivál hátán, s most itt van ez a Pálinka- és Kolbász Fesztivál is a Budai Várban. Ezzel a fesztivállal megjelenik egy (számomra) új fogalom, vagy inkább marketing varázs, az idei új termés kóstolásának fogalma is. A jövőben bizonyára egyre több ilyen, a borászattal párhuzamba állítható fogalom, és rendezvény tanúi lehetünk, ami nagyon helyes.

Nincs fesztivál „celeb” nélkül. Amíg azonban a nemrégen ugyancsak a várban rendezett Borfesztivál celebjei maguk a borászok voltak, addig a Pálinka- és Kolbász Fesztiválnak nem lehetnek a pálinkafőzők, pláne nem a kolbászkészítők a celebjei, mert ilyenek (még) nincsenek.

  • Hogy lesznek-e a közeljövőben országosan ismert nevű pálinkafőzők, vagy hurkatöltők, nem tudom, de én a magam részéről örömmel fogadnám, ha lennének. Szépen színesítenének egy újra-polgáriasodó hazai gasztronómiai képet. Mindehhez a kiemelkedő minőségen túl olyan személyiségek is kellenének, akik megértik egy ilyen celebbé válás lényegét és előnyeit (hátrányait), s azon túl, hogy akarják, még képesek is kielégíteni a közönség igényeit.

A Pálinka-és Kolbász Fesztiválnak saját celebjei nem lévén, kölcsönözni kellett hát néhányat. Így lehetett (szerencsés választással) Karsai Zita, és az Irigy Hónaljmirigy két tagja, Papp Ferenc és Varga Győző a Fesztivál arca. Persze az olyan mondatokat, mint amit Zita is mondott, hogy

Kellemesen csalódtam, nagyon finom volt, és arra is rájöttem, hogy a pálinkától még a tánc is jobban megy, ha bulizom. Be sem kell melegíteni előtte.

nem kell sport- és tánctörténeti áttörésként értékelni, de a maga módján illik a fesztiválhoz.

Bismarck herceg (1815-1898)Karsai Zita előtt bő egy évszázaddal Otto Eduard Leopold von Bismarck herceg (1815-1898) a törvényekről elmélkedve ilyennek látta a törvények és a kolbászok közötti szoros összefüggést:

„A törvények olyanok, mint a kolbászok: jobb, ha nem is látjuk, miként készülnek.”

A törvénykezés Bismarck óta sem változott, azonban a kolbászkészítés már sokkal inkább. A kolbászok világa oly’ gazdag, hogy éppen csak az elején járunk még a felfedezésükben. Szerencsés lenne, ha az ilyen fesztiválok a hagyományőrzés mellett az innovációra is serkentenének.

A pálinka lehetőségei tán korlátozottabbak, ezért hosszú távon arra számítok, hogy megfordul a sorrend, és idővel már Kolbász- és Pálinka Fesztiválról szól a híradás. Ebben az új sorrendben helyére kerül az étkezés is, mert a sorrend igazából úgy kellene, hogy szóljon, hogy „igyunk egy pálinkát a kolbász előtt (közben, az étkezés végeztével)”, s nem úgy, hogy „együnk egy kis kolbászt a pálinkázás közben”.

Ha a Fesztivál hivatalos honlapjához akarsz elutni, kattints Bismarck orrára.

Csíki Sándor♣

SAUSAGE GRAVY and BISCUITS
AMERIKAI POGÁCSA
AMERIKAI REGGELI
AMERIKAI KÁPOSZTASALÁTA
ANGOL REGGELI

.